Egy felejthetetlen nyár /ByeAlex/

7. fejezet - "Olyan, mintha az apám lenne"

Másnap

A tegnap este történtek után alvásról gyakorlatilag szó sem volt. Reggel úgy ébredtem, mint a mosott sz... de itthon vagyok. Jó érzés volt hazatérni, és a saját szobámba, a saját ágyában aludni. Miután kikeltem az ágyból, belenéztem a tükörbe, de kár volt. Továbbra is egy akkora tenyérnyom van az arcomon, hogy öröm nézni. Felöltöztem, és lementem. Már Anya és Alex is ébren voltak, a konyhában beszélgettek.

Sziasztok! -léptem be a konyhába.

Jó reggelt! -mondták.

Úristen, hogy megmaradt az arcodon az ütés nyoma. Gyere ide kicsit! -szólt Anya, miközben odamentem közéjük.

Fel is van kicsit dagadva. -nézte meg közelebbről.

Hogy menjek én így ki az utcára? -kérdeztem, kínomban nevetve.

Majd zacskót húzunk a fejedre. -nevetett Alex.

Hülye! -reagáltam egyszerűen.

Mindegy, úgysem kell sehova sem mennem. -mondtam. Egyébként mi lesz most? -tettem fel egy egyszerűnek hangzó kérdést... de ebben a helyzetben nagyon nem volt az.

Ma reggel már beszéltem a rendőrökkel, azt mondták, hogy mivel gyorsított eljárásban kezelik az ügyünket, ezért már ma, 11-kor megtartják az első kihallgatást, amire persze mindannyiunknak el kell menni. -válaszolta Anya.

És utána? -folytattam a kérdések sorát.

Hát... éppen erről beszélgettünk. -kezdte el.

Feljöttök hozzám! -vette át a szót Alex, aki teljesen leegyszerűsítette a dolgot.

Kicsit lesokkolt a hír. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e, vagy sem. Mivel mégiscsak a szülővárosom hagynám itt, de közben meg... basszus, csak jó lenne! Egy új élet, és... talán egy jobb élet. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, majd jött a kérdés: 

Na, mit szólsz? -szólalt meg Anya.

Hát ez nagyon jó! -öleltem meg mindkettőjüket.

Hu, egy kicsit féltem a reakciódtól, de látom, nincs para! -mondta Alex.

Őszintén szólva, nem gondoltam volna soha, hogy egy ilyen 180 fokos fordulatot vesz majd az életem. És ami számomra még meglepő, az Alex. Mármint kívülállóként egy nagyképű, bunkó embernek gondolhatják néhányan, de ez egyáltalán nem igaz. Kifelé sokak szerint ezt mutatja, de akik a szűk körébe tartoznak, nem ezt tapasztalják... én sem. Nagyon kellemeset csalódtam! :) Nyilván ő nem az az ember, aki örömében háromszor körbeugrál valakit, de így is egy nagyon szerethető figura. Egyáltalán nem ismerem túl régóta, de én nagyon megkedveltem. Olyan mintha a haverom lenne. Vagy éppen a bátyám. De mindeközben megvan a gondoskodó, kedves oldala is... az igazat megvallva, néha olyan, mintha az Apám lenne. -futott végig a fejemben.

A 11 óra hamar eljött, mi pedig már a rendőrségen. Hiába nem én vagyok bajban, de így is nyomasztó idejönni. Sorban hívtak be minket, először Anya ment be, majd Alex, és végül én.

-Kérem, mondja el pontosan, hogy hogyan emlékszik vissza a tegnapi eseményekre!

-Amikor hazaértem Pestről, és megérkeztem a lakás ajtaja elé, akkor nagy kiabálást hallottam bentről. Őszintén szólva, többször is veszekedtek a szüleim, de ez a szokásosnál is durvább volt. Benyitottam, és... nem feledem ezt a pillanatot. Apám...vagyis Csaba éppen a falhoz szorítja Édesanyám, miközben totál részeg.

-Máskor is szokott alkoholt fogyasztani az Édesapja?

-Szokott, igen. Általában attól szokott így viselkedni. Őszintén szólva, én már az utóbbi időben féltem attól, hogy mit fog csinálni egyszer egy ilyen állapotban.