Csínytevők krónikái

9.fejezet - Éjféli párbaj

Egész délután hallgathattam Hermionét, hogy mekkora idióták vagyunk, hogy belementünk ebbe az egészbe. Meg hogy tőlem többet várt volna el. Pfft... pedig én is azt hittem, hogy jóbb fej. Pedig, ha tudná, milyen öntelt idióta Malfoy akkor megértené. Így amint lehetett, inkább a klubhelyiségben vártam az éjféli párbajra induló fiúkat. Az ikrek persze lepacsiztak velem, hiszen látták már Frics irodájánál a kis csínyemet. Ami remélhetőleg le köti Fricset egész éjszakára. Bár, ha le fülelt minket akkor esélyünk sincs, de legyünk pozitívak.

Fél tizenkettő környékén Harry és Ron jöttek le a hálóköntösükben a lépcsőn. Gyorsan intettem nekik majd közösen a portré lyuk felé.

- Nem hittem volna, hogy képes vagy erre, Harry. Lámpa gyulladt, s pislákoló fénye megvilágította a beszélőt: Hermione. A szobatársam rózsaszín köntöst viselt és igen csak mérges arcot vágott.

- Mit keresel itt!? - sziszegte Ron. - Azonnal menj vissza aludni!

- Örülj, hogy nem szóltam a bátyádnak, Percynek - vágott vissza Hermione. - Ő prefektus, tőle megkapnátok a magatokét.

-Menjünk. - ráztam a fejemet, és kezdtem el húzni a fiúkat. Ron félre tolta a Dáma portréját, és elkezdtünk kimászni a lyukon. Hermione azonban nem adta fel ilyen könnyen. Félre lökött és elkezdett magyarázni Ronnak, rólam tudomást sem véve.

- Ti nem törődtök a Griffendéllel! Ti csak magatokkal törődtök! Nem akarom, hogy a Mardekár kapja meg a ház-kupát! Elvesztitek az összes pontot, amit McGalagony professzortól kaptam, amiért tudtam, mik azok az oda-vissza varázsigék!

- Tűnj már el.

- Jól van, de holnap, amikor majd a vonaton ültök, jusson eszetekbe, hogy én figyelmeztettelek titeket! Ti...ti...

Nem derült ki, hogy minek tart minket Hermione, legalább is a fiúknak. A lány sarkon fordult, hogy visszamásszon a klubhelyiségbe, de egy üres vászonnal találta szembe magát. A Kövér Dáma látogatóba ment valahová, így Hermione egyelőre nem térhetett vissza a Griffendél-toronyba.

- Most mit csináljak? - nyafogott.

- Az a te gondod - vonta meg a vállát Ron.

- Nekünk mennünk kell, különben elkésünk. - mondtam, mire újból elindultunk. Még a folyosó végéig sem értünk, de Hermione már utol is ért minket.

- Veletek megyek - jelentette ki.

- Kizárt dolog. -rázom a fejem.

- Talán azt hiszitek, ott fogok ácsorogni, amíg Frics meg nem talál? Inkább kapjon el veletek együtt, akkor majd megmondom, hogy én csak vissza akartalak tartani titeket.

- Neked aztán van bőr a képeden! - csattant fel Ron.

- Fogjátok be a szátokat! - szólt rájuk Harry. - Hallgassátok csak!

Halk szuszogás hallatszódott.

- Mrs Norris? - suttogtam Ronnal együtt, és hunyorogva kémleltem körbe. Kiderült, hogy nem Mrs Norris az, hanem Neville. A fiú összegömbölyödve feküdt a padlón, és mélyen aludt, de nyomban felriadt, amikor a közelébe értek.

- Hála istennek, hogy rám találtatok! Elfelejtettem az új jelszót. Már azt hittem, soha nem jutok el az ágyamig!

- Ne olyan hangosan, Neville. - szólt rá Ron.

-A jelszó "disznóorr", de most nem sokra mész vele, mert a Kövér Dáma elcsavargott. - segítettem fel Nevillet, miközben Hermione csak a szemét forgatta.