golden (larry fanfic)

seventh

Hétfő.
Csak ez a szó kellett, és kirázott a hideg, főleg így korán reggel.
A szokottnál is kimerültebb voltam, szerintem Niall éjjeli megjelenése miatt. Hulla fáradtan lépkedtem ki a szobámból, abban reménykedve, hogy egy kávé után sokkal éberebb leszek.
Igazából csak most ébredtem rá, hogy még sose láttam Louis-t pizsamában. Valahogy reggel mindig frissen, aznapi ruhájában tevékenykedett a konyhában. De ma nem. Mintha egyáltalán nem aludt volna, gyönyörű kék íriszei most nem csillogtak úgy, mint szoktak. Egy fekete pólóban, és egy rövid pizsamagatyában ült, a kávéját szorongatva, maga elé meredve. Észre se vette, hogy beléptem, nagyon el volt mélyedve a gondolataiban, vagy csak nagyon érdekelte a terítő mintája. Valószínűleg az első.
-'Reggelt! - köszöntem még kissé rekedtes hangomon, mire összerezzent, és rámnézett - Bal lábbal keltél?
-Fogjuk rá - vonta meg a vállát - Niall még alszik. - biccentett a kanapé felé - ugyanis a konyhából pont rálátni a nappalira.
-Jaj, akkor fel kell keltenem. Nemsokára indulnunk kell. - nyújtóztam egyet, majd odaléptem a kanapén heverő takaró kupacra. - Niaall... Jó reggeelt. - ráztam meg óvatosan a vállát - vagy legalábbis azt a részt, ahol a vállát sejtettem.
-Most nem tudok, szívem. - motyogott álmában a szőke. A szemem sarkában láttam, hogy Louis egy furcsa arckifejezéssel reagált a megszólításra, amit nem tudtam hova tenni. Én csak felkuncogtam, és még egyszer megráztam Ni vállát.
-Ébresztő. - suttogtam. Mocorogni kezdett a takaró alatt. Végre.
-Nagyon aranyos vagy vele, Harry - megint azzal a furcsa arckifejezéssel nézett -, de így nem fog felkelni. - majd feljebb emelte a hangját, és lerántotta a takarót a szőkeségről - Reggel van!
Niall rögtön felriadt, és körbenézett.
-Látod? Megmondtam. - mondta Lou, és mint aki jól végezte dolgát, visszaült a székére.
-Neked is jó reggelt, Louis. - nézett a szőke összehúzott szemekkel a fiúra, majd a kezét nyújtotta, hogy segítsek neki felkelni. Sóhajtva felhúztam, és odatessékeltem a konyhába.
-Kapkodd magad, Ni, fél óra és indulnunk kell. - rögtön csináltam két kávét. Miután elfogyasztottuk, én elmentem a szobámba öltözni. Kintről mintha beszélgetést hallottam volna, de nem annyira törődtem vele. Örülök, ha kijönnek.
Miután kész lettem, és Niallt is összeszedtem, hogy indulhassunk, elköszöntem Louis-tól. A szőkére Loutól a köszönés helyett csak egy fura tekintet jutott, amit megint nem tudtam hova tenni. Amint elhagytuk a lakást és a munkahelyünk felé vettük az irányt, Niall - csak úgy a semmiből - kifakadt.
-Nem fogod elhinni! - szinte kiáltott, észre se véve magát.
-Mi? Most mi van így hirtelen? - értetlenkedtem.
-Louis... Baromira féltékeny.
-Mi? Hogy? Kire? Mi van?? - nem fért a fejembe, hogy ez hogyan jött neki.
-Először is ez a fontos: Mondtam valamit álmomban? - nézett rám full komolyan.
-Hogy jön ez a féltékenykedéshez? - nem igazán értettem, hogy mi történik.
-Ahj, majd elmagyarázom az ebédszünetben, akkor több időnk lesz. Most mindjárt elkésünk. - rántott magával előre. Mi a franc van ma mindenkivel?

Nehéz volt egész az ebédszünetig kibírnom. Nem értettem, hogy Niall hova akart kilyukadni reggel, de a munkámra kellett koncentrálnom, így kizártam ezeket a gondolataimat. A szünet előtt csak ketten érkeztek, Rita és Katelynn.
-Szóval? - kérdeztem Niallhez lépve.
-Szóval. Reggel mondtam valamit, ami úgy hangozhatott, hogy meleg vagyok? Vagy hogy érzek valamit irántad? Vagy hogy esetleg együtt vagyunk? - őszintén meglepődtem. Honnan jönnek neki ezek a kérdések?
-Mi? Mi van? Niall, beszélj érthetően.
-Csak válaszolj a kérdésre.
-Igazából csak annyi volt, hogy amikor keltegettelek, szívemnek szólítottál, de ez... - vontam volna meg a vállam, de ő közbevágott.
-Akkor az lesz az. Tehát. Mikor elmentél öltözni, Louis felém fordult, és kérdezte, hogy van-e valami köztünk. Én meg néztem rá, hogy ezt honnan szedte, és persze nemmel feleltem. Ő összehúzott szemmel kezdett méregetni. "Na de most őszintén.", mondta. Én bizonygattam, hogy száz százalék, meg minden... - még folytatta volna, de közbevágtam.
-Ugye nem jöttél elő azzal, hogy én ponthogy iránta érzek valamit? - néztem félően a legjobb barátomra, rosszat sejtve.
-Neem, odáig még nem jutottam el. De végül nagy nehezen meggyőztem, hogy igenis heteró vagyok - mellesleg sose hittem volna, hogy egyszer valakit erről kell majd győzködnöm - és hogy nem tetszel nekem meg semmi, csak a legjobb barátom vagy. És még azt mondod, hogy nem érez irántad semmit. - forgatta a szemét.
-Ez nem feltétlenül féltékenység. Ki tudja, hogy mit akart ezzel...
-Oké, akkor figyelj. Délután majd veled megyek haza, és figyeld majd a tekintetét. Ne foglalkozz azzal, hogy én mit csinálok. Csak figyeld majd meg. Hidd el, meg fogod látni benne a féltékenységet.
-Hát oké, de szerintem nem lesz semmi...
-Na majd meglátjuk. Ó, te Harry. Én itt az életemmel játszom, csakhogy meglásd, hogy te is tetszel neki. - drámázott a szőke.
-Mi az, hogy az életeddel játszol? - nevettem fel.
-Ó, majd nézd meg hogy néz. Mintha le akarna ütni valamivel álmodban. Ez az ő módszere. - én személy szerint nem tudtam... Na jó, de. Ismerem Lou-t, és akármilyen aranyos, ugyanannyira... hát igen, én úgy szeretem mondani, hogy csipkelődő, mert szerintem úgy tökéletes, ahogy van, de kevésbé kedves is tud lenni, ha akar.