only wish ↳ lrh - 𝐒𝐇𝐎𝐑𝐓 𝐒𝐓𝐎𝐑𝐘 | ✓

december 22

Karácsony közeledtével az emberek megbolondulnak.

Mindenki fejvesztve rohangál egyik üzletből a másikba, azon aggódva, hogy a család összes tagjának meglegyen a karácsonyi ajándéka. Senki se maradjon ki, főleg a legkisebbek, és mindenki olyan dolgot kapjon, aminek tiszta szívéből örülhet. Persze mindannyian tudjuk, hogy nem ez a legfontosabb dolog az ünnepek alatt, de azért ebbe is jó pár órát bele kell fektetni, ahhoz hogy minden tökéletesen alakuljon. Ki kell találni, hogy mit veszel, aztán költségvetést végezni, végezetül pedig elmenni a bevásárló központba és a kinézett tárgyat mielőbb bezsebelni, nehogy valaki más csapjon le rá. Nem egyszer történt meg az, hogy a bolt kellős közepén leálltam veszekedni anyukákkal vagy apukákkal, amiből végül vagy nyertesként, vagy vesztesként jöttem ki. Általában nyertesként, de most nem ez a lényeg.

A karácsony mindig egy fontos ünnepet töltött be a szívembe. Kiskoromtól kezdve nagy hangsúlyt fektettünk ebbe az ünnepbe. Bő másfél hónappal hamarabb elkezdtük a készülődést, mint a többi ember, de talán ennek így volt meg az igazi varázsa. Mivel a Myers család igen változatos, az ünnepi menüt évről évre változtatjuk. Mindig van egy kitűzött étel, amit nem tudunk elhagyni az asztalról, de általánosságban sok a változatosság. Különböző töltött húsok, töltött pulyka, különféle körettel. Saláta, jázminrizs, törtburgonya, mikor mihez van kedvünk. Általában két féle leves készül ezeken a napokon, hogy mindenkinek legyen olyan íz világ, amit épp akkor megkíván. Személy szerint, én általában a különféle gyümölcsleveseket preferálom, ami miatt a családtól már jó pár beszólást bezsebeltem, de nem tudok ez ellen mit tenni. Ha ezt szeretem, akkor ezt fogom enni, és vita lezárva. Nekünk ezek a napok tényleg fontos szerepet töltenek be, ezért a karácsony előtti napokban már teljes odaadással készülök az ünnepre, és bezsongva várom a Szentestét.

Ám most idén ez kicsit másképp alakult.

Nem mondom azt, hogy nem várom, mert akkor hazudnék, de nem tölt el akkora örömmel az a tudat, hogy hamarosan összeül a család, mint mondjuk tavaly, vagy az az előtti években. Az ok, ami miatt ezt érzem, nem igazán egy kellemes téma, amit most szívesen feszegetnék. Eleget feszegettem a barátnőimnek, és a családomnak, akik nagy meglepetésemre teljességben mellettem állnak és támogatnak.

Az ajtó feletti csilingelésre kapom fel a fejemet. Egy újonnan érkező vendég lép be a kávézó ajtaján, és felém közeledve kémleli a fejem felett lévő kínálatunkat. Vészesen közeleg a Szenteste, hisz már december huszonkettedik napjában járunk, tehát a kávézó forgalma: hatalmas. Az emberek csak úgy váltják egymást, megannyi ember nagy csomagokkal tér be a boltunkba, de van aki csak elvitelre kér egy lattét, és aztán már fordul is ki, azzal a lendülettel amivel hozzánk érkezett. Volt aki asztalt is foglalt mára, mert karácsonyi ajándékozást tartott a baráti társasága, szóval én már akkor sem lepődök meg, amikor a nénike azt az italt kéri, ami szerintem a legkarácsonyiabb íz világgal rendelkezik. Egy kedves mosolyt varázsolok az arcomra, majd a menü felé fordulok, attól függetlenül, hogy fejből vágom a kínálatunk összes elemét, egytől egyig. Sőt még a limitált kiadásokat is.

- Mit szólna egy mézeskalácsos forró csokihoz? – fordulok vissza a néni felé, aki hevesen bólogatni kezd.

- Mályvacukor jár hozzá?

- Nem, de rakhatunk rá – mosolygok szélesen, majd felírva a rendelését, elkérem az adott összeget. Miután a hölgy kifizette a forró csokit, tovább áll, én pedig köszöntöm a következő vendéget, miközben Wendy a rendeléseket készíti mellettem nagy irammal. – Jó estét! Mit adhatok? – fel sem nézve, automatikusan kezdeném bepötyögni a gépbe a rendelést, de mivel nem érkezik válasz, felkapom a fejemet az illetőre. – Naiya! – elvigyorodom a legjobb barátnőm láttán.