▪️Noah Schnapp ff.▪️

▪️Chapter 9.▪️

Kihalásztam a fekete fürdőruhámat a szekrényből, ami természetesen a gondosan összehajtogatott ruhák legalján volt, így azt kirántva felborítottam az egész kupacot. Szomorúan néztem a földrehulló ruhadarabokra, majd bedobáltam őket a szekrénybe, aminek ajtaját egyből rá is zártam, nehogy véletlenül újra kiboruljon minden.

Miután átöltöztem, egy köntöst magamra kapva a lifthez léptem, és halkan szuszogva figyeltem a vasajtó bezáródását. Megnyomtam a földszint gombját, a lift pedig mozogni kezdett.
A folyóson lépkedve a síri csendet megtörte a papucsom csattogó hangja, ahogy minden lépésnél a hotel tiszta márványköveihez ért. A medencék mellett egy lélek sem volt. A vízben csakis egy ember úszkált, akit messziről tökéletesen felismertem. Noah amint észrevett integetni kezdett, és a medence lépcsője felé kezdett úszni.
- Milyen a víz? - érdeklődtem mosolyogva, a hangom pedig vízhangzott az üres helyiségben.
- Nagyon jó! Gyere már! - mondta aztán lemerült a víz alá. Felnevettem, majd levettem a köntösöm és hanyagul egy székre hajítottam. Noahnak igaza volt, a víz hőmérseklete nagyon jó volt. Mikor teljesen a vízben voltam, előttem egy fej bukkant fel a hullámok alól.
- Versenyzünk? - kerdezte.
- Igen...?! - mondtam bizonytalanul, de mire válaszolhattam volna, Noah már úszni kezdett a medence másik irányába.
- Hé! Ez nem ér!! - nevettem fel, majd egyből utána kezdtem úszni. A teljesítmenyemen én is meglepődtem, nagyon hamar a túlsó vegébe értünk a medencének, de még így is veszítettem.
- Nyertem. - mondta mosolyogva, majd beletúrt vizes hajába. A jelenetet nézve picit csendbe maradtam, majd a szemébe néztem.
- De csaltál. - csóváltam a fejem szomorúan és lefröcsköltem. Ő pedig lefröcskölt engem. Szóval a mai napon másodjára kezdtük fröcskölgetni egymást.
- Oké, elég lesz. - nevettem a klórtól égő szememet törölgetve.
- Mikor mész haza? - kérdezte hirtelen.
- Tizennegyedikén - suttogtam, majd ezt két teljesen egyforma, szomorú sóhaj követte. Az egyik én voltam, a másik Noah. Fura volt belegondolni, hogy bármikor haza kell mennem, mert az elmúlt időben először tényleg jól éreztem magam. Találtam valakit, aki ebben a pár napban nagyon fontossá vált számomra és akitől semmiképp nem akartam elválni még egy ideig. Az első pillanattól kezdve összhangban voltunk, de tudtuk, hogy egyszer majd el kell válnunk. Tudtuk, viszont úgy érzem hogy ez volt az első alkalom, amikor jobban belegondoltunk. Itt vagyok egy hétig, aztán utazhatok haza, és térhetek vissza az unalmas hétköznapjaimba.
A gondolatainkba merülve nézegettük egymást, majd Noah egy váratlan mozdulat következtében átölelt. Én visszaöleltem, és a fejemet szomorúan a vállára hajtottam. A meghitt pillanatot elrontotta, hogy két idős hölgy hangosan beszélgetve jöttek be a medencébe, majd mellettünk elúszva méregetni kezdtek minket. Amikor elengedtük egymást, véget ért a lelkizésünk, és az érzelgős stílust felváltotta a jókedv. Az idős nők legnagyobb örömére újra fröcskölgetni kezdtük egymást, de őket próbáltuk messziről kerülni. Bár mindketten boldogak voltunk, a mosolyunkban volt valami keserűség, mert mindig a fejemben motoszkált az a gondolat, hogy mennyire fog ez a fiú nekem hiányozni. Próbáltam figyelmen kívűl hagyni vagy esetleg másra gondolni, de ha nem is tudatosan, mind a ketten szomorúbbnak tűntünk a beszélgetés után.
Később a medence kezdett megtelni egyre több fürdőzővel (többnyire hangoskodó kisgyerekekkel), ezért úgy döntöttünk, átöltözünk és újra sétálni megyünk.
A hotelszobában magamra kaptam egy ujjatlan fehér felsőt, egy fekete pulcsit (mert időközben lehült kint a levegő), és egy hosszú farmert. Amíg a tornacipőt rángattam a lábamra éreztem, hogy a zsebemben rezeg a telefonom.

