Hozzám tartozol

7 (Lili)

Két héttel később a szobámban ülök szombat este, próbálok tanulni. Igazából a tanulásba menekültem a letörtségem elől és ez jó is volt így egy darabig, de tudtam, hogy nem nézhetek el örökre a gondjaim felett. Panna nem keresett azóta és én sem őt, ez számomra azt jelenti, hogy nem akar beszélni velem, talán nagyon kellemetlen helyzetbe hoztam a legutóbb. Csak az a baj ilyenkor, hogy alkotunk egy képet a fejünkben és azt hisszük az a valóság, de a másikat sosem kérdezzük meg, hogy tényleg így van e. Félünk a válaszoktól és, ha már akár egyszer is nem azt kaptuk, amire számítottunk inkább úgy döntünk meg sem éri a kérdezősködés. Valahogy így vagyok én is most, elkönyveltem magamban, hogy egy félreértés volt és mindenki folytatja tovább az életét, ahogy előtte is tette.

Nagyokat pislogva bámulok a laptopomra és próbálom értelmezni, ami a diákra van írva, de egyszerűen nem megy. Az egész napos koncentrálás és tanulás nem tett jót az agyamnak, úgy érzem mintha már minden teljesen szétfolyna benne. Attól félek viszont, hogy ha abbahagyom elkezdődnek a hülye gondolatok és magamba zuhanok. Arra eszmélek fel, hogy rezeg a telefonom az asztalon, reflexből érte nyúlok, Dorka írt: Kapcsold be a streamet! Most! Megdörzsölöm a szemem, hirtelen nem is értem mire gondol, aztán rájövök, hogy a meccsre, mert bár én azóta még csak híreket sem olvastam a csapatról, ő ugyanúgy követ mindent, mint előtte.

Betöltöm az oldalt és közben visszaírom neki, hogy miért? Azt mondja, hogy csak figyeljem Pannát, nagyon nincs formában. Mi tagadás, igaza van. Rengeteg eladott labda, kihagyott dobások, értelmetlen faultok, ez egyáltalán nem jellemző rá. Furcsa újra látni, még ha csak így képernyőn keresztül is, ugyanakkor nagyon rosszul érzem, hogy talán az én hibám. Lehet, hogy ő tényleg jó barátjának tartott én meg megpróbáltam megcsókolni, aztán teljesen kiakadtam, ezért most magát okolja. A francba! Ezt nem akartam, ezért tanultam minden nap több óra hosszát, hogy ne legyen időm ilyeneken gondolkozni, hogy ne legyen bűntudatom. Muszáj felhívnom Dorkát, hogy segítsen rendbe rakni a gondolataimat ezzel kapcsolatban.

- Szerinted miattam van? – kérdezem tőle aggódva.

- Nem tudom Lili, de te is látod, hogy valami nem oké vele.

- Igen – mondom szomorúan.

- De hé, igazad volt azzal kapcsolatban, amit mondtál neki, én vagyok a tanú! – vált át a védőügyvéd szerepére.

- Gondolod?

- Tudom. Ha most rosszul érzi magát csak is magának köszönheti.

- Nem akartam megbántani. Talán én voltam, aki túl gondolta az egészet és ő végig csak barátként közelített felém, talán minden barátjával ilyen.

- Erre is van valamennyi esély – gondolkozik el Dorka – És ha így van, akkor azt honnan tudnád meg?

- Hát... gondolom meg kellene kérdeznem.

- Szerintem is. Jaj de rossz így látni! – utal arra, amit éppen a képernyőn lát, ugyanis Panna kihagyott egy újabb ziccert.

- Dorka ezzel nem segítesz, bűntudatom van – vallom be neki elszontyolodva.

- Ohh cuki, figyelj még mindig lehetsz jó fej, csak vállalnod kell a következményeket. Ha nagyobb a bűntudatod, mint az az érzés, hogy nem akarod többet látni – magyarázza, de én nem bírom ki és közbe szólok.

- Hogyne akarnám látni – bámulom Pannát a képernyőn – Most is olyan jól néz ki...

Dorka ezen felnevet, aztán folytatja:

- Szóval arra gondoltam, hogy ha félre tudod tenni azt, hogy mérges vagy rá és, hogy szerelmes vagy belé – amint ezt kimondja megáll bennem az ütő és furcsa érzés lesz a hasamban, tényleg azt, hiszem, hogy szerelmes vagyok, csak eddig még nem volt időm belegondolni – Akkor szerintem írnod kéne neki valamit, azt mondjuk nem tudom mit, de valamit, a reakciójából úgyis látni fogod hogy áll hozzád.

- Igazad lehet – gondolkozom el – Ha meg esetleg csak barátok maradunk, annak is örülni fogok. A szerelem elmúlik, de a szeretet örökre megmarad – mondom bölcsen.

- Pontosan így van! – ért egyet Dorka is.

Miután letesszük a telefont azon gondolkozom mit írhatnék, hogy hogy kéne kezdenem. Abban biztos vagyok, hogy nem valami egy-két mondatos dolgot tervezek, hanem valami hosszabbat. Végül a következő üzenetet fogalmazom meg nagy erőfeszítések árán:

Szia! Ne haragudj, hogy eltűntem egy kis időre, rengeteget kellett tanulnom (egy kis kamu belefér) és át kellett rágnom néhány dolgot magamban. Sajnálom, hogy úgy hagytalak ott, hogy csak úgy eljöttem. Valószínű nagyon félreértettem valamit és ez az én hibám, nem kellett volna rád fognom, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Remélem, hogy nem haragszol rám nagyon és nem zavarna, ha még mindig ott lennék a meccseiden.

Miután a küldés gombra kattintok gyorsan kikapcsolom a netet a telefonomon és az ágyamba dőlök, nem akarom elolvasni a választ, szükségem van egy nyugodt éjszakára.