Szilánknapló

Enumeráció 2., egy jó barát felvonultatása

Így került a képbe Bálint. Régóta ismertem, egy időben jártam a gyűlésekre is, amit ő tartott. Egy ideig lakótársak is voltunk. Szigorúan lakótársak.

Bálint volt az, aki végig kiállt mellettem. Ő lett a mindenem. Ő volt az, aki Andris halála után valamennyire be tudta tölteni az űrt.

Voltak pillanatok, melyekre nem vagyok büszke. De szerencsére a legtöbbre nem emlékszem.

Amire emlékszem, az hányás, kétségbeesés és csalódás szagú. Bálint csalódásáé. Mert ő bízott bennem és én ezt kihasználtam.

Bálintról tudni kell, hogy titokba fegyvereket gyűjtött. Nem volt egy teljes arzenálja, csak egy pár darab. Ja és én erre magamtól jöttem rá.

Nem volt nehéz dolgom mondjuk. Én otthon voltam, és postán kapott egy csomagot. Kíváncsi voltam, mi ilyen nehéz, ezért kinyitottam. Egy fegyver volt benne és egy levél. „Remélem jól mutat majd a többi között! XOXO" Vagy négyszer elolvastam.

Mikor hazajött szemrehányóan néztem rá.

- Mi van? – kérdezte.

- Ezt hozta a postás – mondtam és odébb álltam, hogy lássa mi van az asztalon.

Mérges lett. Nagyon mérges. Két pofont is lekevert. Kiabált. Majd felkapta a dobozt és beviharzott a szobájába. Én meg csak ott álltam. Nem tudtam ezzel mit kezdeni. Hallottam ahogy átkozódik, meg telefonál. Inkább elmentem sétálni. Nem hagytam üzenetet neki.

Aztán pár óra múlva csörgött a telefonom.

- Hol vagy? – kérdezte.

- Nem mondom meg – nem volt kedvem veszekedni vele, nem érdekelt, hogy óvodásokat megszégyenítően duzzogok.

- Jó, akkor csak ne menj el a közös helyünkről – hangjában egy csepp aggódást véltem felfedezni.

- Nem is ott vagyok.

- Aha. Én meg Micimackó vagyok. Legalább nekem ne hazudj.

Hangját ekkor már duplán hallottam. A hátam mögött állt. Én majdnem kiestem a hintából.

(A közös helyünk egy játszótér volt. Imádtam a hintákat. Ő meg a mászókákat.)

Hátulról ölelt át.

- Sajnálom.

- Mondanám, hogy ne, de az nem lenne igaz – még haragudtam rá.

- Meghívlak vacsorára. Közben megbeszélünk mindent.

- Ez nagyon nyálas, de ingyen kaja bármikor jöhet.

Végig simított az arcomon, ami még piros volt a pofonoktól.

- Tényleg sajnálom – mondta és az arcomhoz hajolt.

De baráti puszi helyett meg akart csókolni. Én elhúzódtam.

- Kérlek ne tedd ezt – suttogtam.

De ő nem hátrált. Felálltam, így szembe kerültem vele.

Végül megadtam magam. Megcsókolt és én visszacsókoltam.

- Nem lesz ennek jó vége – mondta.

- Én még mindig haragszom rád.

- Aha. Azt látom – mondta és belemosolygott a csókba.

Egyikünk se volt részeg, így nem volt kifogásunk másnap reggel.

Meglepő módon, nem volt kihatással a barátságunkra. Szeretem azt gondolni, hogy ez az érettségünknek volt köszönhető. De sokkal inkább volt köze annak, hogy én mást szerettem, és csak ő volt felnőtt.