Szilánknapló

Epizód 1., első alkalom

Aztán egy nap megjelent a ház előtt Ő. A létezéséről sem tudtam azelőtt, hirtelen mégis lehetetlennek tűnt tovább élni nélküle. Beszélni kezdtünk. Mindenről és semmiről beszéltünk. Nem emlékszem már, hogy miről. De az biztos, hogy hirtelen színesben kezdtem látni a világot.

- Lesz ennek még folytatása? - kérdezte.

- Akarod, hogy legyen? - bizonytalan voltam.

- Akarom.

- Akkor lesz - feleltem.

Csókkal búcsúzott tőlem.

Ez körülbelül két hétig tartott. Minden este vele voltam. És elmondhatatlanul boldog voltam. Új rendszere lett az életemnek.

Kezdtem helyre jönni, nem jártam már a kocsmába, még a szüleimmel is felvettem a kapcsolatot. Úgy tűnt, hogy egyenesbe jövök.

Tizenhat napja állt fenn ez status quo. Épphogy beesett az ajtómon, nem ült le és csak annyit mondott: „Beszélnünk kell!"

Megijedtem, lepergett az életem a szemem előtt. A pánik keserű íze marni kezdte a torkomat, nehezen kaptam levegőt. Szánakozva nézett rám, megcsóválta a fejét és leült mellém. Nem beszéltünk semmiről aznap este.

Tudtam, hogy mit akart. De szánalomból velem maradt azon az éjjelen. Végtelenül hálás voltam neki ezért. Nem tudtam szavakba önteni a hálámat, így egy csókkal próbáltam tudtára adni az érzéseimet. És ő viszonozta.

Reggel félve búcsúztam tőle, nem tudtam, hogy látom-e még valaha. De szerencsém volt. Legalábbis egyelőre. Mert este visszajött.

Ezek után még tíz napig bírta. Aztán szó nélkül eltűnt. Eleinte csak mondogattam magamnak, hogy biztos csak valami közbe jött neki, hogy valami történt vele... A harmadik napon feladtam. Elfogadtam a tényt, hogy nem volt elég erős ahhoz, elmondja nekem a szakítás okát. Hogy a szemembe nézzen, és azt mondja vége.

Álmatlanul forgolódtam az ágyamban. Másnap délután már megint a kocsmában ültem.