Park Jimin úgy dönt, lakást vesz. Az ingatlan kicsi, költeni is kell rá, nincs az épületben sem konditerem, sem uszoda, sem spa részleg. Egyetlen extra jár hozzá, a két éves szomszéd kislány olykor átszűrődő édes kacagása és tündéri éneklése, Jiminn...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jimin:
Mobilomat szorongatva kopogtam a szomszédos erkély ajtaján. Rettenetesen bántott, hogy Sasha nem szavazott nekem bizalmat és múltbéli sérelmeire alapozva elutasított. Hétfő délután volt és egyébként is frusztrált voltam, amiért külön, egyedül kényszerültem tölteni az éjszakát. Felemelő tud lenni, ha alvás közben karjaidban tarthatod azt a személyt, aki fontos számodra. Az üvegen keresztül láttam Elizát, ahogyan a kanapé előtt hasalva rajzolgat. Hangosabban ütögettem meg a felületet, mire felkapta fejét. Annyira belemerült az alkotásba, kizárta a külvilágot, ami nála gyakori jelenség volt. Széles mosolyától kellemes melegség járta át mellkasom. „Beengedsz?” – tátogtam a kislánynak. Bólintva futott, majd lábujjhegyre pipiskedve lenyomta a kilincset, kitárva ezzel a nyílászárót. Késlekedés nélkül, azonnal karjaimba zártam a csöppséget, közben mélyen beszippantva édes, babás illatát, amit annyira szerettem. Eliza megadóan bújt ölelésembe. Imádtam ölelgetni, volt valami megmagyarázhatatlanul mámorító kicsiny kezei szorításában. Sasha betoppant a nappaliba, rosszallón nézve ránk. - Nem veszekedni jöttem. Hallgass végig – kértem, elhadarva a mondatokat. Felálltam, közben biztosan kezemben tartva a kislányt. Komolyan néztem Sasha zöld íriszeibe, majd sóhajtottam. - Igen, idol vagyok. Igen, sokszor kész katyvasz az életem, de ennek ellenére akarom ezt. Titeket. Veletek akarok lenni, mellettetek ébredni, a hétköznapjaitok része lenni és mindenről tudni ami veled, vagy Elizával történik. Itt leszek ha beteg lesz, ápolom, elviszem oviba, érted megyek a munkahelyedre, segítek a házimunkában, bevásárolok. Bármit megteszek, de kérlek... könyörgöm, ne taszíts el magatoktól és ne küldj el. Adj egy esélyt, ha pedig nem működne... nem! Olyan nincs. Működni fog – ejtettem ki az utolsó mondatot olyan határozottan, amennyire tudtam. Sasha eltűnődött rövidke védelmi beszédemen. Homlokát ráncolta és ismételten Aranyhajat juttatta eszembe. Abban a pillanatban veszettül tökéletesnek és sebezhetőnek véltem egyszerre. - Nem akarhatod ezt Jimin – billentette félre fejét lágy hangsúllyal beszélve – Nem akarhatsz egy olyan kislány pótapukája lenni, akinek nem is vagy a vérszerinti apja. Akaratlanul is Elizára néztem, aki engem figyelt álmodozó tekintettel, őszinte imádattal szemeiben. Mellkasom sokadszorra vált forróvá és éreztem úgy, felrobbanok a bennem felgyülemlett mérhetetlen szeretettől. Tetszett ez a fajta érzelmi hurrikán melyet kiváltottak belőlem. - Szeretem őt. Beleőrülnék, ha nem lennétek nekem. – pusziltam meg hosszasan a kis csöppség homlokát. - Elhiszem, hogy magányos vagy és családra vágysz, de... - Rátok vágyom. Rád és az én Királylányomra. A Ti családotokra – esdekeltem szinte neki – Engedd meg Sasha. Kérlek... - És mégis hogyan tovább? – tárta szét kezeit megadóan. Megkönnyebbülésemben elmosolyodtam. Csak remélni mertem, hogy végül beadja a derekát. Valóban kegyetlenül akartam őket és ezt az apukásdit. - Először is, meglátogatjuk a családomat. A szüleim szeretnének megismerni titeket és anya már szabályosan lázban ég Eliza miatt. Aztán, elmegyünk