Noah: Biztos sétálni szeretnél? Jön egy vihar.
Nia: Ha téged nem zavar, akkor felőlem mehetünk így is.

Miután elküldtem az üzenetet az ablakhoz léptem, és ki is derült, hogy Noahnak igaza van. Egy szürke felhősereget láttam a távolból közeledni.

Noah: Hozok esernyőt. Egy öt perc múlva várlak a portán.

Az üzenetet látva elmosolyodtam, majd a szekrény ajtaján levő tükörben végignéztem magamon. A szőke hajam hullámos tincsekben omlott a vállamra. A medencézes után kicsit még nedves volt, ezért gyorsan megszárítottam, majd miután megnéztem az időt, a liftezés helyett a lepcsőzést választottam. Sietve, kettesével vettem a lépcsőfokokat, és mikor leértem a portára, kifulladva néztem Noahra. Vizes hajjal, szintén pulcsiban és hosszú nadrágban állt velem szemben, egy összecsukott esernyővel a kezében.
Összehúzott szemöldökkel néztem rá.
- Nem használtad, mi? - mutattam az esenyőre. Noah röhögve megrázta a fejét, majd a kezét felém nyújtotta. Már nem is hezitáltam, az ujjaira kulcsoltam az enyémeket, amivel még saját magam is megleptem. Amikor kiléptünk a hotel ajtaján megcsapott az eső illata, a levegő pedig fülledt volt.
- Merre? - kérdezte a szemembe nézve.
- Igazából nekem mindegy, csak ne menjünk víz közelébe, mert mindketten tudjuk, hogy annak milyen vége szokott lenni. - gondolkodtam el, Noah pedig nevetve bólintott. Végül balra fordultunk, majd egy út mentén sétaltunk, miközben halkan beszélgettünk.
Nem tudom mennyi ideje sétálhattunk, amikor már a fás területet füves puszta kezdte felváltani. Csak kisebb dombok voltak, magas fű, és egy napraforgómező. Az eső is időközben elállt, bár a szürke felhőket még nem fújta el a szél.
- Azta, ez nagyon szép! - néztem körbe, miközben a hideg levegő oldalról fújta az arcom. Noah felvezetett egy dombra, majd leültünk a fűbe. A dombról rálátást nyertem az egész napraforgómezőre, ami gyönyörű volt.
- Nézd! - mutatott Noah oldalra, ahol a Nap éppen lemenni készült. Sárgán világította be az eget, és Noah arcát is, aki mint mindig, most is tökéletesen festett. Néztem még egy darabig őt, de észrevette, hogy figyelem. A szemembe nézve halványan elmosolyodott. Megkereste a kezem, majd az ujjait az enyémekre kulcsolta. Nem szóltunk egy szót se. Talán nem is kellett, hogy szóljunk. Csak halkan figyeltük a naplementét.
A csillagok kezdtek megjelenni az égen, én pedig hátradőltem a fűben. Mivel egymás kezét fogtuk, ezért neki sem volt más választása, csak lefeküdni mellém. A csillagokat kezdtem nézni, és amint megtaláltam a Göncölszekeret, boldogan mutattam meg Noahnak, aki mosolyogva hallgatta, ahogy elmagyarázom a csillagkép elhelyezkedését, miközben a világító pontokra mutogatok.
- Nagyon szép. - bólogatott, de ahelyett, hogy az eget nézné, inkább engem figyelt.
- Nem is nézed. - löktem meg a vállat, mire ő felnevetett.
- De, nézem. Mondom, nagyon szép. - mosolygott.
- De engem nézel, nem a Göncölszekeret. - csóváltam a fejem.
- Igen, tudom. Mondom, hogy nagyon szép vagy. - mosolygott továbbra is.

•○●•○●•○●•○●•○●•○●•○●•○●•○●•○●•○●•○●•○