golden (larry fanfic)

fourth

A következő egy hétben Louis egyre jobban megnyílt, és olyan volt, mintha mindig is ismertem volna. Barátok lettünk. Vagyis... lehet, hogy én éreztem valami mást is. Nekem tipikusan hamar megtetszik valaki, és lehetséges, hogy Louis-nál is ez történt. Ahogy rámmosolyog, ahogy nevet, ahogy nézem a gyönyörű kék íriszeit... Mintha az egész világ... Aranyba öltözne.
Két hét után túl hamar lenne? Ő láthatóan nem érez semmi olyat irántam... Bár persze még saját magát kell először elfogadnia.
De mégis, imádtam. Szarkasztikus, makacs, de ha megismered rettentően kedves, és törődő emberrel találod szembe magad.
Mint minden kedd reggelen, már alig vártam, hogy megláthassam.
-Nem megmondtam? - nézett rám mosolyogva Niall.
-Mit? - kérdeztem vissza.
-Hogy majd beleszeretsz.
-Én nem.. - tagadtam volna egyből, de félbeszakított.
-Ugyan már, Harry. Úgy vigyorogsz, mint egy idióta. Alig várod, hogy láthasd. - lett szélesebb a mosolya.
-Hát, lehetséges, hogy egy kicsit tetszik, de biztos nem szerettem bele. - mondtam kicsit halkabban.
-Úgy tudtam! - kiáltotta, de lecsitítottam.
-Halkabban, te hülye. Még meghallja...
-Ki hall meg mit? - hallottam Louis hangját közvetlenül mögülem, mintha csak megidéztem volna.
-Ó, ha te azt tudnád... - vigyorodott el Niall, mire csak egy halálos pillantást vetettem rá. Louist csak berángattam a rendelőmbe, mert simán kinézem a szőkéből, hogy szemtől szemben elmondja Louis-nak, mit érzek.
-Szóval, mit szeretnél? - vonta fel a szemöldökét kihívóan.
-Mi? Mi az, hogy mit szeretnék? - értetlenkedtem lenézve a szemeibe. Ó, igen, mondtam már, hogy a kis termetét is imádom?
-Tudod, a szertárban két ember kifejezetten speciális dolgokat szokott csinálni... - vigyorodott el perverzen. Tippre nem a takarításra gondolt.
-Milyen szertár? - ekkor néztem csak körbe. Véletlenül a rendelőm helyett az amellett lévő, ezek szerint szertárként funkcionáló helyiségbe rángattam be. - Oh. - nyitottam ki az ajtót, ugyanis meglehetősen szűkösnek tűnt a szoba hirtelen. - Akkor erre. - és ekkor már tényleg a jó szobába nyitottam be.
-Örülök, hogy végre betaláltunk a helyes szobába, abban az épületben, ahol már vagy két éve dolgozol... - jegyezte meg szarkasztikusan.
-Én pedig annak örülök, hogy - a poénjaidat figyelembe véve - sokat haladtunk. - hagytam figyelmen kívül a hangsúlyát.
-Ilyenkor van, hogy a pszichológusom beszél belőled - mosolyodott el, de utána mintha elkomolyodott volna - És én... Én úgy érzem, készen vagyok, Hazza. - imádtam, amikor így hívott. Nem tudtam elfolytani a mosolyomat - Elfogadtam. Elfogadtam magam, az érzéseimet. És épp ezért... Köszönöm, hogy segítettél. Azt hiszem, már nem lesz szükségem a kezeslésekre...
-Oh - fagyott le a mosoly az arcomról - Ezesetben..
-Harry, ne vágj közbe. És ne vágj ilyen szomorú kiskutya fejet. Éppen azt akartam mondani, hogy ettől függtelenül szeretnék még veled találkozni. Egy nagyon jó barátom lettél, ezalatt a nagyon rövid idő alatt is. Szóval, Hazza... Van kedved eljönni holnap velem kávézni? Mint barátok, nem mint a pszichológusom. - vigyorgott rám, mire nekem is muszáj volt elmosolyodnom. Tudtam, milyen érzés, mikor végre elfogadod, és kimondhatod. Felszabadító. És annak is baromira örültem, hogy nem pattintott le. Felkeltem, és kitártam a karom, ölelésre invitálva. Ő csak nevetve átkarolt, és az állát a vállamra fektette.
-Annyira büszke vagyok rád, Lou. - mondtam, majd nagy nehezen elengedtem - Akkor holnap találkozunk.
-Szia, Hazza. - mosolygott vissza rám a válla felől.

Miután Louis elment, Niall jött be a rendelőmbe.
-Hogyhogy ilyen hamar elment? - kérdezte, és leült mellém.
-Többet már nem fog jönni, de azt mondta, hogy még tartani akarja a kapcsolatot. Holnap megyünk kávézni... - folytattam, de a szőke konkrétan sipítozni kezdett.
-Egy randiiiiii?
-Nem, Ni. Úgy megyünk, mint barátok. - nyugtattam.
-Még. - vigyorodott el - De hozzánk is el kell majd hoznod. - itt elég rémült fejet vághattam, ugyanis hozzátette - Nyugi, se én, se Zaynék nem fognak mondani semmit az érzéseidről. És tudod, hogy úgyse állnak le amíg meg nem ismerhetik.
-Mondjuk mondasz valamit...
-Na tessék. És vagy úgy mutatod be, mint sima barátot, még most, vagy mint a pasidat, majd kicsivel később, szóval csak idő kérdése... - húzta fel a szemöldökét.
-Megint csak nincs igazad. Ő nem érez így.
-Haha. Múltkor is igazam volt. Most is az lesz. - kacsintott rám.