Hawaii Air Lines

Conversation

Kikászálódtam a kocsiból, és bekopogtam az ablakon, ahol Lucas ült, és lehúzta, hogy hallja, amit mondani akarok

-Nagyjából fél óra, és jövök.- tájékoztattam, és indultam volna, de még visszafordultam- Ó, és Lucas!- szóltam úgy, hogy Jason ne hallja.- Csináljatok valamit, amíg elvagyok, hogy ne unatkozzon nagyon- itt a fejemmel a fiú felé böktem, aki a hátsó ülésen olvasott valamit. Honnan szedett ez könyvet? Mindegy.

-Ne aggódj kölyök, minden oké lesz. De menj már, mert tényleg itt ragaduk sötétedésig- nyugtatott meg sofőr, és mostmár tényleg nyugodt szívvel mentem a bejárati ajtó felé.

Elsétáltam az ajtóig és egy pillanatra szemügyre vettem a mahagóni nyílászárót, de nem álltam ott sokáig, és amolyan minden mindegy gondolattal becsöngettem.

Van egy olyan érzésem, hogy az a pár perc amit az ajtó előtt töltöttem, amíg nem nyitottak ajtót, életem leghosszabb pár perce volt.

Hirtelen lépteket hallottam az ajtó túloldaláról. Feszülten vártam, és a zárban forduló kulcs hangjára lettem figyelmes, és arra, hogy az ajtó végre kinyílt.

-Ellie! Szia, már vártalak!- köszöntött úgy, mintha az előző találkozásunkkor semmi sem történt volna.

-Szia! Beszélni jöttem.- jelentettem ki.

-Öhm... Oké, gyere.- állt arrébb az ajtóból, hogy beengedjen.

Ahogy elsétáltam mellette, megcsapott a jól ismert illata, de most valahogy nem azt váltotta ki belőlem, mint régen, mert csak annyira emlékeztetett, ahogy Alexa csimpaszkodik rajta a reptéren.

Adam elsétált előttem, és felmentünk a szobájába, ahol leültünk a hatalmas ágyra.

-Szóval miről szeretnél beszélgetni?- kérdezte, és zavartan beletúrt a tengerparton a nap által kiszívott világosszőke, enyhén hullámos hajába. Mondjuk, ezzel nem ment sokra, mert egy pillanat múlva ugyan oda visszahullott az idő közben kissé töredezetté vált bozontja.

-Figyelj, tudom, hogy hosszú ideje nem találkoztunk, de ettől függetlenül igazán írhattál volna egy üzenetet, hogy elköltözöl, vagy éppen, hogy „helló, csak annyi, hogy felszedtem egy csajt a plázából, számíts rá, ha jössz!".-improvizáltam.

-Hát, igazság szerint...

-Hallgatlak!- fontam magam előtt keresztbe a karom.

-Jó, figyelj! Melyik magyarázatot szeretnéd előbb hallani?- kérdezte, mert nem hinném, hogy tudta, hogy hol is kezdje a mondandóját.

-Jó, először kezdd a költözős történettel.

-Figyelj...- kezdte, és megint a hajába temette az ujjait azzal a szándékkal, hogy arrébb fésülje, mert csikizte az arcát, de most sem járt sikerrel, mert újra a szemébe zuhant a borzasztóan fluffy és ahogy láttam, kezelhetetlen haja.- szóval ez a költözés... Bonyolult. A lényeg annyi, hogy anyum nem rég kapott egy munkaajánlatot, de ahoz, ugye, el kellett jönnünk otthonról, mert nagyon messze lett volna ahova minden nap be kell járni. Tehát az egész család sürgős házkeresésbe kezdett, és éjjel-nappal a laptopokon lakásokat nézegettünk. Kezdetben ezért nem írtam, mert tényleg kevés időm volt, és este, mikor végre lett egy kevés szabadidőm, biztos voltam benne, hogy te már rég alszol. Aztán kis idővel később megtaláltuk ezt a házat, megfelelő volt, mindenki elfért, és szinte azonnal költöztünk. Ott sem volt egyszerű a sztori, mert ugye össze kellett pakolni, satöbbi, de ezt te is tudod, mert ti is most költöztetek.- Itt Adam egy pillanatra felém nézett, és újból beletúrt a hajába, ami újból visszahullott a szemébe.- A költöztető kocsi végre megjött, de ott meg kirakták a járdára az összes bútort, szóval az is jó idő volt, míg bepakoltunk.- ezt nem bírtam ki, felnevettem, mert úgy látszik, errefelé nem szokás a házba bevonszolni a cuccokat.

