Hozzám tartozol

6 (Lili)

Egy héttel később szombat délután úton vagyok az egyetem sportcsarnoka felé, húzós volt a hetem, két zh-t is írtam, így jól fog esni egy kikapcsolódás. Panna írt egy üzenetet tegnap este, hogy van e kedvem ma kosarazni egy kicsit. Amikor odaérek, ott áll a korlátnál a lépcsőn és mosolyogva köszön.

- A kisterembe megyünk be hátul, ott szoktam néha edzeni én is és elvileg ti is azt használhatjátok – magyarázza.

Nem is tudtam, hogy itt ilyen is van, a hátsó ajtón belépve előbb egy kis folyósó, majd egy szintén pici terem fogad két palánkkal, szerencsére nincs itt senki rajtunk kívül. Panna megy elől és leül a terem szélén levő padra, hogy átvegye a cipőjét, én is követem a példáját. Pont olyan illat van, mint gyerekkoromban, amikor meccsekre jártunk és ez előhoz egy csomó emléket.

- Hát ez nagyon cuki – nézek körbe elámulva.

- Igen, tudom. Bár belegondolva, hogy aki kosarazni akar az egyetemen csak úgy, itt kell próbálkoznia...

- Jó igaz, itt nem lehetne normális edzést tartani, maximum a dobásokat gyakorolni, de legalább van.

- Igen, nagyon hasznos tud lenni és a dobásokhoz kifejezetten jó – mondja Panna miközben leveszi a pulcsiját.

- Szóval ezért dobsz ilyen jól.

- Ezért is – mosolyog rám – Majd ha lejátszottuk a visszavágót, amit a múltkor nem sikerült befejezni, segítek egy kicsit javítani a dobásodon – ajánlja fel.

- Uu jó, örülnék neki! – csillan fel a szemem.

Mióta a múltkor együtt kosaraztunk, vettem én is egy labdát és néha lejárok a tömb melletti pályára dobálni, ha már nagyon elegem van a tanulásból. Persze ez nem a legjobb megoldás például esős időben, de a pillanatnyi igényeimet kielégíti. El is felejtettem mennyire hiányzik az edzés meg a kosarazás. Azért Pannával még így sem tudom felvenni a versenyt természetesen, ő egy teljesen más szint, de amikor velem játszik mindig visszafogja magát. Ezt szóvá is teszem neki a meccsünk alatt, de persze nem ismeri be.

Azonban még így sem enged nyerni, kell a büszkeségének ez a kis támogatás és én egyáltalán nem sajnálom tőle, megérdemli azután amennyit nap mint nap megtesz azért, hogy a legjobb legyen. Sőt, többet is megérdemelne, mert tényleg nagyon tehetséges és rengeteg kitartása van. Lihegve támaszkodok a térdeimre miután bedobja az utolsó kosarat, ő pedig odajön hozzám és a hátamra teszi a kezét.

- Jó kapsz egy kis pihenőt, de utána dobálunk! – mondja lelkesen. Örülök neki, hogy ő ilyen jól bírja, de nekem kiszakad a tüdőm.

- Hé – egyenesedek ki – Kezdesz úgy viselkedni mint egy edző – nézek rá vigyorogva.

- Ohh, sajnálom – egy pillanatra elszomorodik és a földet kezdi bámulni.

- Semmi baj – közelebb lépek és a vállára teszem a kezem, pedig legszívesebben megölelném inkább.

A rövid pihenő után arra kér, hogy dobjak pár büntetőt és középtávolit, hogy lássa a technikámat.

- Amúgy ügyes vagy, látszik, hogy jó edzőid voltak – dicsér meg és közben összeszedi az egyik lepattanómat, ez nagyon jól esik, főleg tőle, el is mosolyodok.

A büntetőmet úgy próbálja meg javítani, hogy beáll mögém és megmutatja hova tegyem a kezem. Persze én így nem tudok koncentrálni, hogy is tudnék... Ő meg rátesz még egy lapáttal, odahajol az arcomhoz és így magyaráz tovább. Emellett már nem nagyon tudok elmenni anélkül, hogy azt gondoljam bejövök neki. Dorkával is egy csomószor átbeszéltük ezt és ő is hasonló véleményen van, ő határozottan állítja, hogy már az elejétől fogva működik a kémia kettőnk között, csak Panna nem tudja vagy nem akarja észrevenni ezt. Százszor is lejátszottam a fejemben, sőt ezerszer, én nem akarok lépni, mert nem lenne etikus, ő pedig nem fog lépni, mert ennél nem menne tovább magától. Viszont ez nem mehet így sokáig, mert teljesen beleőrülök, tudnom kell, hogy érez, hogy hogy reagálna, ha másképp közelednék felé és miközben ilyen dolgokon gondolkozom egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntök most jött el a pillanat. Ledobom a labdát a földre, szembe fordulok vele, két kezem közé fogom az arcát és mélyen a szemébe nézek. Abban a pillanatban úgy érzem egy dologra gondolunk, látom ahogy a szemei a számra tévednek és nyel egy nagyot. Nem akarok tovább várni, lábujjhegyre kell állnom, hogy felérjek hozzá, elkezdek felé hajolni, de amikor már éppen összeérne a szánk elhúzódik.

- Várj! – ennyit mond, miközben hátralép kettőt közben végig engem nézve.

Hirtelen nem tudom mit csináljak, csak ott állok bénán, azt hittem nem ez fog történni, majdnem teljesen biztos voltam benne, hogy történhetett meg mégis? Valószínű észreveszi a zavarodottságot az arcomon, mert az alsó ajkába harap, aztán folytatja:

- Ezt nem kéne.

Úgy csinál mintha nem értettem volna meg abból, hogy elhúzódott és ez egy kicsit felhúz. Azt az érzést kelti bennem, mintha csak az én képzeletemben létezne ez az egész, mintha nem ő lett volna, aki kezdeményez. Az igazat megvallva baromi hüyének érzem magam, ennyire félreértettem volna valamit? Mi történt pontosan?

- Én... - kezdem, de szinte azonnal el is akadok, mert annyi érzés kavarog bennem egyszerre, hogy nem is tudom melyikkel kezdjem – Azt hittem, hogy te... szóval úgy viselkedtél – jelentem ki.

Panna nem szól semmit, csak kifejezéstelen arccal bámul rám és ez megijeszt. Csak látnék valamit az arcán, meglepettséget vagy megbánást, vagy aggódást, bármit.

- Figyelj, én nem akartam, felejtsük ezt el – rázom meg a fejem lemondóan és érzem, hogy nem tudom magamban tartani a véleményemet, muszáj elmondanom neki – Sajnálom, hogy ezt tettem, de tudtad, hogy meleg vagyok és ilyen jeleket adtál – szomorúan a földre nézek és már nem neki mondom, inkább csak magamat akarom megnyugtatni – Azt hittem, hogy mást jelentek a jeleid.

Panna még mindig némán áll előttem, amikor újra felnézek rá, érzem, hogy semmit nem fog mondani, ezért azt látom a legjobb megoldásnak, ha inkább összeszedem a cuccom és lelépek.

- Nem kell elmenned – szól utánam amikor a táskámért indulok, gyengéd a hangja és egy kis megbánást hallok benne, de már elég szarul érzem magam ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam.

- Jobb ha megyek – mondom az ajtón kilépve, már nem tudok ránézni, mert a sírás kerülget. Nagyokat nyelek, hogy visszatartsam és még a folyósóról hallom, ahogy a palánknak vágja a labdát.