golden (larry fanfic)

fifth

Másnap reggel a csengőre ébredtem. Ki lehet ez ilyen korán? Ráadásul - milyen nap is van ma? Vasárnap? Talán. Az agyam lassan dolgozni kezdett, de annyira még nem voltam ébren, hogy normálisan belegondoljak, szóval úgy, ahogy voltam, mentem ajtót nyitni. Hunyorogtam a hirtelen beáradó fénytől. Ahogy a szemem hozzászokott a világossághoz, Louis alakját véltem felfedezni az ajtóm előtt. Lassan végigmért, mire én is magamra néztem. Franc. 
Mindössze egy fehér pólót és egy boxert viseltem.  Valahogy nem akartam megint a szemeibe nézni.
-Tetszik a ruhaválasztás. Alkalomhoz illő. - vigyorgott rám, és újra végignézett rajtam. Éreztem, ahogy elvörösödök. 
-Te jöttél kora reggel! - próbáltam menteni magam.
-Haz, már tíz óra van. Ez nem kora reggel. 
-Mi? - kerekedett ki a szemem. - Elaludtam?
-Ezek szerint. - mosolygott még mindig. 
-Öm.. Gyere csak be - álltam félre - Ülj csak le, érezd magad itthon. Csinálok kávét. - mondtam, és elindultam a konyhába. Mikor nekiálltam, és elővettem a bögréket, a hátam mögül meghallottam a hangját. Megfordultam. A falat támasztotta, kezei zsebre voltak téve.
-Mint már mondtam, semmi kifogásom az öltözéked ellen, de egy idő után fázni fogsz. - kuncogott, láthatólag kiélvezve a helyzetet. Megint végigmért. Bakker, miért csinálja?
Teljesen elfejetettem, át kéne öltöznöm. Az arcom ismét vörösbe ment át, és morogva bementem a szobámba átöltözni. Csak én tudok ilyen kínos helyzetekbe kerülni... Gyorsan magamra kaptam egy farmert, és egy nagy pulcsit. Ez is jobb, mint az előző. Persze a gyűrűimet is ráhúztam az ujjaimra, már furán is érezném magam nélkülük. Hosszasan kifújtam a levegőt, és kiléptem a szobából. Rögtön a konyhába mentem, hogy folytassam a kávék készítését. Miután készen lettem, kimentem a nappaliba, és letettem a kisasztalra a gőzölgő italokat. Louis már a pulcsija nélkül, egy pólóban ült a kanapén, majd előrehajolt, hogy igyon.
-Honnan tudtad, hogy milyet kérek? - kérdezte, miután megkóstolta.
-Én.. Én figyeltem. - pirultam el, és lesütöttem a szemem - A kávézóban is ilyet kértél, szóval...
-Ez aranyos. - mosolyodott el, mire csak még vörösebb lett a fejem. Hányszor fogok még zavarba jönni? - Egy idő után úgyis megláttalak volna így. - mondta kicsivel később. 
-Mi? Hogyan? 
-Hát abban az összeállításban - a pizsamaként funkcionáló ruháimra gondolt.
-Miért? - húztam össze a szemöldököm és ezernyi - perverznél perverzebb - lehetőség átfutott a fejemen.
-Hát tudod, ha beköltözök. - mondta teljesen természetesen.
-Aha, igen. Hát persze. - nevettem fel kínosan. Megint túlgondoltam. Persze hogy nem úgy...
-Miért, mire gondoltál? - ó, francba, Lou. Miért kellett megkérdezned?
-Öhm.. S-semmire. - néztem el a szeméből, és hirtelen nagyon érdekessé vált a faliórám. A nevetéséből nem volt nehéz kitalálnom, hogy rájött, mire gondoltam.
-És még te intesz le mikor perverz megjegyzéseket teszek. - csóválta a fejét még mindig nevetve.
-Szóval... - köszörültem meg a torkomat, és próbáltam témát váltani - Mikor akarsz beköltözni?
-Hát - kezdte még mindig mosolyogva, gondolom az agya még mindig leragadt az előző témánál -, ha nem zavar már feltettem a lakásomat egy hirdető oldalra, és képzeld, már jelentkeztek is! Ma délután jönnek megnézni, és valami olyasmit mondtak, hogy nagyon sürgős, szóval lehet hogy kedden már be tudnak költözni.
-Na az tök jó!  
-Szóval, ha megfelelőnek találják valszeg én is cuccolok majd kedden. 
-Rendben, nekem az megfelel. Ó, majdnem elfelejtettem! - mondtam majd felkeltem, és az előszobában álló szekrény elé léptem. A legfelső fiókjából kiemeltem a pótkulcsaimat, majd visszatelepedtem a kanapéra, és Louis felé nyújtottam őket. 
-Köszi. - vette el a kulcscsomót mosolyogva. - Jaj, ne.
-Mi az? Valami baj van? - kapkodtam a fejem.
-Csak elő kéne készítenem a lakást. Elment az idő. Egykor már jönnek megnézni.
-Segítek szívesen. - ajánlottam fel.
-Tényleg? Ó, köszönöm, Hazza! 
-Bármikor. - mosolyogtam rá - Viszont akkor már el kéne indulnunk. - Louis bólintott. Elpakoltam az immár üres bögréket, majd kimentem az előszobába, ahol Lou már a farmerkabátjában várt. Én is magamra kaptam az enyémet, és a csizmámat. Egyáltalán nem passzolt semmi semmihez, de akkor nem tudott érdekelni. Louis beköltözik hozzám! 

