Winter bear✔

먼저

"Kedves naplóm,
A nevem Kim Tae Hyung. 18 éves vagyok és Daeguban élek. Születésem óta autista és szívbeteg vagyok. Emiatt persze borzasztóan nehezen tanultam meg írni, olvasni, beszélni..a mai napig dadogok és egyesek szerint fura vagyok. Nincsenek barátaim. Idén kellene érettségiznem, de én még csak másodikos vagyok a gimnáziumban. De büszke vagyok, hogy idáig eljutottam. Ez egy nagy dolog a magam fajtától. Mindent az álmomért csinálok. Egy nap játék tervező szeretnék lenni. De nem olyan elektromos játék..ahj, mi a neve... videó játék! Én kézzel fogható fejlesztőket akarok tervezni olyanoknak, mint én, de senki nem hisz bennem..butaságnak tartják. A családom sem támogat, de hogy is támogathatna..
hiszen árva vagyok" 

-TAEHYUNG, maga miért firkálgat?-hangzik a tanárnő éles hangja. Hirtelenjében nem is tudtam mit válaszoljak. Nehezen ismerem fel mikor kell őszintének lenni és mikor van szükség hazugságokra, amiket alapvetően nem szeretek. Nem értem őket.
Mrs. Cho morcos arcát bámulva fogalmam sem volt mit tegyek. Ajkaim ki-be nyitogattam, de hang nem jött ki rajta, inkább csak egy halk nyöszörgés.

-Taehyung, kérlek gyere ki a táblához-fordult vissza a hatalmas fekete eszközhöz. Sose értettem, miért írnak a tanárok mindig egy fehér portömbbel egy fekete fémféle dologra. Érdekes számomra még ez is.
Óvatosan kiszálltam a padomból, majd elindultam kifele. Igyekeztem átgondolni, amit tegnap tanultam meg. Szeretem a matematikát, hiába megy nehezen, bár ez mindenre igaz volt.

-Oldd meg kérlek ezt a szöveges feladatot-adta kezembe a sárga borítós, itt-ott szakadt könyvet. Szegény megsínylette az idők során, nem is értem miért nem vigyáznak rá jobban. Rengeteg fát kell kivágni a könyvekért, amik szerintem csodálatosak. Nagyon szeretek olvasni, bár inkább meséket. Azokat sokkal érdekesebbnek találom. Nagy fantázia van bennük, ami lenyűgöz. Hiszen egy repülő varázsszőnyeg, amivel elviszi a hercegnőt mindenhova véleményem szerint szédületes. Ám most nem kedvenc mesémet élem, hanem a számok világát kell beutaznom. Tekintetemet az elszíneződött lapra vezettem.

-Tanárnő, ő nem is tud olvasni!

Társaim kacagása ütötte meg fülemet. Utálom az élesebb ricsajt!! Kezeimet azonnal fülemre tapasztottam, hogy amennyire lehet, elnyomjam ezt a borzasztó lármát.

-így n..nem t..t..tudok-kezdtem formálni a szavakat. Általánosságban egész folyékonyan beszélek, de nem tudok koncentrálni ilyen morajlásban. Tenyereimet még erősebben szorítottam hallószerveimre és inkább a lapot néztem ismét.

Koncentrálj! Sz....az egy ó...j és k....az pedig...l?

-GYEREKEK, ELÉG-üvöltött a semmiből Mrs. Cho. Éles, sipító hangjától ijedten ugrottam meg. Itt nem lehet gondolkodni!-Taehyung, ülj le!

-n..nem-nyúltam a krétának nevezett portömbért-én m..megakarom o...olda...oldani-helyeztem az eszköz végét a hideg laphoz. A külvilágot nehezen, de kizárva kezdtem felrajzolni a számokat, amikkel aztán majd dolgoznom kell. Háttérben a tanárnő kétségbeesett hangja csengett az osztályéval szemben. Legjobb tudásom szerint igyekeztem számolni, bár kimondottan lassan ment. Ujjaimat nézve adtam össze és vontam ki. Halványan jutott el a tudatomig, hogy ki is csengettek. Társaim lökdösődve mentek ki a teremből, ami számukra pokol, de én csak álltam a tábla előtt, amíg ki nem jött egy megoldás. Mrs. Cho egyébként nagyon kedves nő. Mindig megvár engem és rengeteget segít.

-Taehyung..ez..-nézi kikerekedett szemekkel alkotásom. Ujjaimmal babrálva várom válaszát. Nagyon izgatott vagyok, mondja már!!!-hibátlan-mosolyodik el, majd egy nagy gratuláció után ő is elhagyja a termet. Hatalmas, bugyuta mosoly ül ki arcomra. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megoldanom ezt a példát. Remélem legközelebb is ilyen jól fog menni, ráadásul segítség nélkül!

