Rövid PJO történetek

Segítség, nem várt helyről

Poseidon a trónján ült. Mindent látott.
A kislány kacagását, az őt átölelő szüleit, a hajót, ami hasította a tenger habjait. Mindent.
És abban a pillanatban mérhetetlenül magányosnak érezte magát.
Mit ér istennek lenni, ha aztán ötezer évesen egyedül ülsz a tróntermedben, és a halandó emberek boldogságát nézed?
Látta Sally Jacksont, amint mosolyogva, a férjét átölelve áll a kellemes menetszélben, hosszú, gyönyörű mogyoróbarna haját viszi a szél, és a kislánnyal együtt nevet.
Pont, mint Percyvel annak idején. Csak az ő apja nem volt ott.
Csak magát hibáztathatta. Ha egy kicsit többet segített volna... Ha egyszer kétszer meglátogatta volna őket...
A tengerek ura ismét a kislányt kezdte figyelni. Az tett egy lépést előre az ingatag fedélzeten, majd még egyet, míg el nem jutott az alacsony korlátig. Csodálkozva nézte a kék óceánt, kissé kihajolt, mire a szülei azonnal rászóltak és utánakaptak, de már késő volt.
Jött egy nagy hullám, ami kissé megdobta a hajót. A kislány átesett a korláton.
Még csak öt éves volt, ezért a hullámok között nem tudott úszni. Félrenyelte a sós vizet, köhögni kezdett, még több vizet nyelt, és egyre jobban süllyedni kezdett.
Paul, az apja azonnal a vízbe vetette magát, de a hullámok távol sodorták a kislánytól, mire odaért, már nem tudott annyira lemerülni.
Azonnal segítséget hívtak, de úgy nézett ki, hogy késő lesz.
Poseidon végre magához tért a döbbenetből. Azonnal egy nagy halat küldött a fuldokló kislány segítségére, aki felvitte őt a víz felszínére.
Paul, a megdöbbenéstől és a megkönnyebbüléstől kábultan rögtön felé kezdett úszni.
Estelle, ahogy a levegőre került azonnal fellélegzett. Senkinek sem tűnt fel, hogy ez valószerűtlen, hisz ennyi idő alatt a tüdejének tele kellett volna mennie vízzel.
A nagy örömben az sem tűnt fel senkinek, hogy halvány, kék aura vibrál körülötte. Poseidon áldása.