Párizsba, Disneylandbe. - És ha nem érek rá épp? – makacskodott. - Pár nap szabadságot biztosan kivehetsz – tettem le a kislányt, aki szaladt vissza rajzolgatni, én pedig közelebb lépdeltem a nőhöz, majd körül fontam kezeimmel derekát – Hiányoztál – vallottam be, röpke puszit hintve nyakára – Pocsék nélkületek aludni. Csak gyertek velem. Anyáék tényleg nagyon várnak minket – kérleltem kitartóan. - Előtte telefonálnom kell a szalonba. Mikor is indulnánk? - Ma délután. Az oviba is telefonálj, vagy hívjam őket én? - Megoldom. - Látod? Csapatmunka Szívem. Ennyi az egész. Segítünk egymásnak. Te telefonálsz, én meg addig készítek uzsit Elizának és csinálunk szendvicseket az útra. Csomagolni is segítek, oké? Szeretném, hogy bízz bennem és őszintén támaszkodhass rám. Sasha egy halovány mosollyal nyugtázta és azt hiszem el is fogadta a számára még új helyzetet. Minden egyes szavamat komolyan gondoltam. Rettenetesen akartam őket. Míg Sasha félre vonult telefonálni, melynek beszédfoszlányai kiszűrődtek a nappaliba, leguggoltam Elizához és figyeltem miként alkot. Egy két és fél éveshez képest ijesztően élethű és felismerhető embereket vetett papírra. Volt fejük, testük, végtagjaik és hajuk is. Felrémlett a Golden Maknae és hogy mennyire jól ellenének ketten a kiscsajommal. - Figyelj csak Kincsem! – simogattam meg fejecskéjét, hogy magamra vonjam tekintetét. - Jimim né’ – ült fel vidoran és a papírra mutogatott – Anyanya, Jimim, Mimi. - Engem is lerajzoltál? – érdeklődtem meghatottan. - Igem – bólogatott komolyan. - Mimi szeje Jimim – simogatta meg arcom. - Jaj Édeske én is nagyon szeretlek téged – öleltem át rövidke ottlétem alatt sokadszorra – Nagyon szeretlek Királylányom! – fúrtam orrom hajába, belélegezve babás illatát, amit olyannyira imádtam. - Jó, jó – paskolgatta meg aranyosan vállamat. - Na készülődünk szerelmesek? – tért vissza Sasha vidám görbülettel ajkain. - Hah? Tátá? – csillantak fel Eliza szemei. - Igen bébike. Megyünk tátá. Autóval, jó? Elmegyünk az anyukámhoz és apukámhoz. Ott fogunk tentizni is, rendben? Aztán kirándulunk, elmegyünk játszóra... - Nyamnyam? – tudakolta nagy komolyan, amit képtelen voltam megállni nevetés nélkül. - Lesz nyamnyam, ne aggódj. Anyukám annyit főz, hogy egész álló nap csak ehetsz – ígértem. - Jó – egyezett bele végül. Elizával, aki teljesen felpörgött a kaja gondolatától a szobájába vonultunk. Sasha előhalászott nekünk egy Minnie egeres bőröndöt. Ebbe pakoltunk bele minden szükséges ruhácskát. Előrelátón csomagoltam. Tettem be váltást mindenből, bár feltett szándékom volt vásárolni a kis hercegnőmnek új dolgokat. Valóban nem szerettem volna ha bármiben is hiányt szenved. Bármit kérhetett volna tőlem, zokszó nélkül megkapta volna. Azt akartam, hogy boldogok legyenek és ezt támogatni terveztem az összes létező módon. Sasha hamar visszatért a szendvics gyártásból és míg mi Elizával a szőnyegen falatoztunk, átnézte a bőrönd tartalmát. Büszkén húztam ki magam, amikor helyeslően biccentett. Azt hiszem, hamar ráéreztem erre az apukásdira és jól is műveltem. A nő még pakolászott ezt-azt, így szerencsére nem láthatta anyukám üzenetét, amiben azt kérdezte, „mikor láthatom végre az unokámat?” Sasha rettenetesen izgult, ám azt nem tudhatta, hogy a szüleim máris imádták őket, pláne miután küldtem pár fotót a kis Elizáról. Kezdtem félni, hogy anya elhódítja tőlem a kis Hercegnőmet és haza sem akar majd jönni velünk.
