Szilánknapló

Anticipáció 2., hogyan akarok meghalni

Egy gyenge pillanatomban Bálint szobájában találtam magam. Kutakodtam. A pisztolyát kerestem. Minden fiókot felforgattam. A ruhásszekrényét túrtam át éppen, amikor hazaért. Nem hallottam a kulcs csörgését, így amikor belépett a szobájába egyből meglátta, hogy mit csináltam.

- Mondd, hogy nem anyagot keresel – sóhajtott.

- Öööö... Nem. Már hónapok óta tiszta vagyok.

- Akkor mégis mit keresel a cuccaim között?

- Megígéred, hogy nem leszel mérges?

- Nem ígérek vakon. Mit keresel? – ismételte meg a kérdést.

- A pisztolyodat – vallottam be. Lehajtottam a fejem szégyenemben.

- Gyere ide. Most nézz a szemembe. Mit kerestél?

- A pisztolyodat.

- Miért?

Elkaptam a tekintetem, nem bírtam tovább a szemébe nézni.

Ideges lett.

- Szonja! Miért?

- Nem akarod tudni – feleltem.

- De tudni akarom. Nem tudom rémlik-e, te kerestél meg, hogy segítsek neked.

- Rendben. Itt az igazság. A fegyvert kerestem és a hozzávaló töltényt – mondtam határozottan.

- Ezt már mondtad! – csattant fel. – De a miértre még nem válaszoltál.

- Semmi közöd hozzá.

- Igenis van közöm hozzá.

- Felejtsd el! Úgy se találtam meg – rándítottam meg a vállam.

Nem felelt semmit, csak megölelt. Aztán otthagyott a szoba közepén. De ez nem fájt. Az fájt, hogy átlátott rajtam.