Harry and the Nutcracker [larry stylinson fairytale]

4 Nap Karácsonyig

NEGYEDIK FEJEZET
Szegény, szegény Diótörő!

🎄

- Az Egérkirály hadserege! - kiáltott Harry fojtott hangon, ahogy letekintett a völgybe nyúló sziklaperemről. Alig néhány méterrel alattuk sűrű, tömött sorokban haladtak a páncélos rágcsálók, cukorkával megtömött kocsikat húzva maguk után.

- Viszik, ami a faluból maradt. - jegyezte meg a kislány keserűen. Ebben a pillanatban hangos, méltatlankodó nyerítés hangzott fel. Mindannyian riadtan kapták a fejüket abba az irányba, ahol néhány perccel ezelőtt kiszálltak a hintóból, s magára hagyták Marcipánt, hogy kissé kinyújtóztathassák tagjaikat az órákon át tartó utazás után. A paripa azonban közel sem volt olyan nagy biztonságban, mint ahogyan azt ők hitték, amikor eltávolodtak tőle.

Most két, mogorva egér vette őt körbe, hegyes lándzsáikat egyenesen rá szegezve. Marcipán ide-oda ugrott, zaklatottan fújtatott s kapart, ám az alattomos rágcsálók nem tágítottak, sőt, egyre közelebb s közelebb férkőztek hozzá.  Az egyikük váratlanul előre döfte fegyverét, az majdnem felsérette az állat hibátlan, hófehér bőrét.

- Ne! Marcipán! - kiáltotta kétségbeesetten a testvérpár mindkét tagja, ahogy a távolba ügető állat után meredtek, tehetetlenül. Ám nem számítottak arra, hogy ezzel bizony magukra vonják a felfegyverzett egerek figyelmét is.

- Hé, ti ott! Megállni! - ordított rájuk az egyik páncélos, s azon nyomban megvetette kis lábait, hogy minél hamarabb felkapaszkodhasson a lankás, ám vastag hó borította emelkedőn.

- Gyorsan! Az erdőbe! - adta ki a parancsot Diótörő, mire Harry gondolkodás nélkül megragadta a két gyermek kezét, s követve barátja utasítását, a sűrű farengeteg felé kezdte húzni őket. A kislány kétségbeesetten kapaszkodott Poppy nevű rongyos babájába, míg bátyja állandóan hátrafelé pillantgatott, hogy láthassa támadóik helyzetét. Diótörő szorosan a nyomukban lépkedett, ám a rengeteg szélén céltudatosan megtorpant, s előre engedte három társát, sürgető kézmozdulatokkal bíztatva őket nagyobb sebességre.

Harry, néhány méter után kénytelen volt lassítani a lépésein, s aggódva kapta hátra a fejét, hogy ellenőrizhesse a bábu hol létét. Mikor smaradjai a nagy hajrában egy pillanat erejéig összetalálkoztak az óceánt idéző kék szemekkel, a göndör megkönnyebbült sóhajjal kezdett újra rohanni, erősen tartva a két kicsit, akik alig tudtak lépést tartani a fiúval.

A kis csapat lélekszakadva rohant a sűrű erdőben, ám a rágcsálók ellenséges morgásai továbbra is a fülükben zúgtak.

- Harry! Egyre közelebb vannak! - kiáltott fel a kislány ijedten, erősebben kapaszkodva a fiú hosszú ujjaiba.

- Semmi baj nem lesz, szépségem! - kiáltott vissza a göndör lélekszakadva - Megígérem neked!

- És amit Harry ígér, az egészen biztosan teljesül is, rendben? - bukkant fel mellettük Diótörő, s egy könnyed mozdulattal a karjaiba kapta a szőke csöppséget, majd vele együtt igyekezett tovább.

- Harry! - kiáltott ezúttal a másik, piszkosszőke gyermek, erősen küszködve a levegővételeivel - Nem bírom tovább!

- Dehogynem, kisember! Bármire képes vagy! Csak tarts ki még egy kicsit! - biztatta a fiú kitartóan, de közben az ő szemei is könnyesek voltak már a lábaiba nyíllaló fájdalomtól. Most látta csak igazán a kárát annak, hogy soha nem akart focizni Zaynnel és Liammel.