Elizabeth Garcia

Tizenharmadik fejezet

Kiana ígéretéhez híven következő levelében elhívta magukhoz Elizát, aki örömmel teljesítette is ezt a kérést.

Az oidő télbe váltott és nagy pelyhekben hullt a hó. Elizát nagymamája többször is figyelmeztette, hogy öltözzön fel rendesen és vigyázzon magára az úton.

Mrs. Stonék nem laktak túlságosan messsze, sokkal rövidebb volt az út mint Londonbab, csupán 2 órát vett igénybe. De a hidegben Eliza egy örökkévalóságnak érezte azt. A kezei és lábai egészen átgytak a huzatos hintóbean.

Kiana és Mr. Stone kitörő lelkesedéssel fogadták Elizát. Nagy sárga házuk egy halastó mellett épült, körülötte nádas terült el.

Biztos nagyon frasztó utad volt, drága Elizám. - mondta azonnal Mrs. Stone amint beértek a kellemesen meleg lakásba.

Szavamra mondom roppat hideg van odakint. Nem szokványos ez az időjárás így decemberben. - jelentette ki Eliza és közelebb húzódott a kandallóhoz.

Bizonyára hamar felmelegszik, Miss Eliza. - sürögg Mr. Stone is körülötte. - Már elrendeltem a szakácsnál , hogy főzzön önnek meleg ételt.

Igazán kedve s öntől, hogy előre gondolt rám. - mosolyodott el Eliza.

Ez csak természetes.

Addig is, okvetlenül be kell mutatnotok a kis Alexandernek. - fordult oda KIanához izgatottan.

Még rengeteget alszik, alig van fent. - újságolta Mrs. Stone és átvezette Elizát a hallon majd végig a folyosón, egészen a gyerekszobáig.

Kiana arcán őszinte öröm tükröződött, és a lelkesedése átragadt Elizára is. Igaz hogy eddigi rövid élete során látott már jó pár kisbabát, de Alexander Stone sokkal aranyosabb és bájosabb volt mint amire Eliza számított.

Ahogy édesdeden aludt az apró, direkt neki készített kék takaró alatt, hogy Eliza szinte modulatlannak látta. Kicsi kezér ökölbe szorította és csak néha-néha moduló szeméja árulkodott arról hogy él és lélegzik, egyébként teljesen rezzenéstelen volt, akárcsak egy porcelánbaba.

Arra gondultunk, hogy te lehetnél a keresztanyja. - szólalt meg hirtelen Kiana ezzel kizökkentve Elizát álmodozásából.

Akkor én lehetnék a tündékkeresztanyja. - nevetett fel erre a gondolatra. - Igazán boldoggá tenne.

Biztos vagyok benne, hogy igazán jóképű fiatalúr lesz belőle ha felnő. - nézett ellágyuló tekintettel a kisfiúra.

Ebben a pillanatban Alexander szemei kipattantak és elkezdett sírni.

Biztos éhes. - jelentette kis aggodalommal vegyes gondoskodással Mrs. Stone és egyből a kicsi fölé hajolt, hogy kivegeye a kiságyból.

Eliza szeretete tés anyai rajongást látott barátnője arcán, minden mozdulata oly természetes és ösztönös volt, hogy akaratlanul is arra kellett gondolni, hogy milyen csodáslatos egy édesanya kapcsolata a gyermekével. Még az is aki soha életében nem fogoott kisbabát a kezében, ahogy anya lesz ráérez erre a nemes és komoly feladatra és úgy végzi monkáját montha világ életében errre készült volna.

Amíg az etetés zajlott, Eliza és Mr. Stone visszavonultaka hallba és helyet foglaltak a díványon.

Olyan elképpesztő látni ahogy Kiana hirtelen ilyen gondoskodó anya lett. - sóhajtott fel Eliza és tekintetet az ablak felé fordította.

Mrs. Stone borzasztó boldog, nem is hittem volna, hogy ennyire fogja szeretni a fiát. - válaszolta Mr. Stone bólogatva.

Elizának erre eszébe jutottak Mr. Lanchester szavai. Vajon ő boldog? HOnan lehet tudni, hogyha hozzámegy Mr. Bedfordhoz, boldog lesz-e? Tulajdonképpén mi is a boldogság? Eliza csak halványan emlékezettt a szüleire. Édesanyja szeretete csupán Édesanyja szretete csupán már csak az emlékezetében élt. Azóta pedig az hog boldog, mindig azzal párosult, hogy elérte azt amit akart.