Call me your DADDY - |Park JiMin|

6. - Magányosok klubja

Jimin:

Lassan már a második üveg bort is elpusztítottuk Sashaval, ami talán nem volt épp a legbölcsebb döntés. Legalábbis, részemről biztosan nem. Ittas állapotomban olyan részletekre is felfigyeltem, melyekre azelőtt nem. Például, hogy Eliza tőle örökölte gyönyörű mosolyát, hogy milyen csodaszép zöld szemei vannak, hogy beszéd közben gyakorta grimaszol, vagy felhúzza édesen az orrát és emiatt pontosan úgy fest, akár Aranyhaj. Sőt, egyre inkább hittem úgy, a mesebeli karaktert egyenesen Sasharól mintázták. Még a hajuk árnyalata is megegyezett, amit szintén bepiálva fedeztem fel. Feltűnt az is, mennyire remek alakja van és milyen telt mellei, amit afféle „anyukás" dolognak tudtam be. Minél tovább hallgattam munkájáról meséjét, annál inkább fészkelődött be agyamba egy kérdés: hogy a francba képes valaki egy ilyen aranyos csajt elhagyni?
- Mi van Daviddel? - bukott ki belőlem.
- Hát... - húzta el száját és zavartan kiengedett hajába túrt - Fogalmam sincs, hol lehet most.
- Mikor hagyott el Titeket? - ráncoltam homlokomat.
- Várandós voltam Elizával. David sosem volt a munka hőse és alig pár hónapig bírta ki úgy, hogy dolgozzon. Aztán benyögte egy este, hogy ez neki nem megy, nem bírja tovább és lelépett. Tara felajánlotta, hogy ha Szöulba utazok, alkalmaz a szalonban és támogat mindenben.
- A nyelvet itt tanultad meg?
- Is, plusz már Londonban is szükségem volt rá a főiskolán... - vont vállat hanyagul.
- Nem fejezted be - tippeltem.
- Most már mindegy - ismételte az előbbi mozzanatot - A irodalom diplomámmal szart se kezdhetnék amúgy sem - grimaszolt.
- Nem bánod? ... Elizát... - érdeklődtem halkan.
- Sosem volt még olyan pillanat - mosolyodott el - Pedig néha annyira nehéz. Nem az anyaság, sokkal inkább az egyedüllét. Volt pasi, aki randira hívott, közöltem vel, hogy van egy kislányom és többet nem is láttam. Én csak... jó lenne, ha valaki rólam is gondoskodna néha és lenne egy biztos pont. Érted? - lesett rám, mire bólintottam.
Komoly csend telepedett közénk, melyet egyedül a lejátszóból halkan szóló zene tört meg. Sasha lábfejét a ritmusra mozgatva talpával dobolt a bútoron. Valahogy meztelen lábfeje hívogatóbbnak tűnt, mint bármi más a világon, aminek látványát csak fokozta a bokáját díszítő, vékony lánc.
- Neked nem rossz?
- Hmm? - pillantottam fel rá, közben ujjaim önálló életre kelve kúsztak fel lábára, mire egy röpke pillanatra jólesően lehunyta szemeit.
Képtelen válaszolni. Az egyetlen mely, teljességgel lekötötte figyelmemet az a bőre hihetetlen puhasága volt. Hogy a francba lehet egy felnőtt nőnek ennyire selymes bőre?!
- A rajongóid beskatulyáznak - folytatta teóriája kifejtését.
- Egy idő után beletörődsz abba, hogy az emberek másnak látnak, mint ami valójában vagy. Ezernyi pletyka és feltételezés kering rólam. Szexisten vagyok, meleg, vad... ez egyszerre vicces és szomorú. Néha úgy érzem, nem magam miatt szeretnek, hanem amiatt, akinek látni akarnak. Egy illúzióért rajonganak - feleltem végül őszintén.
- És mi vagy valójában? - billentette oldalra fejét.
- Magányos - néztem szemeibe - Amikor itt vagyok veletek, úgy érzem, a világ legboldogabb embere vagyok. Te és Eliza is teljesen átlagos srácként kezeltek, nem kaptok sokkot, nem kivételeztek velem és ez annyira jó. Veletek csak Park Jimin lehetek - vontam vállat.
- Ez majdnem bejött és megsajnáltalak - húzta résnyire szemeit viccesen.
- Nem azért vagyok őszinte, hogy szánj engem - horkantottam - Nagyon puha a bőröd - jegyeztem meg.
Sasha, mintha csak akkor realizálta volna, hogy ujjaim apró mintákat rajzolgatnak lábfejére, zavartan elhúzta lábát, megköszörülve torkát.
- Azt hiszem, ideje menned - közölte kerülve a szemkontaktust.
Lába után nyúlva kulcsoltam ujjaimat bokája köré, majd húztam magamhoz. Sasha kuncogva terült ki a kanapén, haja laza fürtökben omlott a bútor szürke párnáira. Szelíd mosollyal másztam fölé, aztán csókoltam meg. Nem akartam tovább beszélgetni, feleslegesen magyarázkodni, vagy megindokolni, miért teszem azt, amit. Egyszerűen csak akartam őt. Elűzni az én magányomat, az övét. Sasha kissé sután viszonozta csókomat, mellyel talán jobban felizgatott, mintha magabiztos lenne és megpróbálna ellenálhatatlan szexistennőt játszani. Lágyan becézgetett ajkaival, óvatosan, ismerkedve enyémmel. Puha tenyere finoman simult nyakamra, végtelen gyengédséggel cirógatva a fülem mögötti érzékeny részt, melyről nem is sejtettem, hogy ennyire jó lehet. Hihetetlen élményt nyújtott azzal, hogy vigyázva érintett és ezzel pontosan azt adta, amire vágytam. Nem akartam én vad szexet, haj tépést, sikongatást és kiszaggatott matracokat, mert ezekhez köze sem volt az igazi énemhez. Tenyere elhagyta nyakam, lejjebb vándorolva, mellkasomra, onnan hasamra, mire belenevettem a csókba.
- Ott csikis vagyok - vallottam be, kicsalva egy gyönyörű mosolyt.
- Bocsi - suttogta.
Megnyugtatásképp visszatértem ajkai kóstolgatásához, ezúttal kicsit merészebben, megbökve nyelvemmel alsó párnáját. Játékosan megharapta nyelvem hegyét, megint megnevettetve ezzel. Válaszul finoman fogaim közé csippentettem alsó ajkát, megszívva azt. Sasha felszisszent és ez nem a fajta volt, amivel fájdalmat fejez ki. Sokkal inkább, kedvére való volt és ez végtelenségig csigázta lelkesedésemet. Rámenősebben kerestem ki pólója alját és tétlenkedés nélkül fogtam tenyerembe telt mellét. Egyszerre nyögtünk fel az édes érintésre, majd döntöttem úgy, lehet jobb lenne a hálószobába vonulni, nehogy felriasszuk Elizát és olyasmit lásson, amit nagyon nem lenne neki szabad.

