Rövid PJO történetek

A telefonhívás

Kalüpszó a tornácon állt, és a naplementét nézte. Gyönyörű volt, mint mindig, de ma valahogy másnak látta.
Szomorúnak, és mérhetetlenül magányosnak.
Félt, hogy ezentúl mindig egyedül kell majd néznie. Már egy hete semmi hír nem volt.
Azzal nyugtatta magát, hogy néha a legjobb hír, ha nincs hír, de ez most túl klisésnek tűnt.
Egy könnycsepp gördült le az arcán, mikor valami iszonyú visításba kezdett.
Aztán csend. Aztán megint az a hang. Megint csend.
Először megijedt, majd a fejéhez kapott, és korholni kezdte magát. Nem igaz, hogy még mindig nem sikerült megtanulnia.
Csak a telefon.
Beszaladt a Nagy Házba, majd esetlenül a füléhez emelte a készüléket.
- Halló - szólt bele törékeny hangon.
- NA, KI ÉLTE TÚL?! - üvöltött a telefonba egy férfihang - Na, ki tér vissza!? Megint!
A lány elsírta magát a megkönnyebbüléstől, felnevetett, és a könnyeit törölgetve válaszolt.
- Istenek, nem vagy normális! Hol vagy? Mikor jössz vissza?
- Úton vagyok, de most le kell tennem. Csak szólni akartam - azzal a telefon rövid sípolásba kezdett, majd elhallgatott.
Kalüpszó elmormolt egy hálát az isteneknek, majd...várt. Csak várt.
Majdnem egy teljes hétig.
De tudta, hogy legalább él.
Hat nappal a telefonhívás után ugyanúgy a tornácon állt. Már sötét volt, a csillagokat kémlelte az égen.
Reccs.
A hang a háta mögül érkezett. Megpördült, keze már a tőrén volt, mikor egy kar átölelte, és magához szorította.
- Leo... - suttogta a lány, de a fiú félbeszakította egy csókkal.
Újra együtt voltak. Túlélte.