Elizabeth Garcia

Tél Tizennyolcadik fejezet

Ismét eljött a tél és Moonwillt belepte a sűrű hótakaró. Komor és felhős volt az égbolt, és Eliza kedve se változott. Továbbra is bánat és szomorúság volt a társa reggel mikor felkelt és este az távozott tőle legutoljára mielőtt elaludt volna.

Legfőképp keserűséget érzett és haragot. Nem ismert önmagára, úgy járt a nagy fehér kastély falai között mintha egy kísértet volna. Jól emlékezett még rá, hogy mikor érzett így utoljára.

Öt éves lehetett - akkorben még nem tartotta számon a korát és Lady Garicával erről sosem beszéltek- mikor a szüleit elvesztette a szüleit. Még Kianával való barátsága előtt jóban volt egy Elie nevű fiúval - legalábbis ő így hívta - akivel rendkívüli jó barátságban volt. Highmoorban lakott a testvéreivel és a szüleivel. Ő volt Eliza első játszótársa.

Esténként mikor eloltotta a gyertyákat a szobában és kitekintett az ablakon láthatta a fehér hó fényében tündöklő Highmoort, ahogy a domb tetején magadosodott. Rengeteget járt akkoriban azon a birtokon, szinte minden nap meglátogatta Eliet, akinek még az igazi nevét sem tudta. Ő tanította meg zonográzni is. Kedvenc dala a Für Elise volt, amire azt mondta hogy Elizának írta, persze később kiderült hogy egy neves német zeneszerző műve, de akkoriban még ezt is elhitte neki és áhítattal hallgatta a nála idősebb fiút. Elievel mindig csak úgy repült az idő, rengeteget játszottak és mókáztak. Bearanyozta gyermekkorát. Körülbelül két évig tartott ez a felhőtlen boldogság mikor is Eliza szülei egy tragikus téli napon az életüket vesztették. Elie vállán síta ki magát és megesett hogy haza se mert menni az üres házba hanem Highmoorban maradt éjszakára. Egy hét múlva megérkezett Lady GArcia és kézbe vette Moonwill irányítását.

Elievel még egy darabig tartották a kapcsolatot, de egy napon egyszer csak eltűnt a családjával együtt és Highmoor azóta üresen állt. Eliza sokáig nem tudta megbocsátani a fiúnak hogy cserben hagyta őt mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Hónapok teltek el így, mire egyszercsak megjelent Kiana és ezzel el is feledtette vele Eliet és mindent ami a fiúra emlékeztette, egész mostanáig. Később természetesen megértette, hogy Elie gyermekként nem igazán dönthetett arról, hogy marad-e vagy sem, ha a szülei akarata ez volt, neki követnie kellett őket. Az hogy mi juttatta eszébe körülbelül tizenöt év után? Igazán egyszerűen meg lehet magyarázni, a magány.

A Sutherland lányok minden idejüket az állapotos Grace mellett töltötték, aki sokkal rosszabbul viselte a terhességet mint Mrs. Stone. Mint utóbb Eliza megtudta, kezdetben folyton émelygett, majd később alig bírt enni mert semmit sem kívánt. Most pedig hogy már körülbelül a hetedik-nyolcadik hónapban járt, folyton fájdalmai voltak, állítása szerinte a baba borzalmasan rugdosta belső szerveit, ezzel nagy fájdalmat okozva. Így Elizának nélkülöznie kellett barátnői társaságát. Mrs. Stone sem látogatta meg őket mert a kis Alexander sűrűn megfázott így nem lett volna célszerű egy ilyen hosszú utat kockáztatni.

Mr. Lanchester elutazott Londonba és nem is jelentkezett egész télen. Eliza egyedül Lady Garciával beszélgethetett aki ismét gyengélkedett így naphosszat csak a betegágyat nyomta.

Eliza magányosan rótta a lépcsőket a nagy kastélyban és egyre csak töprengett és töprengett. Már Elinek is örült volna, pedig hosszú évekig haragudott rá. Igazából már azt is megbánta hogy Mr. Bittert visszautasította. Milyen buta volt akkor még. Azóta már boldog férjes asszony lehetne és ő várna gyermeket nem pedig Grace. Nem lenne többet magányos és Lady Garcia is megnyugodhatna.

"Oh mily ostoba voltam!" korholta magát a hideg ágyban mikor egyedül nézett fel a plafonra és nem volt senki akihez szólhatott volna. De ha legalább Elie vezetéknevét tudta volna, levelet írhatott volna neki és talán a fiú aki minden bizonnyal azóta férfivá cseperedett, meglátogatná és újra felidéznék a régi szép időket. De nem tudta, és mikor Lady Garciát kérdezte, nagymamája szentül állította hogy elfelejtette. Hisz egy ilyen idős hölgy memóriája már nem olyan mint egy fiatalé.