A lakásán kitakarítottunk, és rendet raktunk, mikor azon kaptuk magunkat, hogy már csak tíz perc, és jönnek.
-Itt maradjak? - kérdeztem, miután egy kicsit kifújtuk magunkat. Tényleg rumlis volt.
-Hát mostmár felesleges is lenne elmenned. - mosolygott rám, és pont végszóra meghallottuk a csengőt. Louis vett egy nagy levegőt, és kinyitotta az ajtót. Egy nagyon aranyos, a negyvenes-ötvenes éveiben járó pár volt. 
-Üdv! Kerüljenek beljebb! - mondta Louis, és beengedte őket.
Miután körbevezettük őket, és félrevonultak megbeszélni, mosolyogva álltak elénk.
-Nagyon tetszett nekünk a lakás. - kezdte a férfi, de a nő átvette a szót.
-Úgy gondoljuk, megfelelne nekünk. Mondják csak, mióta laknak itt?
-Ó, én nem lakok itt. Csak Louis hozzám fog költözni, ha ez összejön. - mosolyogtam.
-Körülbelül másfél éve. - válaszolt Lou.
-És nagy lépés ez a kapcsolatukban, hogy összeköltöznek? Azért kérdezem, mert én és Jack csak pár hónapja ismerkedtünk meg, és úgy gondoltuk, készek lennénk meglépni ezt. - nézett a nő boldogan a párjára. 
-Nem, mi... Mi nem vagyunk együtt... - tagadtuk szinte egyszerre.
-Ezer bocsánat! Csak úgy néztek egymásra, meg... - kezdett mentegetőzni a nő, de a férfi közbevágott.
-Bocsássák meg Nancy-nek. Ez szinte a mániája. Mindig olyat kérdez, amit nem kéne.
-Ó, ugyan, semmi baj. - mosolygott rájuk Louis.
Ezek után már csak valamilyen papírmunka volt, aláírtak egy csomó mindent. Miután elmentek, Louisra mosolyogtam. 
-Mi az? - nézett rám - Ne már, nekem is mosolyognom kell. Ragadós a hülye mosolyod. 
-Annyira komoly voltál. - kuncogtam fel.
-És? Tudok komoly is lenni. - mondta mosolyogva.
-Aha, látom.
-Naa, tényleg. Csak ha te is mosolyogsz, nekem is kell. Nem tudod, milyen aranyos vagy olyankor. - olyan volt, mintha ezt tényleg komolyan mondta volna, és nem csak ugratósan. Elpirultam. Nem. Nem kezdhetek el reménykedni. 
-A-azt hiszem nekem most mennem kéne, Lou - na, dadogok is. Csodás.
-Ó, igen, persze. - lépett egyet hátra. Észre se vettem, milyen közel álltunk egymáshoz.
-Akkor szia. Majd kedden én valószínűleg dolgozok, de nyugodtan behozathatod a cuccokat. - kezdtem búcsúzni. 
-Rendben. Na szia, Hazza. - mosolyog rám újra - Azért egy ölelést kapok, ugye? 
-Persze. - nevettem rá, és hagytam, hogy a karjaiba zárjon. Az arcomat a vállába fúrtam. Hogyan fogok vele élni anélkül, hogy elárulnám magam? És ha kiderülnek az érzéseim - márpedig egy idő után, akár véletlenül is, ez meg fog történni -, vajon mit fog mondani? Kínosan felnevet? El is költözik? Nem akarom, hogy ezek történjenek. Inkább nem mondom el neki.  

Hazafelé a zsebemben megrezdült a telefonom. 
"Holnap nem akartok átjönni a Louisoddal? Négyre persze, munka után."  érkezett az üzenet Nialltől.
"Nem az enyém, már mondtam. De megkérdezem."  válaszoltam, és írtam Louis-nak is.
"Persze, én ráérek." kaptam a választ Loutól. "De odatalálok magamtól is, nem kell elém jönnöd."
"Biztos?"
"Haz, nem vagyok kisgyerek. Megoldom." szinte láttam magam előtt, ahogy megforgatja a szemét.
"Hát rendben." mentem bele. Akkor ezt megbeszéltük.
Mikor hazaértem, rögtön lerogytam a kanapéra. Magam mellé néztem, mikor észrevettem. Louis pulcsija. Biztos elfelejtette visszavenni. Mindegy, holnap úgyis találkozunk Nialléknál, majd akkor visszaviszem neki.
Miután lefürödtem, éppen kaját akartam volna nézni, megint megakadt rajta a szemem. Persze egy kicsit azért felvehetem, nem? Csak egy picit. 
-Végülis, nem árthat senkinek. - mondtam magam elé, majd magamra húztam. Mélyen beszívtam az anyag aromáját. Louis illata volt.
Valahogy nem volt szívem levenni, ezért abban is aludtam.