Rewrite the Stars

☆1☆

Osamu:

A középiskolai évek a legszebbek -állítják ezt sokan ismerőseim közül. Hogy őszinte legyek, engem nem érdekel, egyesek mit találnak a legszebbnek, a legjobbnak életükben. Ami nekem számít, az a jelen; a jelenben élek, veszítek vagy győzök, a múlt, az emlékek mit sem számítanak. Ezért bír különleges jelentőséggel -legalábbis számomra- az iskola röplabdacsapatának mottója, ahová ikertestvéremmel együtt járni fogunk már a mai naptól. Nincs szükségünk az emlékekre.

Izgatottnak kellene lennem, talán. Atsumu már pörög is mellettem, érdeklődve várja azt, hogy milyen lesz az új csapatunk, az Inarizaki híres röpisei. Nos, az iskolának ez az egyetlen része, amely engem sem hagy hidegen; habár nem pattogok vigyorogva, mint ikrem, a szemeim nekem is legalább annyira csillognak. Játszani akarok, amint csak lehet.

A csapat másod- és harmadéveseivel szemben sorakoztunk mi, az új tagok, várva, hogy sorra kerüljünk a bemutatkozásnál.

- Miya Atsumu, feladó!- kiáltotta a mellettem lévő szőke, komolyan mondom, már csak egy szalutálás hiányzott a végéről, hogy a katonaságra repítsen minket.

- Miya Osamu, szélső ütő.

- Suna Rintarou, középső blokkoló...- jutott szóhoz a bal oldalamon álló barna hajú fiú.

Pillantásom automatikusan rásiklott, hiszen még nálam is halkabban, szinte suttogva mutatkozott be. Melegítő felsője állig fel volt húzva, a vörös anyag ujjai kezét is szinte teljesen eltakarták, csupán ujjbegyei voltak láthatóak. Arckifejezése semleges volt, kicsit talán unott is, mint akinek magához az élethez sincs sok kedve. Tekintetem elidőzött szemein, melyek első látásra világoszöldnek tűntek, de jobban megfigyelve észrevettem a halvány szürke, picit sárgás beütést.
A barna hajú -Suna, ha emlékezetem nem csal- érezhette magán a pillantásomat, ugyanis rám sandított szeme sarkából. Egy alig észrevehető lépést távolodott, mire zavartan ráncoltam össze a szemöldököm, majd inkább Tsumu felé fordultam.

Már az első edzésünkön nem volt kegyelem, három-három és öt-öt elleni meccseket játszottunk, az edző minden bizonnyal fel szándékozta mérni képességeinket. Velünk látszólag meg volt elégedve; gondolom eljutottak már hozzá is a teljesítményünkről szóló pletykák. A korábban mellettem álló srác sem volt semmi, csupán egyetlen alkalommal voltam képes blokkolni ütéseit különleges technikája miatt, holott számtalanszor ugrottam fel ellene.

Összességében kijelenthetem, hogy a vártnál jobb volt az első találkozás csapattársainkkal. Az öltözőben csendesen hallgattam Atsumu magyarázását -pedig már szívesen szájba vágtam volna, csak hát ne verekedjünk már a legelején a többiek előtt. Ekkor ismét megakadt a szemem Sunán, ami nem is volt nagy csoda, mivel a mellettem lévő szekrényt kapta. Mi mindannyian nagyban cseréltük a ruháinkat, néhány idősebb már végzett is és indulni készült; de ő csak lazán nyomkodta telefonját, mintha az égvilágon semmi dolga nem lenne. Úgy nézett ki, mint aki fontos beszélgetés közepén van, talán ezért nem szóltak rá a harmadévesek, hanem megkérték, hogy majd zárja be maga után a szobát. Némán bólintott, rókaszerű szemeivel engem és ikertestvérem kezdett kémlelni, mintha pillantásaival sürgetni akart volna.

- Tsumu, meglesz még ma a kabátod?- fordítottam el fejem az ellenkező irányba, hogy ne kelljen a vizslató egyénre néznem.

- Mindjárt, biztos, hogy idetettem- matatott szekrényében, félig bele is mászva. Már kezdtem aggódni, hogy a végén sikeresen átmegy Narniába.

Na jó, csak vicceltem; egyáltalán nem aggódtam miatta, ha elmegy az csak nekem lesz jó, otthon enyém lehet az egész szoba.
Megunva ikertestvérem szerencsétlenkedését inkább sóhajtva évfolyamtársunk felé fordultam, aki még mindig készülékét nyomkodta. Értem én, hogy nem siet haza, de ez most komoly?

- Mióta röpizel?- kérdeztem beszélgetést kezdeményezve, mivel már ténylegesen zavart az a feszült csend, ami köztünk honolt.

- Három éve- motyogta fel sem nézve rám, s ezzel már le is zárta a témát. Hát jó, nekem megfelel a hallgatás is.

- Megvan!- kiáltott fel győztesen ikertestvérem, mire a barna hajú összerezzent. Nem hibáztatom, még hozzá kell szoknia az őrült feladó idióta viselkedéséhez.

- A fogason volt, ugye?- vontam fel a szemöldököm mindentudóan, mire lazán vállat vont.

- Honnan kéne tudnom, hogy hová teszem le?

- Mondjuk onnan, hogy TE teszed le...

- Csak fogd be!

- Tch- léptünk ki az öltözőből, de én még gyorsan visszapillantottam a fiúra.

Megvárta, amíg szinte teljesen becsukódik az ajtó, majd ráérősen lehúzta felsőjének cipzárját. Értetlenül ráncoltam össze a homlokon, azonban nemsokára megráztam a fejem. Nem az én dolgom, nincs értelme rajta agyalnom, biztosan megvan erre az oka. Talán ennyire szégyenlős? Ez esetben kemény évei lesznek, hiszen minden edzés kezdetén és végén előttünk kell átöltöznie.

- Samu! Neked ugatok már vagy egy órája!- forrongott mérgesen ikrem, mire visszafojtott vigyorral néztem rá.

- Szóval végre elismered, hogy egy állat vagy?

-... ezért nekem adod a pudingod- jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

- Még mit nem, vegyél magadnak!

- Azokat anya vette!

- Akkor vetess vele még!

- Különben is, min gondolkozol annyira?

- Semmin...

- Öhm, de? A testvéred vagyok, tudom, hogy agyalsz valamin.

- Tsumu, fogadd már el, hogy nem létezik ikrek közti telepátia.

- De igen! Ne tiporj ennyire a lelkembe!

- Miért kell egy óvodással bajlódnom minden nap...?- sóhajtottam fel drámaian, mire a mellettem haladó duzzogni kezdett. És még megsértődik, amikor öt évesnek hívom.- Suna Rintarou egy kicsit fura, nem?

- Heh? Ez honnan jött? De amúgy egy kicsit túlzás furának hívni valakit, aki csak visszahúzódó. Egy szívtelen dög vagy, Samu.

- Nem úgy értem. Ne mondd, hogy te nem éreztél valami furcsát vele kapcsolatban.

- Nos, mivel én nem figyeltem az edzés minden percében Sunát, mint valaki...- vigyorgott rám szélesen, mire csak szimplán megforgattam a szemem.- Nem, nem éreztem benne semmit.

- Mert hülye vagy.

- Háh?! A kettő hogy függ össze?

- Sehogy, ezt csak kijelentettem- rohantam előre, amikor már csak egy utcányira voltunk a házunktól.

- Hé, nem ér előnyből indulni!- kiáltott utánam Atsumu idegesen, miközben ő is futni kezdett.