Rövid PJO történetek

Elmegyek

- Tudod mit? Akkor menj a fenébe! - kiáltotta Hazel, és becsapta a Hádész  kabin ajtaját. 
- Hazel! Nyisd már ki, olyan vagy mint valami rossz kisgyerek! - üvöltött Frank az ajtó másik oldaláról, és agresszíven kopogtatott is mellé.
- Mit akarsz ezen megbeszélni? Eldöntötted, akkor menj! Mit bánom én! - sírta el magát a lány az ajtón túl.
- Könyörgöm, ne csináld ezt! Mondtam hogy még nem biztos, csak...
- Mi nem biztos?! Felvettek, akkor mi tartana vissza?
- Mi az hogy mi tartana vissza? Te teljesen megőrültél? - fogta a fejét a fiú, és bár soha nem vallotta volna be, de ő is a sírás szélén állt.
- Elárulnátok, hogy mi a fene történik itt, és hogy miért nem hagytok aludni hajnali fél kettőkor? - jelent meg a szemeit dörzsölgető Nico Hazel mellett, majd mikor meglátta a lány ábrázatát, azonnal kedvesebb stílusra váltott.
- Hazel? Mi történt? - kérdezte aggódva, de a lány csak sírva rávágta hogy semmi, majd beviharzott a szobájába.
Nico kissé sokkolva és tanácstalanul nyitott ajtót a még mindig dörömbölő Franknek, majd gyilkos tekintettel kérdőre vonta.
- Kettő percet kapsz hogy megmagyarázd mivel bántottad meg, vagy rádszabadítom az összes fúriát.
- Nico, könyörgöm, engedj be, meg kell magyaráznom neki valamit... - szabadkozott Frank, de az alacsony fiú az útját állta.
- Regélj, Frank Zhang - húzta össze vészjóslóan a szemét.
- Egyetemre akarok menni - túrt a hajába Mars fia, mire Nico hosszasan meredt rá, aztán nemes egyszerűséggel elröhögte magát.
- Ennyi? Erre ez a nagy felhajtás? Azt hittem ez eddig is nyilvánvaló volt.
- Igen, de... Nem Új-Rómába akarok menni. Ösztöndíjat kaptam egy olasz egyetemre - sütötte le a szemét Frank.
- Hogy micsoda? - nézett rá Nico tágra nyílt szemmel - Normális vagy te? Olaszország? Frank, az istenek szerelmére, messzebbre nem tudtál volna menni? Mi baja van mindenkinek mostanában? - fejelte le az ajtófélfát.
- Nico, ezzel nem segítesz...
- Ki beszélt itt segítségről? Ezek után csodálkozol, hogy Hazel ki van rád akadva? Miért nem tudtál neki előbb szólni?
- Mert még semmi nem volt biztos! - fogta a fejét idegesen Frank - Úgy volt, hogy meg se kapom az ösztöndíjat, aztán valaki variált valamit, erre most itt vagyunk... 
- Komolyan itthagynád Hazelt? - halkult el az alvilág urának fia, és összevont szemöldökkel várta a mindent eldöntő választ. Hisz észrevette, hogy Hazel már a beszélgetés kezdete felé résnyire nyitotta a szobájának ajtaját, és ha most Frank rosszat mond, akkor a lány összeomlik.
- Nem tudom, Nico... - suttogta - Mondtam, hogy akár jöhetne is velem, kereshetne valami munkát, de hallani sem akar róla. De nekem ez egy akkora lehetőség... Egyszerűen nem tehetem meg, hogy visszamondom. Elmegyek.
Nico néma csöndben emésztgette a hallottakat, mikor érezte, hogy Hazel odébblöki a vállát, helyet csinálva ezzel magának az ajtóban. Kisírt szemekkel Frankre nézett, de tartotta magát, komoly, tekintélyt parancsoló hangon szólalt meg.
- Rendben. Megértem, hogy ez a te utad, és sok sikert kívánok hozzá, komolyan, de én ebben sajnos nem szeretnék részt venni. Komolyan, Frank, kívánom hogy boldog életed legyen, de sajnos nélkülem kell folytatnod. Minden jót - törölt le egy könnycseppet, majd megfordulva a szobájába ment, és kulcsra zárta az ajtót, magukra hagyva a ledöbbent fiúkat.