Winter bear✔

열두 번째

Sokat gondolkodtam a Jiminnél történt estéről. Tegnap direkt nem kerestem Taet, azt akartam, hogy legyen ideje átgondolni a történteket. Szeretnék lépni, elhívni őt randira, de pontosan tudom, hogy neki kell idő ezeknek a feldolgozásához.

Ma viszont elmegyek és mindent bevallok neki! Lesz, ami lesz!

Nagy mosollyal, de idegesen indultam el. A csoki mellett döntöttem, azzal csak nem lövök mellé..
Sietősen haladtam a már jól ismert útvonalon, hogy elérjem Haneul árvaházát. Remélem Tae már otthon van. Ha ment Dr. Kimhez, akkor is illene már otthon lennie este hatkor. Ugye?

Szerencsémre hamar odaértem. Ez az előnye annak, ha sietek és persze az sem hátrány, hogy közel van a hely.

-Haneul!-amint beléptem, máris a hölgyet kezdtem keresni-Haneul??!! Hol vagy?

-Maga ki?-jött ki egy kislány az egyik szobából. Halálra rémített!!!

-Szia! Hoseok vagyok, Haneul egy barátja...Tudsz nekem segíteni? Merre találom?

-Haneul néni elment-szorongatja a kis nyuszis plüssét. Aranyos.

-Hova ment? Nem tudod esetleg? Vagy ha őt nem, esetleg Taehyung...őt merre találom?

-Taehyunggal ment el.

-Micsoda?-lepődtem meg. Nem szoktak csak úgy csámborogni.-Hova mentek?

-Nem tudom. Olyan kocsi vitte el őket. Amelyik szirénázik.

-MENTŐ????-sápadtam le főleg, mikor bólintott. A kislány látszólag nem értette mi olyan nagy dolog ebben. Visszament a szobájába. Összetörve néztem hűlt helyét.

Csak Taehyung és a szíve járt a fejemben. Mi lehet vele?
A leharcolt házból egyenesen a kórházba rohantam. Sebesen szeltem az este felé járó idő miatt lepusztult környéket. Azt az egy-két embert, aki kint volt majdnem fellöktem, de nem érdekelt. Ez nem történhet meg! Nem most! Nem vele!!

-Jó napot, Kim Taehyungot keresem. Behozták, ha jól tudom...Park Haneul a gyámja.-hadartam le a recepciósnak, akit látszólag nem izgatott hevességem és agyérgörcsöm.

-Ne ilyen hevesen! Most dolgom van-morgott rám. Kezd felmenni bennem a pumpa.

-Kérem, a fiú szívbeteg! Nem tudom mi van vele! Lenne szíves végezni a munkáját és segíteni vagy jelenetet is rendezzek?-keltem ki magamból.

Gyilkos pillantásokkal illetett meg. El is hiszem, hogy mérges lett, rendkívül illetlen voltam, de Taehyung fontosabb, mint valami befásult banya. Ez van ribikém!

-Máris utána nézek Mr. Kimnek-mondja éllel és kis gúnnyal a hangjában. Egészségedre! Puffogj csak!

-Köszönöm szépen-doboltam idegességemben a pulton. Mi tart eddig???? Nyugi Hoseok, biztos semmi baja! Nyugodj le, Taehyung erős..

-Kim Taehyung, nagyjából egy órája került be hozzánk az osztályra, mellkasi fájdalom..-olvasta fel az adatokat. DE AZ ÉRDEKEL HOL TALÁLOM IDIÓTA!-210-es szoba, felmegy a másodikra majd jobbra és a legutolsó ajtó.-informál mire, mint akit ágyúból lőttek ki, szaladok a felvonóhoz.

Idegőrlő egy perc és felérek. Haneult már a folyosón kiszúrom.

-Hoseok?-kerekednek ki szemei, mikor meglát-te mit keresel itt? Honnan tudtad...

-Egy kislány igazított el, de ez nem lényeg! Hogy van? Mi történt?

-Nagyon szaladt a szíve és ezt nem bírta. De már stabil, rendbe jön, csak a stressz nem tesz jót neki.

-Akkor jó..-lélegeztem fel. Úgy érzem, mintha feljöttem volna a víz alól. Újra hallok, nem fulladok..-bemehetek?

-Be, de csak rövid időre. Lehet alszik is még..

-Nem baj. Köszönöm, hogy itt voltál vele-öleltem meg, de ez egy rossz ötlet volt. Az anyai érintésnek mindig hatalmas ereje van..