Apró lépésekkel haladtam táskám felé, majd katonás rendemet tartva elpakoltam mindent az asztalomról. Következő óra testnevelés. Ez az egy, amit annyira nem kedvelek. Nem vagyok túl jó a sportokban és a logikájukat sem találtam még. Nem értem a pontokat, nem értem miért kell szaladni egy labdával vagy érte, de legfőképpen azt nem értem miért szereti ezt valaki. Olyan értelmetlen...
A jelző csengőt meghallva, gyorsan hátamra vettem a táskámat és sietős léptekkel indultam az öltöző felé.  Sietnem kell, ha nem akarok elkésni, mert akkor ki leszek porolva! Haladásomat a diákok kegyetlenül nagy tömege igyekezett akadályozni, de én nyertem! Eljutottam az öltözésre szolgáló szobákig. A férfi részlegre igyekezve, letettem a holmim a szokásos padra. Ez a kedvencem, mert nyáron fúj egy kis szellő erre fele, de hideg időben itt van a radiátor és nem fázom meg. Nem szeretek beteg lenni, de vigyáznom is kell magam miatt.

-Hé, Kim-pakolta táskáját mellém az egyik osztálytársam. Min Yoon Gi, 17 éves, alacsony, fekete hajú és szeret zenélni. Az osztályban nagyon népszerű is emiatt. Ha valamilyen esemény van, sokszor zongorázik, ami engem is lenyűgöz. Sajnos nincsen érzékem a zenéhez, pedig nagyon szívesen tanulnék meg zongorázni. Gyönyörű hangja van és rendkívüli milyen darabokat lehet eljátszani rajta. Mennyi féle hangulata lehet ezeknek. Amikor Yoongi játszik, általában rossz kedvem lesz, de valahogy mégis örülök. Ezt sem értem magamban, hogy lehetséges..meg kell kérdeznem majd erről Dr. Kimet.

"....Dr. Kim Nam Joon. Először 8 éves voltam, mikor nála jártam. Ő egy pszichológus és azok közül is szerintem az egyik legjobb. Borzasztóan kedves, mindig meghallgat és nagyon jó tanácsokat ad. Néha el is magyarázza nekem mi történik velem, mikor nem vagyok tisztában vele. Többnyire az érzelmeim nem értem. Miért érzem azt, amit és miért akkor..ő egy nagyon fontos ember számomra, akire mindig számíthattam barátok helyett"

-KIM! FIGYELSZ?-emelte meg hangját a fekete hajú zenész, mire kellőképpen megijedtem.

-i..igen. bo...boc...bocsánat-szenteltem immár tényleg teljes figyelmem a fiúnak. Kissé haragos volt a tekintete, de ezt tőle megszoktam. Megjegyeztem, hogy ő mindig mérges és álmos. Dr. Kim azt mondta mindenkinek van egy alap hangulata, érzelme, jelleme. Megkérdeztem tőle mi az enyém, mire azt mondta remény. Nem értettem miért pont ezt mondja, nagyon megfoghatatlan.

-Figyelj, csak annyit akartam mondani, hogy...gratulálok. Ügyes voltál matekon-ejtett egy félmosolyt. Teljesen meglepődtem rajta. Sose beszélgetnek velem, amit mondjuk nem bánok. Szeretek a gondolataimba merülni és csak képzelegni. Nem sokszor van részem velük párbeszédben, éppen ezért nem is tudtam, hogy reagáljak.

-t..tu...tudom-bólintottam bizonytalanul-kö..kösz...köszönöm sz..szépen-hajoltam meg kissé. Nem vagyok tisztában vele, hogy jól kezeltem a helyzetet, ám a fiú nem mutatta jelét ellenkezőjének, így kissé megnyugodtam.
Kénytelen vagyok mostmár minden figyelmemet az öltözésnek szentelni. Kipakoltam fekete-fehér torna felszerelésemet, majd elfordultam. Primitív és kellemetlen dolognak tartom, hogy egymás előtt kell öltözni még úgy is, hogy azonos nemről van szó. Kérvényeztem a külön öltözést az igazgatónál, de elutasított. Ő talán sosem volt gyerek? Vagy csak nem érdekelte, hogy a magánszférájába belelátnak az emberek? Ezt is meg kell kérdeznem Dr. Kimtől..

-Gyerekek, gyertek mostmár! Elkezdődött az óra-kopogott be a tanárunk, Mr. Lee. Magas, sportos férfi volt, mindig egy nagy mosollyal arcán. Ha már a tárgyát nem is, őt szerettem, mert mindig elmagyarázta nekem mikor mi a szabály és mit kell tennem, bár a miértje a tetteknek számomra homályos.

Bekötöttem torna cipőmet, majd megindultam a hatalmas torna csarnokba. Annak közepén két hatalmas rúd állt, közöttük egy másik, csak az fektetve.

-Mr..Mr. Lee, e..ez m..mm..micsoda?-mutattam az építmény felé.

-Magas ugrunk Taehyung. Majd elmagyarázom mit kell itt csinálni, rendben? Állj be a sorba!-szólt hozzám szokásos kedvességével. Egy nagy bólintás után beálltam a helyemre, a sor közepén.

Kíváncsi vagyok mi is pontosan ez a magasugrás..