Call me your DADDY - |Park JiMin|

13 - Aggodalmak

Jimin:


A helyzet a lehető legcsodásabban alakult. A szüleim oda s vissza voltak Sashaért és Elizáért. Jóformán körberajongták őket. Sasha viszonylag hamar felengedett a számára idegen környezetben, bár nem igazán volt más választása, anya teljeséggel el volt bűvölve tőle és az egekig magasztalt mindkettőnket, mennyire gyönyörű párom van. Apa is büszkén feszített, a fia külföldi, okos és kedves barátnője az ő méltóságát is rebesgette. Én pedig a családomra voltam büszke. Nekik tényleg nem az számított kit választok, hanem a boldogságom, márpedig boldogabb voltam, mint bármikor is valaha. Estére félelmem beigazolódni látszott, anya olyannyira magához édesgette a Királylányomat, velük akart aludni. Sasha mintha ideges lett volna emiatt, ám hamar megnyugtattam, hogy mindössze a szomszéd szobában lesz, nem a világ másik végén. Eszembe jutott, vajon Sasha mikor töltött pár óránál többet, vagy akár egy egész éjszakát Eliza nélkül, de hamar rájöttem, bizony ilyen nem fordulhatott elő. Az ő kapcsolatuk egészen bensőséges volt, konkrétan csak ők voltak egymásnak, senki más. Mindezt végig görgetve rádöbbentem arra, talán egy kissé nagyobb hangsúlyt fektettem a csöppségre, mint az édesanyjára és ez bűntudatot ébresztett bennem. Sasha csodálatos és erős nő volt, aki megérdemelte a szeretetet.
A régi szobámban feküdtünk, egymás mellett. Sasha minden egyes neszre felült, készen arra, áthozza Elizát.

- Aranyhaj nyugodj meg. Semmi baj. Eliza már rég alszik és ha gond is lenne, anya rögtön szól – csitítgattam.

- Tudom – ereszkedett vissza a párnára nagyot nyelve.

Láttam rajta mennyire igyekszik ténylegesen lecsillapodni, mégis olyan kétségbeesetten tekintett rám, belesajdult a szívem.

- Biztonságban vagytok. Hercegnő és Te is – cirógattam meg aggódó pofiját – Nem veszik el tőled. Eliza is jól érzi magát.

- Tudom – ismételte előbbi szavát – Én csak... bűntudatom van. Sosem aludt még máshol. Mindig együtt vagyunk és ez most furcsa nekem – vallotta be.

- Az anyukája vagy, teljesen természetes ahogyan érzel, de jó helyen van. Itt – böktem a falra – a szomszéd szobában. Hallanád, ha nyugtalan lenne. Mindkettőtöknek szükségetek van nagyobb térre, egy kis szabadságra. Mindeddig csak ketten voltatok, de ez már megváltozott – simogattam pólójából kilógó vállát – Ettől még ugyanúgy szeret téged.

- Biztos vagy benne? – bizonytalankodott.

- Persze. Te vagy a világ egyik legjobb édesanyja Sasha – csókoltam meg homlokát.

A nő közelebb mocorgott hozzám, majd fejét mellkasomra hajtva merült gondolataiba. Ujjaival fehér felsőmre rajzolgatott mintákat, míg szorosan fontam körbe karommal. Annyira jól esett ilyen meghitten és nyugalomban lenni. Mintha a földkerekség összes gondja semmisé lenne Sasha puszta ölelésétől. Tisztában voltam vele, nem lehetünk így örökké, ám pont emiatt vált annyira értékessé a pillanat. Ha visszalendülünk a normális kerékvágásba, kevés ehhez hasonló alkalmunk lesz. Már előre sajgott emiatt a szívem. A gondolata annak, hamarosan itt kell hagynom őket kegyetlenül elkeserített. Örökké velük akartam maradni. Sasha mellett ébredni, Eliza puszijaira kelni, rajzolgatni vele, hármasban ebédelni, miközben beszélgetünk. Sosem éreztem még ilyen nehéznek és nyomasztónak az Idol életet. Bármit megadtam volna a csendes hétköznapokért a két Királylányommal. Fájdalmas sóhajt eresztettem realizálva, sajnos ez egy jó darabig bizony megint nem lesz lehetséges. Fogalmam sincs miért, de rettegés fogott el a feltételezéstől, Sasha hamar bele fog unni és beint nekem. Talál esetleg mást, nehezményezni fogja az életvitelemet. Nem szerettem volna elveszíteni őket. Pár hét alatt is komoly érzelmi kötődés alakult ki részemről. A felemelő boldogságról és szeretetről lemondani semmiképp sem akartam. A tudat, hogy fontos vagyok nekik és a családjuk része lehetek egyszerűen csodálatos volt.

- Félek – bukott ki belőlem halkan.

- Eliza sír? – pattant volna fel Sasha, de marasztaltam.

- Dehogyis – vágtam rá.

- Akkor mi a baj? – nézett fel rám, hátrébb döntve fejét.

Imádtam benne, hogy őszintén érdekelte mi van velem. Azt hiszem, ez is afféle anyukás gondoskodás volt részéről.

- Eddig bele sem gondoltam úgy igazán, milyen lesz, ha el kell mennem. Mi lesz veletek? Mi lesz, ha az én Elizám megkedvel valaki mást, vagy éppen Te? Mi lesz, ha találkozol valaki olyannal, aki... – hadartam aggodalmaimat, ám befejezni nem tudtam.

Sasha édes csókkal zárta el szóáradatom. Ösztönösen viszonoztam puha ajkai táncát és varázslatos módon azt is elfelejtettem, mi a nevem, nemhogy mi a nyűgöm éppen. Megadóan simult hozzám, ujjbegyeivel nyakam kényeztetve, felperzselve bőrömet. Pulzusom hihetetlen gyorsra váltott, dübörögtetve mellkasom. Gyomrom reszketett és az a felemelő melegség elárasztott. Minden értelmes gondolatom kiseperte fejemből és egyedül rá és finom érintéseire tudtam koncentrálni. Sosem kaptam még ennyire érzéki, egyben mézédes csókot. Mindössze pár centire vált el tőlem, mégis elviselhetetlen hiányérzet kezdett tombolni bennem.

- Eddig azt hangoztattad, megoldjuk. Hát akkor el is várom, hogy így legyen. Te prédikáltál a csapatmunkáról. Hova lett a nagy magabiztosságod? – sustorogta számra.

- Hova a francba legyen magabiztosságom? Eszméletlen cicijeid vannak ám. Simán rábukhat valami pasas, akinek ez a fétise, vagy tudom is én – adtam hangot teóriámnak, megnevettetve őt.

- Néha komolyan rosszabb vagy, mint Eliza – ingatta kobakját.

- Kikérem magamnak. Az én gyönyörűséges Királylányom nem rossz, csak eleven – védtem a kicsikémet – Egyébként is, mi lenne, ha gyakorolnánk a csapatmunkát? – nyaltam meg ajkam, célzásképp.

- Csendben? – harapta be alsó párnácskáját pajkosan Sasha.

- Ehh... igyekezni fogok – vágtam szenvedő ábrázatot.

- De most ne fejelj le – fenyegetőzött ujjával.

- A múltkor sem szándékosan volt. Bele kell jönnöm – háborodtam fel – Te meg megharaptál.

- Véletlen volt – csapott mellkasomra.
- Ezért kell gyakorolnunk – vigyorodtam el.