-Bocs, folytasd!- legyintettem még mindig mosolyogva.

-Mi ebben a vicces?- kérdezte Adam felháborodva.

-Mindegy! Csak mondd tovább!

-Jó. Tehát végre becuccoltunk ide, de mivel nem hoztuk el az összes bútort, el kellett ugranunk egy áruházba. Ott történt az, hogy megismertem Lexit.

-Állj!- tettem fel a kezem.- Te komolyan egy bútorboltból szedted fel a barátnődet?

-Úgy néz ki.- húzta el a száját.

-Csodás.- dünnyögtem.

-Innen a történet áthajlik az egész Lexis dologba, de gondolom azt is hallani akarod.

-Ha már idáig eljöttünk...- sóhajtottam fáradtan. Adam itt egy pillanatra meglepődött, a többes számon, gondolom, de folytatta a magyarázatot.

-Szóval megismerkedtünk, odaadta a számát, és másnap pedig elmentünk egy kávézóba, onnan meg már sínen ment a dolog. Összeismerkedtünk, és nagyjából egy hét után összejöttünk. Az ez után következő pár napban még nagyon jófej volt, és jól elvoltunk. Aztán, kábé pár héttel később kezdett egyre jobban rám akaszkodni, és semmi életteret nem hagyott nekem.- itt idézőjeleket rajzolt a levegőbe, majd folytatta a monológot.- Aztán, mikor megérkeztél, kissé kiakadt, és állandóan azt hallgattam, hogy ne beszéljek veled, meg fel ne vegyem a telefont, satöbbi. Egy idő után ezt természetesen kezdtem megunni, hogy ennyire féltékeny, és nem hagyott gyakorlatilag élni.- széttárta a kezét amolyan „ez van!" stílusban, és megint szórakozott a hajával. Én csak néztem rá, mint aki nem érti, hogy mi a történet vége, mert őszintén szólva nem is értettem, hogy most mi van.

-És? Most mi van akkor?- untam meg végül, hogy nem mondja meg, azt a dolgot, ami miatt összességében eljöttem ide.

-Ja, hogy az!- jött rá a bajomra. Hú, az agybajnok... - Tegnap szakított velem.- jelentette ki, mintha ez teljesen természetes lenne.

Hirtelen erre nem nagyon tudtam mit reagálni, pár másodpercig néztük egymást, majd Ad felpillantott a madárfészekre a fején. Nekem nem volt türelmem tovább nézni, ahogy szórakozik vele, szóval közelebb mentem hozzá, és elkezdtem babrálni a hajával.

-Most... mit csinálsz?- kérdezte Adam, én mer ránéztem.

-Hallod, nagyon nehéz kitalálni!- mondtam cinikusan, és elhúzódtam, mert úgy tűnt, mostmár ott marad.

-Bocsi, csak nem figyeltem, hogy mindjárt elfogy a sampon, az oldal, ahonnan meg rendelek, négy napig szállít ki, szóval elkértem a nővéremét.

Egy hosszú pillanatig csak bámultam rá, majd hirtelen kitört belőlem a röhögés.

-Mi van? Más nem volt!- mondta felháborodva.

-És feltételezem, apudnak is pont most fogyott ki.- mondtam, mikor abba bírtam hagyni a nevetést.

Adam erre nem válaszolt semmit, csak, miután rájött, bosszúsan lehajtotta a fejét. Kész. Végem volt. Annyira röhögtem, hogy eldőltem az ágyon, majd tényleg kikészültem, mert rá perc múlva a padlón találtam magam. Adam pedig csak ült az ágyon, és a párnáján babrált valamit. Nos, őt már nem lepik meg az ilyen rohamaim, mert egy párnak még régebben része volt.J

-Befejezted?- kérdezte mosolyogva, mikor kicsit lenyugodtam.- Gyere!- meg sem várva a választ, odajött hozzám, és visszarángatott az ágyra.

-Nem csalódtam benned!- mondtam, és ironikusan megütögetem a vállát.

-Amúgy csak ennyit akartál tudni?- tette fel a kérdést, ami őszintén szólva annyira nem esett jól.

-Öhm... Igen.- gondoltam végig.- Nekem mennem kéne!- jutott eszembe, majd felálltam, és összeszedtem a dolgaimat.- Köszi, hogy ezt elmondtad.- mondtam neki, mert tényleg hálás voltam, hogy az utóbbi történések után nem hajított ki a házból.

Sziasztok! Itt lenne egy újabb rész! Stay safe guys,love you, bye! ☘