-Hoseok, semmi baj-simogatta hátam.

-Annyira megkönnyebbültem-szipogtam vállába-ha valami baja lett volna..

-De nem lett és nem is lesz! Tae erős, bírni fogja a szíve és csodás életetek lesz! Hidd el!

-Köszönöm Haneul-töröltem meg szemeim.

-Na menj be hozzá!-tolt az ajtóhoz, majd azon be is.

Vakító fényesség volt a szobában a sok fehér miatt. Egyedül a padlónak volt sötétebb színe.
A kórteremben egy darab ágy volt, azon feküdt Taehyung.

Aludt a drágaságom. Kezében infúzió volt és egy kis gép mutatta, hogy a szíve nagyon is jól van. Most sikerült igazán lenyugodnom.
Közelebb sétáltam ágyához, majd leültem mellé. Olyan békés..

-Taehyung, kérlek sose hagyj itt! Tudod most, hogy nem hallasz, bátrabb vagyok. El merem mondani, ami miatt annyira izgultam, amit már az első találkozásnál éreztem. Megbabonáztál. Esetlenül álltál fel a hóból, de ekkor csak azt állapítottam meg, hogy aranyos vagy. Amikor megszólaltál..akkor tudtam, hogy különleges is vagy és kíváncsivá tettél. Érdekelt mit érzel, hogyan gondolkodsz...minden, ami veled kapcsolatos. Aztán megtudtam hol laksz, hogy a szíved..beteg. Hogy nem kapsz Mikulásra ajándékot és ezek után csak azt tudtam, hogy boldoggá akarlak tenni. Hajtott valami, hogy a lehető legszebbé tegyem azt a napod, egyszerűen csak szükségem volt rád, a hangodra, az érintésedre...-simítottam ki arcából egy rakoncátlan tincset-majd amikor nevettél. Istenem, az az angyali hang! Akkor jöttem rá: Kim Taehyung, szeretlek. Teljes szívemből-folyt le ismét egy könnycsepp.

Angyalkám nyitogatni kezdte szemeit. Mi? Ébren van?

-Taehyung? Ébren vagy?-hajoltam közelebb-hogy érzed magad??

-Ho..Hose..Hoseok-emelte lassan szemeit énrám-Yeo..Yeonjunt..-szipogott és hirtelen könnyei is megeredtek-ö..örökbe..örökbefo..

-Semmi baj Tae!-öleltem magamhoz. Így minden világos-semmi baj, megoldjuk-ringattam.

-U..ugye t..te n..nem ha..hagysz e..el?-remegett.

-Soha! Soha nem hagylak el! Én...szeretlek.

-Tu..tudom-bújt szorosabban. Pillantását ismét rám emelte-é..én..ha..hallo..hallottam mi..minde..mindent-pirult el. DE ÉDES EGYEM MEG.

-Miért nem reagáltál?-nyomtam el hatalmas vigyorom, hogy ne legyen még inkább zavarban.

-M..mert n..ne..nem va..vagyok jó az é..érze..érzel..érzelme..érzelmekben-hajtotta le fejét.

-Szerintem te mindenben csodás vagy Tae-bátorkodtam egy pici puszit adni arcára. Nem húzódott el és nem is fintorgott. Nyert ügynek veszem-attól, mert nem értesz mindent, nem vagy rosszabb, sőt! Az én szememben egy hős vagy-motyogtam hajába. Szavaim után éreztem, hogy mocorogni kezd.

-M..mi l..lesz mo..most?-nézett rám nagy szemekkel. Őszintén? Fogalmam sincs.

-Haladjunk szépen, lassan. Élvezzük, ami van. Azt, hogy együtt vagyunk-hajoltam közelebb. Utolsó szavaim szinte szájára suttogtam, aminek hatására kissé megremegett. De ez más volt. Nem félelem hajtotta-Tae..szabadna..esetleg..-dadogtam.

Bravó Hoseok, eddig voltál határozott. Csak így tovább, hátha elcseszel mindent..

-Sza..szaba..szabad-ejtett el egy kisebb mosolyt. Pillanatnyi sokkba kerültem, hogy tényleg igent mondott nekem, de aztán egy pillanatig sem haboztam.

Mosolyogva szemeztem párnácskáival, majd finoman ráhelyeztem sajátomat.

Ennél jobb dolog még sosem történt velem.