only wish ↳ lrh - 𝐒𝐇𝐎𝐑𝐓 𝐒𝐓𝐎𝐑𝐘 | ✓

december 24

- Ez most egyszerűen nem fog működni köztünk, Cass – mondta, miközben a kék szemeivel az arcomat vizslatta. Tekintete fel-le cikázott rajtam, valamiféle érzelem után kutatva.

Csak ott állva előttem, bámult rám, nem is lépett be a lakásba. A küszöb előtt ácsorgott, miközben darabjaira törte a már így is össze-vissza ragasztott szívem.

Luke Hemmings volt az utolsó csepp a pohárban, ami után minden hitem elvesztettem a férfiak felé.

Az egyiknek csak a szexre kellettem, a másiknak nem voltam elég jó, a harmadik nem hagyta, hogy a barátaimmal is töltsek egy kis időt, Luke Hemmings pedig megmagyarázás nélkül közölte velem, hogy kettőnk között nem működhet egy kapcsolat. Azokat a sorokat kellett tudatosítanom magamban, amiket nem tudtam, hogy el lehet-e még viselni a történtek után.

Szomorúan bólintottam. Ennél a helyzetnél feleslegesnek láttam azt, hogy bármit is hozzászóljak a kijelentéséhez. A több éves barátságunk, amit olyan erősnek éreztem, egy pillanat alatt illant el, mintha nem is történt volna semmi köztem és Luke között. A kötelék, az az érzelmi vonzódás, amit sosem tudtam megmagyarázni, egy másodperc alatt zavarta meg bennem a már így is háborgó vizet, amit Luke okozott.

A döntése teljesen ellentmondott annak, amit éreztünk egymás iránt.

A döntése kényszerített arra, hogy a barátaimat elhanyagoljam.

A döntése miatt elvesztettem magam, és újra meg kellett találnom az utat az egyensúlyban lévő lelkivilágom felé, hogy el tudjam engedni ezt a kialakult helyzetet, ami tönkretett lelkileg.

Luke Hemmings távozása egy űrt hagyott bennem, amit tudtam, hogy sehogy sem fogok tudni pótolni.

Zihálva ébredek fel. A hajam az arcomhoz tapad. Érzem, ahogy egy apró izzadság csepp végigcsúszik a tarkómon. Megborzongok. A tegnapi visszaemlékezésem meghozta a hatását, hisz álmomban is a régebbi történések kínozták az elmém leghátsó részét. Az órámra kapom a tekintetem, és megnyugodva nyomom vissza a párnába a fejem, amikor látom, hogy még csak dél lesz. Bár szinte biztos vagyok, hogy a teljes ház nagy sürgés-forgásban van a Szenteste miatt, engem ez most még sem tud érdekelni. Még az ajándékok becsomagolása is vár rám, édesanyámnak is segíteni kéne a főzésben, illetve rendbe is kéne szednem magam még mielőtt megérkezne a család többi tagja. Nagyanyám képes arra, hogy még ezeken a napokon is megszólja a hajam.

Kinyújtózkodom, és lassan feltápászkodom az ágyban. Kibújva a takaró alól, hirtelen el fog a hidegség, és az egyik pulóverem után kezdek el kutakodni. Ahogy megkaparintom a piros alapon fehér hópelyhes kötött pulcsim, belebújok, és a szekrényemhez lépek. Leguggolok, egyenként kiveszem a bútor legmélyéről az ajándékokat, és lehuppanok a földre. A csomagolópapírokat is lerakom a padlóra, a masnikkal egyetemben, és picike cellux darabkákat vágok az asztalom szélére. Elsőnek a srácok ajándékait bújtatom díszes öltözetbe. Amikor a Lukenak szánt doboz kerül a kezeim közé, felsóhajtok, és visszarakom a helyére, oda ahonnan kivettem az előbb.

Erre már nem lesz szükségem, úgy látszik.

Lényegében hamar végzek a három csomaggal, ezért őket is visszahelyezem a rejtekhelyükre.

Épp az öcsikém videó játékával szenvedek, mert elfogytak a lenyisszantott cellux darabkák, amikor kopognak az ajtómon. Fel sem nézve, mérgelődve próbálom megtartani a csomagolást, és közben vágni a ragasztó lapocskákat. Kinyílik az ajtó, én pedig egy pillantást vetek az imént érkezett személyre.

- Ash? – ráncolom a homlokom és elengedem a csomagot, ami azonnal kibontódik a kezeim közül. – Mit keresel te itt? – állok fel, és a karjaiba vetem magam. Édes Istenem, milyen jó őt megölelni!