Rewrite the Stars

☆12☆

Osamu:

A nappaliban ülve Sunával a karjaimban éreztem, hogy ennél szebbet nem is kívánhatnék. Barátom már teljesen az ölemben hevert, hátát mellkasomnak támasztva figyelte összekulcsolt ujjainkat, miközben kézfejét simogattam. Tsumu mesélését hallgattuk, aki a csapatot választotta kibeszélendő témának, egyessével minden tagról meg szándékozott osztani velünk a véleményét.

- Kérsz valamit inni?- pillantottam a barna hajúra, aki aprót bólintott.

- Csak vizet.

- Rendben, Tsumu majd hoz neked.

- Miért én?!- csattant fel ikrem azonnal, mire visszafojtott mosollyal fordítottam felé tekintetem.

- Nem fogom megzavarni a vendégünket azért, hogy felálljak.

- Jó, amúgy is akartam hozni valami rágcsát- pattant fel sóhajtva a szőke, majd elballagott a konyha irányába.

Puszit nyomtam szerelmem sötét tincsei közé, erre ő hátrapillantott rám.

- Szeretném, ha itt aludnál pár napig. Nem foglak így visszaengedni az otthonodba- jelentettem ki határozottan, megszorítva kezeit.

- Azt nagyon megköszönném- mosolyodott el boldogan, cukiságának pedig képtelen voltam ellenállni, muszáj volt egy apró csókot adnom hívogató ajkaira.- Akkor itt maradnék pár napig.

- Anya, Samu pasija ideköltözik!- ordított be anyánkhoz a dolgozószobájába testvérem, aki beszélgetésünknek apró foszlányát pont meghallotta. Rin szemei döbbenten kerekedtek el.

- Üdv a családban!- kiabált ki a nő a mellettünk lévő helyiségből, pár pillanat múlva pedig meg is jelent az ajtóban.- Rintarou-kun, igaz?

- I-Igen, de nem költözök ide- motyogta zavartan barátom, míg én párnákkal dobáltam ikremet.

- Oh... mindegy, szívesen látunk, ameddig maradni akarsz. Házunk egyetlen negatív jellemzője, hogy kénytelen vagy elviselni az ikreket. De ha nagyon szeretnéd, kirakhatom őket a kutya mellé- jegyezte meg vigyorogva, mire hitetlenül pillantottunk rá.

- Nem kell...

- Ahogy gondolod. Jó filmezést, fiúk!- intett egyet sietősen, mielőtt vissza tért volna munkájához.

- Osamu, ez mi volt?- meredt rám barátom értetlen szemekkel, zavarodottan. Szmeforgatva nyomtam egy puszit homlokára.

- Anyám beteges humora, amit viccesnek hisz. De abban igaza van, hogy maradhatsz, ameddig csak szeretnél.

- Ide is költözhetsz- tette hozzá ikrem mosolyogva.

- Köszönöm- hajtotta le fejét szégyenlősen, majd fülemhez hajolt, hogy suttogjon nekem valamit.- Szerinted haragudni fog rám, ha az elején izé... nem igazán merek beszélgetni vele?

- Dehogyis, emiatt ne idegeskedj. És amint észreveszed, mennyire kedves, biztosan könnyebb lesz neked is.

- Miért vette ilyen könnyen azt, hogy járunk?

- Ő ilyen. Folyton piszkál minket, de ha rólam és Tsumuról van szó, egy hullát is képes lenne kérdés nélkül elásni. Kedvelni fogod, hidd el.

- Ahhoz időre lesz szükségem...

- Az nem akadály- támasztottam fejem a vállára, miközben puszit nyomtam puha arcára.

Ekkor jött párom napjában a második szívinfarktus, apánk ugyanis hazaért üzleti útjáról. A kocsiajtó csapódásának hangja elárulta ezt, nemsokára pedig a házba is belépett. Lerázta esernyőjét az előszobában - kint ugyanis zuhogott az eső -, majd lepakolta cuccait.