Rewrite the Stars

☆5☆

Osamu:

- Köszönöm- ugrott a nyakamba hirtelen, de teste egy pillanat múlva ledermedt.

Szemeim elkerekedtek, az összes végtagom megbénult, mozdulni sem bírtam; akárcsak a barna hajú. Agya mintha ekkor kapcsolt volna, gyorsan el akart húzódni tőlem, de karjaimat dereka köré fonva megakadályoztam ezt, és sorosabban húztam magamhoz.
Éreztem, hogy Sunának szüksége van erre az ölelésre.

Percekig álltunk a csendes erdei tisztáson egymást átölelve, nem zavart minket az égvilágon senki és semmi. Minden olyan nyugodt volt; a barna hajú is lassan ellazult karjaimban, arcát pulcsimba rejtve mélyen beszippantotta illatomat. Gerincemen végigfutott a hideg, szívem mintha kihagyott volna egy ütemet abban a pillanatban.
Azonban semmi jó nem tart örökké - a blokkoló hamarosan elvált tőlem, majd halvány, de kedves mosollyal az arcán nézett fel rám.

- Köszönöm. Ez most nagyon kellett- túrt sötét tincsei közé lesütve szemeit.

Tekintetem végigvezettem rajta, azonban leragadtam ajkainál. Csak figyeltem a puha, hívogató párnácskáit, számat picit eltátva átvillant agyamban a gondolat, hogy mi lenne, ha most előrehajolnék, és-

- Osamu?- rángatott vissza a valóságba Suna megszeppent hangja, mire elkerekedett szemekkel realizáltam, mi is játszódott le fejemben pillanatokkal ezelőtt.- Minden rendben?

- Persze- varázsoltam magamra egy apró mosolyt.- Csinálj pár nagyszerű képet!

Rintarou boldogan kapta elő telefonját és munkához is látott, mialatt én sokkos állapotban elemezgettem gondolataimat. Hihetelten vagyok, de komolyan. Csupán meglátva az aranyos, édes ajkait máris arra gondoltam, hogy meg akarom csókolni?! Sajnálom, Rin, néha nem vagyok normális, szabadkoztam gondolatban legalább ezerszer elnézést kérve a róka szemű fiútól.
Tekintetem rásiklott, amint a földön térdelve fél lábával éppen a patakon megcsillanó napsugarakat fényképezi. Miután elégnek ítélte meg a fotóit, odasomfordált hozzám, majd mutogatni kezdte nekem az újdonsült képeket. Mosolyogva figyeltem a felém tartott készüléket; egyrész meglepő volt, hogy profi kamera nélkül, csupán a telefonjával milyen nagyszerűen tud bánni. Másrészt boldogított amikor láthattam arcán azt a leplezett, sikertelenül visszafojtott izgalmat és színtiszta vidámságot. Szemei csillogtak, egyszerűen örült neki, hogy valakivel megoszthatja munkája szeretetét.

Be kell vallanom, engem soha nem foglalkoztatott különösebben a fotózás vagy a szép képek. Viszont őt figyelve, ahogy boldogan magyaráz nekem, semleges kifejezésének pedig nyoma sincs arcán, számomra is különleges jelentősége lesz ennek a hobbinak. Mert tudom, hogy ilyenkor legalább láthatom mosolyogni őt, ami őszintén szólva minden alkalommal felmelengeti szívem. De vajon... miért érzem ezt?

A délután sajnos nem tartott örökké, pedig legszívesebben még hosszú-hosszú órákon át ott maradtam volna vele. A parkban váltak el útjaink, majd mindketten hazafelé vettük az irányt.
Még jóformán el sem tettem magam holnapra otthon, de máris mosolyogva vártam a következő napot, remélve, hogy még többet megtudhatok majd rejtélyes új barátomról. Hiszen már bátran merem annak nevezni, a mai program után nem hiszem, hogy lenne ez ellen egyetlen szava is.

A péntek végre eljött, Tsumuval a szokásosnál egy fokkal jobb kedvvel ballagtunk a suli felé. Izgatott voltam a holnapi első Selejtezőmeccs miatt, viszont a Sunával való találkozást is érdeklődve vártam. Tegnap mosolyogva váltunk el egymástól, őszinte örömmel töltött el, hogy boldognak láthattam, s ha csak pár perc erejéig is, de levette előttem maszkját, amit a külvilág felé mutatott - azt a semleges arckifejezést.
Amikor ikremmel beléptünk az osztályba, az emlegetett barna hajú már a padjánál ült, telefonját nyomkodva. Padomhoz sétáltam, táskámat csak lazán ledobtam rá és vidáman pillantottam a hátam mögött ülőre.