A világ kegyetlenséggel telve (Diabolik Lovers F.F.)

11. fejezet

  Bashira a hátával csukta be az ajtót. Egy ideig úgy volt, mintha a szalag leállt volna. A táska lecsúszott a válláról. Az arcára tette kezét nehogy sírjon.

  Emlékei élénken kavarogtak benne... A verések... A fesztivál, ahol megígérte a húgának, hogyha nagyok lesznek, összeköltöznek és örökre vigyáz rá, amíg csak él. Akkor a lány mosolya... Mikor Chiie képe villant be, felnyögött. Keze elernyedt. Nyitott szájjal, apróra szűkült szemekkel maradt abban az időben. Könnyek gyűltek a szemében, összeszorította a fogait. Hátratántorodott, majd az ajtónál lecsúszott. Felzokogott.

- Nyaú? Nyaú... - dörgölőzött hozzá a macskája.

- Onii-chan? Megjöttél? Onii-chan.

  Fény a fürdőszoba felől. Beniko jött ki törölközővel csavart testtel-hajjal.

- Onii-chan...

  Bashira-t már nem érdekelte semmit. Elhatározott valamit. És el nem tántorodik tőle. Újra találkozni fog Chiie-vel...!

*************************************

  Egy konyhára emlékeztető szoba, tele mélyen befutó vasfiókokkal. Az egyiket épp behúzzák. Egy üvegen keresztül nézik az ismerősök, családtagok, Fuyuki Chiie földi teste hogy ég hamuvá. Bashira feltette a macskát, aki halkan morogva, rideg tekintettel bámulja a befűtött "sütő-mikrót". Szemei árulkodnak valamiről.

  Bashira nêmán megrázta a fejét. Inkább elfordult. Nem bírta nézni. Hogy lehetett ilyen?! Óvatosan hátra pillantott. Majd némán kiaraszolt. Felkaptatott a fokokon, nem egy ember rosszalló szavát hallva. Majd felért a tetőtérre.

  Talán most beválik a terv.... Hogy öngyilkos lesz! Csak úgy nem áll meg a sétálás közben.

  Lassan elindult a széle felé. Emlékek jutottak eszébe. Chiie-vel. Szép, derűs jelenetek. Bárcsak ezekben élhetett volna! De nem így lett. Most hát neki kell kedve szerint alakítani a sorsát. És ő meghal! Már közel volt... Még egy pár lépés... De egyre teknősödött. Mikor a perekhez ért, megállt. Nem tudta csak úgy otthagyni Junko-t. Hisz elég baja van neki és annyira törékeny... Elhátrált a mélytől, megpördült és rohamos iramban sietett vissza.

  Mikor kérdezték, merre kószált azt hazudta, hogy automata után. Kim nyafogott egy sort, hogy a másik személyisége biztos hozott volna mindenkinek, meg még papírtörlőt szükség esetén, ha nincsen már a mosdóban. De Bashira-t a macska árulta el, hogy leugrott és hozzádörgölőzött. Átkozta eleget magát, hogy elhozta, de addig nem engedte el és még Beniko rendőrőrsről is megszökött.

******************************************

  Beniko hangosan horkolt egy furcsa pózban, amit másodpercenként változtatott. De Bashira nem ettől nem tudott aludni, hanem gondolkodni. A fejére szorította a párnáját, majd azt Beniko felé meredő fenekére zúdította. Felült és épp felvette a mamaszandálját, mikor hangos csattanásra lett figyelmes egy "jaj, mama, már kész a lecke" féle morgással. Átpillantott a válla felett, és a konyha felé meredt:

- O-o.

  Bashira próbálta a derekánál fogva visszatenni az ágyra, de hiába. Mindegy, ráborított egy takarót a felpúpososott fenekére és ennyi, hadd nyálazza össze a drága padlón lévő szőnyegét. Gyorsan kinyitotta az ajtót és kinn csodálta az égboltot.

- Hoy...

  Bashira összerezzent és a hang irányába fordult.

- ... biztos fájdalmas... a húgoddal együtt élni.

  Bashira tudta, hogy a MukamiXYui dologban van valami terv és mindegyik az ő kegyeiért verseng, de akkor... Hogy jön a képbe?! Ezt jól a fejéhez vágta.

- Szóval inkább Nyuszkó-san után loholj! Engem meg hagyj végre békén!

  Azt se zavarta, ha felébreszti a szomszédokat. Dühösen elindult a srác mellett, vissza a lakásba, de az kettészelte a számításait. Megragadta a csuklóját és hátulról átölelte.

     - A-azusa-san... Mit csinálsz? Eressz el!

     - Hoy... Látod ezt a tőrt? - emelte fel az említett tárgyat a lány arcával egy vonalba. - Látni akarom..., ahogy átszúrja a bőröd... Biztos gyönyörű látvány.

     - A-a-a-azusa-san, kérlek... tedd el azt... Nem akarom, hogy egyiküknek is baja... Essen.

  Azusa elmosolyodott. A lány kezébe adta a tőrt. Bashira lenézett rá, de rögtön megbánta, hogy egyáltalán kijött. Felnyögött. A plafont nézte. Kinyitotta a száját. Ez még fájdalmasabb volt, mint az eddigiek. Kiejtette a kezéből a fegyvert és karjában lévő utolsó erővel próbálta lehúzni magáról a kart... Hogy miért volt annyira fájdalmas? Mert az emlékei, mint a szemfogak fájdalma, belefojt a tudatába. Összeszorította fogait, majd lökött egyet a fiú karján, beviharzott a lakásába és kizárta. Persze tudta, hogy simán bejöhet így is, úgy is, de remélte, hogy azért van neki egy kis érzése és további alváskor békén hagyja. Beledőlt az ágyba...