𝑇ℎ𝑒 𝑤𝑖𝑡𝑐ℎ||𝗔𝘃𝗲𝗻𝗴𝗲𝗿𝘀 𝗳𝗳.||

𝟮𝟰.

𝗜𝘇𝗮𝗯𝗲𝗹𝗹𝗮 𝗠𝗮𝗿𝗴𝗮𝗿𝗲𝘁 𝗥𝗼𝘆
𝟱 𝗵𝗲́𝘁𝗲𝗹 𝗸𝗲́𝘀𝗼̋𝗯𝗯

- Iza- szólalt meg hátam mögül a vörös hajú ex bérgyilkos, de én nem reagáltam csak tovább figyeltem a nagy ablakon lefojó esőcsepeket- Izabella- ült le mellém- legalább egyél egy kicsit- tette kezét válamra de én lelöktem azt magamról
- nem vagyok éhes- néztem továbbra is magam elé
- Izabella már lasan négy hete olyan vagy mint egy élőhalot- mondta idegesen- értem, hogy Noah elment de ezért ne ted magad tönkre
- nem értem miről beszél hiszen teljesen jól vagyok nem látod?- néztem fellé lassan
- nem, nem látom, ahogyan a többiek sem- sóhajtott- megigértem, hogy elviszlek valahova emlékszel?- nézet ki az ablakon
- igen
- készülődj nemsokára indulunk- ált fell majd elsétált
- kurva jo...

𝗗𝗮𝗺𝗶𝗮𝗻 𝗟𝗲𝗲

- megmondtam, hogy ez lessz- szólaltam meg halkan Noah-t nézve
- én meg százszor elmondtam, hogy tudtam, hogy ez lessz- nyitotta ki szemeit- de még mindíg én láttom a jövőt és nem te Damian
- bocs, hogy féltem a hugod- forgatam szemeim
- mert én nem féltem? De tudod, hogy ezt kellett tenem- hajtotta le fejét
- nem, nem tudom- túrtam hajamba- mert sok mindent nem mondasz el én hülye pedig csak követlek mindenhova mert féltelek te barom állat és a hugodat is- ugrottam fel a kanapéról majd a teraszra indultam

Egy székre ledobva magam az idegeségtől reszkető kézel próbáltam meggyújtani a egy szál cigit de mondanom sem kell, hogy nem jártam sikerel.
- add ide- kapta ki kezemből majd égve nyomta vissza azt- az utóbi hetekben tudom, hogy egy hülye fasz voltam és ezért bocsánatot akarok kérni de nem mondhatok ell mindent- dőlt a korlátnak- és nem azért mert nem bízom meg benned mielőtt ilyen hülyeségekre gondolnál
- én sem voltam a legnormálisabb az utóbi hetekben- sóhajtottam- de veled barátkozom még is mikor voltam én normális?- itt csak fellém fordult és mind ketőnkből kitört a nevetés- csak féltelek titeket tudod, hogy mióta apa elment és anya öngyilkos lett ti vagytok a családom- komolyodtam el, majd egy gyors mozdulattal letöröltem egy kósza könycsepet
- tudom- mosolyodott el majd besélált

𝗜𝘇𝗮𝗯𝗲𝗹𝗹𝗮 𝗠𝗮𝗿𝗴𝗮𝗿𝗲𝘁 𝗥𝗼𝘆

- miért hoztál engem ide?- néztem körbe a tisztáson
- egy kicsit beszélgetni szeretnék veled messze a többiektől- mosolyodott el
- nekem nincs ehez kedvem Nat menjünk haza- indultam abba az irányba amere jöttünk
- nem megyünk mi innen sehova- ült le a vizes fűbe én pedig egy kis habozás után követtem példáját- emlékszel mikor azt mondtam nem lehet gyerekem?- nézet maga elé
- igen
- tudod az úgy történt......

***

- én sajnálom Natasha nemtudtam- néztem rá könyes szemel de ő csak egy szomorkás mosolyal nézett vissza rám
- nem a te hibád Iza- karolta átt vállam- most te jösz- de értetlen tekintettem látva folytatta- én elmeséltem majdnem az egész életem most te jösz
- már szerintem a SHIELD által mindent tudsz de rendben- sóhajtottam- 2008- ban kezdődöt az árvaházban sokat bántottak és mint minden normális embernek eből elegem lett és robantam.....szó szerint- néztem magam elé és a szemem előtt újra lejátszódott az egész- a közelemben mindenki meghalt talán ez miatt akkoriban nagyobb hírnévnek örvendtem mint Tony, aztán jött a menekülés a HYDRA és a SHIELD elől. A multamra nem emlékeztem most is csak pár kép villan be róla. Már azt hittem megúsztam azt, hogy elkapjanak, hogy lecsendesedett körülöttem minden de ekkor jött a New Yori csata és vele olyan dolgok amikről álmodni sem mertem.... a töbit pedig már tudod- áltam fel- mostmár mehetünk kérlek....