*&*&*&*

Az ember akaratlanul is megérzi, ha figyelik, így nem meglepő módon, zavartan nyitogatva pilláimat rögtön elmosolyodtam meglátva Eliza angyali pofiját. Egyetlen másodperc alatt leperegtek előttem az éjszaka eseményei. Ahogyan szenvedélyesen csókolózunk Sashaval, ahogyan megőrülök a gyengéd érintéseitől, ahogyan nevetünk egymás ügyetlenkedésén, ahogyan sóhajtozik, mikor rajtam ülve, mellkasomon megtámaszkodva ringatja érzékin csípőjét, ahogyan egymás szájába nyögve élvezünk el, majdnem egyszerre.
Tenyeremmel takarva vöröslő arcomat bújtam el a kislány kíváncsi tekintete elől, aki tündérien kuncogott.
- Te tente anyanya? - érdeklődte vidáman, plüssét szorongatva.
- Igen Édeske, de psszt, ne ébreszd fel anyát, jó? - böktem állammal a még szunyókáló nőre, ki az oldalamhoz bújva szuszogott.
- Psszt. Anyanya tente - helyezte kis ujjacskáját Eliza szája elé - Poszi nyamnyam - simogatta hasát.
- Éhes a pocakod? - színleltem döbbentet, mire bólintott - Gyere, Nyuszifül - kászálódtam ki az ágyból vigyázva, nehogy felriasszam Sashat - Kicseréljük a pelust és csinálunk reggelit - fogtam meg kicsiny kezecskéjét, kivezetve a szobából.
Áldottam az eget, amiért volt még annyi eszem éjszaka, hogy visszavegyem az alsómat és pólómat, gondolva az esetleges kínos jelenetekre reggel. Elizát átkísértem saját kuckójába, finoman lefektettem a puha szőnyegre, majd szakszerűen kicseréltem a pelenkáját. Hálából kaptam egy édes, cuppanós puszit az arcomra. Karjaimban a csöppséggel vonultam ki a konyhába, ahol a pultra ültettem, aztán enyhe zavarral lestem rá.
- Mit szeretne hamizni a pocakod? Szendvics? - ajánlottam.
Eliza bólintott és lemászva a pultról a hűtőhöz sietett, kipakolva a hozzávalókat. Természetesen a kepap nem maradhatott el, elsődleges alkotóelem volt, ami nem lepett meg. Életem egyik legcsodásabb reggelje volt a kis Eliza miatt, mégis fostam attól, hogyan reagál majd Sasha, ha felébred. Bíztam benne, nem küld el a francba, mert én igenis szerettem volna még ilyen reggeleket átélni, mint ez a mai...