Narnia boszorkánya /f.f/

Visszatérés

A romok közt sétáltam. Amint elhaladtam egy egy leomlott oszlop vagy fal mellett, képzeletben odavetítettem a hiányzó részeit. Egészen lenyűgöző látvány lehetett akkoriban ez a palota. Nem mintha most nem lenne gyönyörű a maga módján. A megmaradt kőtömegeket már beszőtték különféle indák és növények. Az állandó napsütéses időnek köszönhetően pedig apró virágok is díszelegtek itt ott.

Ahogy Cair Paravel romjai között lépkedtem, egyszer csak véget ért a talaj. Nagyjából száz méterrel lejjebb folytatódott. Lehengerlő volt nemcsak a kastély, hanem a vele párosuló táj is. A csapott sziklatömb alatt ugyanis egy kisebb homokos part terült el amelyet egyre kijjebb érve elnyelt a gyönyörű türkizkék víztükör.

Dél körül lehetett, ugyanis a Nap a legmagasabban járt és tikkasztó hőség volt. Gondoltam mártózom egyet a frissítő tengerben, de ekkor hangos kiabálást és sikongatást hallottam meg.

Lenéztem a sziklákról és megláttam négy alakot, amint éppen a víz felé rohannak vidáman. Egymást fröcskölték és szaladgáltak össze-vissza. Megcsodálták a tájat, majd szemük felém tévedt. Hirtelen lebuktam egy nagyobb kőtömb mögé. Pár pillanat múlva azonban visszapillantottam a part felé, de ekkor a négy ember még mindig csak a romokat figyelték. Ezek szerint nem vettek észre.

Telmarinokat még soha nem láttam ennyire messze az otthonuktól, főleg, hogy ezek még gyerekeknek tűntek. Lovaknak sem láttam nyomát, így végképp nem tudom hogyan tévedhettek ide.

Úgy dönthettek az ifjak, hogy közelebbről is tanulmányozzák jelenlegi tartózkodási helyemet, mert elindultak felfelé. Nem akartam, hogy meglássanak így egy biztosabb búvóhelyet kerestem. Mikor pár perc múlva felértek, közelebbről is megvizsgálhattam őket.

Két lány volt, rövidebb szoknyát és blúzt viseltek egy mellénnyel. A két fiú pedig hosszú nadrágot, fehér inget és hasonló színű és szabású mellényt viseltek, mint a lányok. Épp azon tanakodtak, hogy hol is járhatnak most pontosan. A legkisebbik kifejtette képzeletében létrejött képét a helyről. Beállította őket a trónszékek helyére. Cair Paravel – mondták.

Ekkor hirtelen én is rájöttem, kik ők valójában. Nem a telmarinok ivadékai. Ők az uralkodók. A régi idők királyai és királynői. Ádám két fia és Éva két lánya. Visszatértek. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ők azok.  Továbbra is a nagy kőtömb mögül figyeltem őket. A legmagasabb, biztos Peter király volt. Szőkésbarna haja és kék szeme csakugyan úgy festett, mint ahogy a mesékben írták le. Mellette Edmund király szinte fekete hajával és barna szemével. Alacsonyabb volt fivérénél. Susan királynő még gyönyörűbb volt, mint ahogy leírták és a legkisebbik, Lucy királynő. Tényleg ő volt a legtalálékonyabb négyük közül.

Találtak egy rejtett faajtót, amely lefelé vezetett egy kamrába. Oda nem akartam követni őket, így kint maradtam. Megvártam, míg kijönnek. Ki akartam deríteni, mi célból tértek vissza Narniába. Ekkor villámcsapás szerűen jött a gondolat a fejembe, hogy talán, ha igaz a legenda, miszerint Susan királynő kürtje eltűnt uralkodásuk után. Azzal pedig az írás szerint ha megfújják, a régi uralkodók visszatérnek. Valaki biztos megszerezte és megfújta. Ez azt jelenti, hogy lehet Narniának esélye a telmarinokkal szemben. Ők segíthetnek. A narniaiak már régóta bújkálnak. Most talán változhat a helyzet.

Ekkor újra mozgolódásra lettem figyelmes. Felfelé tartottak a lépcsőn a testvérek a kamrából. Mielőtt kiértek volna a friss levegőre elindultam lefelé a romoktól. Próbáltam a leghalkabban lépkedni és ezt a puha, füves talaj meg is könnyítette. Bevártam az uralkodókat egy nagyobb fa tövében megbújva.

Egy csónak közeledett a vízben. Két telmarin katona ült benne szemben egymással. A lábujjuktól egészen a fejük tetejéig páncél borította őket, mely ezüstösen csillogott a napfényben. Fegyvereik is voltak. Valami lehetett a csónak alján, ugyanis egyfolytában oda bámultak és közben beszéltek. Amikor közelebb értek, láttam, hogy az nem valami. Egy törpe volt. Kezei egy vastag kötéllel voltak összekötve, valamint száját is befogták egy textillel. Az egyik katona bólintott a másiknak, mire az abbahagyta az evezést és megállt a csónak.

Susan királynő magabiztosan rájuk kiáltott és lőtt az íjával, hogy dobják le a szerencsétlen törpét, mire a katonák a vízbe hajították őt. Peter király habozás nélkül utána ugrott, hogy kimentse. Az idősebbik lánytestvér pedig további nyilakat lőtt az ellenséges telmarinokra, akik rémülten csobbantak bele a vízbe, hogy elmeneküljenek. Edmund király a csónakért indult, hogy kihúzza a partra. Mire a szőke hajú testvér kiért a fogollyal, a telmarinoknak már hűlt helyük sem volt. Lucy királynő tőrével elvágta a törpe kezét szorongató köteleket. A fiatalabbik fivér is visszaért a csónakkal együtt a partra.

- Ledobni?