Ébren feküdtem az ágyamban mikor megtörtént.
A hajam még mindig vizes volt az esőtől ami miatt a fejem alatt a párna átázott és fagyos hideg lett. Hanyatt fekve feküdtem és az ismét fehérre mázolt falakat vizslattam. Fáztam és egyedül voltam. Az eső idáig követett az iskolától és semmi jelét nem adta hogy feladná a kínzásom.
Ebben a szánalmas helyzetemben történt meg amire számíthattam volna de valami okból kifolyólag még sem vártam. A meleg kötött pulóverem alatt az alkarom égetni kezdett. A szívem egy tized másodpercre felmondta a szolgálatot és elhagyta a testem. Az oldalamra fordultam és egészen a mellkasomig felhúztam a lábaimat. A fejemet a párna alá fúrtam és vártam.
Az égető fájdalom pecek múlva se csillapult sőt egyre fokozódott míg végül elviselhetetlen lett. Kipattantam az ágyból és átkozódva kinyitottam a szoba ajtót ami hangos csattanással találkozott a fallal. Aztán megtorpantam és végig néztem magamon. A pizsamám meleg darabokból álltak de nem elfogathatóak egy titkos találkozásra ahol emberek halálának megszervezésével foglalkozzunk. Főleg hogy ha a fő rendező úgy hívatja magát hogy a Sötét Nagyúr. Kiváltképp akkor.
A szekrényemhez mentem és összeszedtem pár dolgot ami megjelenhetővé tesz. Eközben Egyeske haza futással megjelent a szobám ajtajában egy kutyát megszégyenítő lihegéssel.
-Valami baj történt?- kérdezte zavartan majd gyorsan hátat fordított nekem mikor észre vette hogy öltözni próbálok. Nagy sajnálatomra le vettem a gyapjú zoknit majd hideg lábaimat harisnyába bújtattam.
-A Nagyúr beszélni akar velem. Nem mintha közöd lenne hozzá vagy hogy magyarázkodnom kellene hogy mit mikor és hány órakor csinálok a saját házamban.- fújtam mérgembe Egyeskére. A még mindig vizes hajam szerte szét állt és e mellet a sötét jelem még mindig hasogatott. És bárhogy próbálkoztam a fejem csak azért se akart átmenni a garbó neki szánt nyílásán.
-Igen csak ugyan úrnő!- motyogta dadogva. Gyorsan magamra rángattam a kardigánom majd ismét kirobbantan a szobámból ez alkalommal Egyeskét fellökve. Sebesen lerobogtam a lépcsőn majd beleléptem a még mindig friss saras cipőmbe és felvettem a köpenyem aminek cuklyáját automatikusan a fejemre húztam. Mikor a kilincsért nyúltam már el is kezdtem a varázslatot. A küszöbömön átlépve nem Párizs macska köves utcáim lépkedtem hanem Anglia sáros füves részén kutyogoltam és próbáltam nem elsüllyedni a dinó csontokig.
Hamar elértem a lepukkant házat amit az életem főgonoszai a bázisuknak neveznek. Lelassítottam a lépteimet és vettem pár mély lélegzetet ami igazán szükséges volt ez után a komikus rohanás után. Mikor külsőleg és belsőleg is rendeztem magam ismét elindultam. Féregfark az ajtóban várt rám magában motyogva. Nem köszöntünk egymásnak. Ő azt hitte hogy túlságosan öntelt arrogáns vagyok és hogy lenézem őt. Én pedig tudom hogy lenézem őt és nem önteltnek mondanám magam vagy arrogánsnak hanem hogy tudom az értékemet.
Nem álltam meg egészen addig míg el nem értem a kígyó fészket. Felmerült bennem a kép ahogy berontok a szobába felkapom azt a valamit ami a Nagyúrból maradt és bele dobom a kandallóba. Sóhajtottam egyet és inkább halkan koppinottam kettőt. az ajtón.
Buék!🍾✨🥂🎆
Folytatás következik...
