Rewrite the Stars

☆9☆

Osamu:

Suna csütörtökön jött iskolába, addig csupán üzeneteken keresztül tartottuk a kapcsolatot. Ráadásul nem volt alkalmam kérdőre vonni reggel, mivel elég sokan voltak már a teremben; nem voltam annyira tapintatlan, hogy ilyen bizalmas témát hozzak fel. Helyette szemeiből próbáltam kiolvasni valamit - bármit -, ami segítségemre lehet a helyzet megértésében. Tekintete búskomor volt egy lehelletnyi rémülettel vegyülve. Bármennyire próbálta, előlem már képtelen volt elrejteni ezeket; jól ismerem vonásait az együtt töltött hetek után.
Ebédszünetben ikrem volt olyan kegyes és a teremben maradt, pedig ez lett volna az utolsó lehetőségem ma Rin faggatására. Hiába küldtem el Tsumut melegebb égtájakra, ő abszolút nem vette a lapot - továbbra sem hagyott kettesben a barna hajúval.

Edzésünk a mai napon nem volt, Rin pedig nem ért rá délután - vagy sokkal inkább nem akart találkozni, mert tudta, hogy miről kérdezősködnék. Úgy ballagtam haza ezen a csütörtökön, mintha a halálomra készülnék, orrom a földet érte bánatomban. Csalódott voltam, amiért megint nem tudtam segíteni neki, aggodalmam is egyre nagyobbra nőtt.
Péntek reggel kérdés nélkül ragadtam karon Sunát és a férfi mosdóba rángattam. Behúztam az egyik fülkébe, majd ránk zártam az ajtót.

- Osamu? Mi ez az egész?- értetlenkedett, megjegyzem jogosan, de én válaszok helyett szó nélkül nekiláttam kigombolni ingét.- O-Osamu?! Oi, mit csinálsz?

- Megnézem a sebeid- jelentettem ki zavartalanul tovább bajlódva a gombokkal, amíg kezemre nem fogott.

- Nem akarom, hogy lásd őket. Samu, kérlek- meredt rám könyörgő szemekkel, azonban most nem engedhettem neki. Soha nem erőltettem őt semmire, mivel a legjobb módszer kivárni, hogy késznek érezze magát a vele történtek megosztására, a teljes őszinteségre. Viszont tovább nem várhattam, a tudatlanság megöl, s széttép belül a csalódottság, amiért képtelen vagyok segíteni neki, ráadásul ő is szenved mellettem. Ő mások bántalmazása, én pedig az ő szótlansága miatt. Muszáj megálljt parancsolnom ennek.

- Meg fogom nézni őket, a te érdekedben- szólaltam meg végig a szemeibe nézve, mire ijedtség csillant meg bennük.

Kirántottam kezeimet ujjai szorításából, gyorsan elintéztem a maradék három gombot is, aztán lehúztam róla a fehér anyagot, így láthatóvá vált sebesült felsőteste. Csupán egyetlen pillanatig volt lehetőségem szemügyre venni sérülésekkel borított bőrét, mielőtt gyorsan az ing után kapott, hogy eltakarja magát vele. Ez azonban elegendő idő volt arra, hogy feltérképezzem zúzódásait, kisebb-nagyobb vágásait. Sokkal több volt belőlük, mint legutóbb, pedig most csak mellkasát láttam.

- Miért csináltad? Mondtam, hogy hagyd abba...- préselte testét egészen a fülke falához.

- Látnom kell őket, Rin! Hogy segíthetnék, ha nem tudom pontosan mivel is állok szemben?

- De azt hittem várni fogsz rám. Megígérted!

- Vártam, hetekig azt tettem. Mostanra viszont elegem lett. Miért nem veszed már észre, hogy én csak segíteni szeretnék?

- Miért nem veszed már észre, hogy ezzel csak jobban bántasz...?- suttogta elhaló hangon, tekintetét a föld felé szegezve.

- Ha nem vagy velem őszinte, akkor mit tehetnék? Képtelen vagyok segíteni, ha nem tudok rólad semmit.

- Ez nem igaz, már egy csomó mindent elmondtam magamról! Miért nem fogod fel, hogy mennyire fontos vagy nekem?

- TE vagy az, aki nem fogja fel, hogy mennyire fontos NEKEM! Ezért csinálok mindent, ezért vagyok melletted és vigyázok rád.