Lány a Dumstrangban

A megmentők

*Mia szemszöge*

Egy erdőbe voltam... Egy nagy feket fákkal teli erdőben, körülöttem eggy farkas üvöltött, és egy nő (pszihopata) nevetését hallottam.

Nem tudtam hogy ki van ott de féltem. Nagyon féltem.

Nem tudtam hogy Hermione megkapta-e a patrónust, de reménykedtem. Nem tudtam hogy megmentenek-e, de reménykedtem. Nem tudtam hogy tudják-e hol vagyok, de reménykedtem.

Nem tudtam hogy kik vannak körülöttem, vagy hogy mit akarnak, de azt tudtam hogy bisztos nem azért raboltak el mert nem is tudom ajándékot akarnak adni...

*Fred szemszöge*

Rögtön rohantunk a tiltott rengetegbe. Amint beléptünk, egy túlságosan ismerős nevetést hallottunk.
- Bellatrix? - csodálkozott Hermione kétségbeesetten.
- Mindenki vegye elő a pálcáját! Siessünk! - mondtam és elővették pálcájikat.

Hamarosan odaértünk a tisztáshoz ahol voltak. Elbujtunk a fák mögé és kieszeltük a tervet. Amint végeztünk Mia felsikított. Odakaptuk a fejünket és láttuk hogy Mia ott feküdt és sikított. Nem értettük miért hisz senki hozzá sem ért, és varázslatot sem küldtek rá.

- Most mi baja? - kérdezte suttogva Ginny
- Nem tudom! - mondtam
- Akkor mehet? - kérdezte Hermione
- Mehet! - mondtam

- Stupor! - kiáltottuk egyszerre mind egy-egy halálfalóra szegezve a pálcánkat. Amint eltalálta őket a rontás, (halálfalók módjára) fekete füsté válltak és elrepültek. Mia ekkor megint felsikított. Még mindig nem tudtuk miért sikít. Felvettem a földről és vissza mentünk a kastélyba. Mia a gyengélkedő fele menet elájult de még mindig felsikított néha. Még mindig nem tudtuk elképzelni hogy miért sikít és hogy ájultan hogy sikít de ez volt. Az ápoló azt mondta hogy fizikailag semmi baja sincs. Erre kicsit megnyugodtunk, de ez azt jelentett hogy lelkileg esett baja. Talán traumaként érte hogy elrabolták a halálfalók. Nem tudom de remélen rendbe jön.

*Hermione szemszöge*

Már egy hete hogy Mia bekerült a gyengélkedőre. Eltolták a tusát amíg Mia fel nem épül.

Már jobban volt, már felébrett és kevesebbet sikít. Néha felriad álmában és akkor is sikít de egyre jobban van. Felváltva vagyunk mellette, Fred, aztán Viktor majd én és végül Ginny.

*Mia szemszöge*

☁️Sötétség, majd egy vörös villanás. Fáj annyira hogy azt majdnem meghalok. Sikítok érzem hogy könnyezek. Majd megint sötétség. És újra. Majd megint sötétség.☁️

Arra keltem hogy Fred rázogat és próbál felkelteni. Kipattant a szemem és egy órjásit sikítottam. Akkorát hogy Frednek be kellett fognia fülét hogy megmaradjanak a dobhártyái.

- Bocsi! - mondtam mikor levette a kezét a füléröl
- Semmi baj. Nem a te hibád! - mondta és megölelt
- De az enyém, hisz én sikítok fel minden eggyes este, mindig más dobhártyájában kárt téve! - mondtam és helyet szorítottam neki a kis ágyon mer ő eddig egy széken ült. Felmászott mellém, én a melkasára hajtottam a fejemet majd ismét álomba merültem.