RockStarts - TaeKook [Befejezett]

~I.~

Story of the rockban Saturday Snakes

Soha életemben nem nyitottam ki még ennyire nehezen egy bőröndöt. Anyám a csomagjaimat nagybátyámmal küldte utánam, s a beszikszallagozott kartondobozokat úgy pakoltuk be a kicsi szobába. Egyedül voltam, nem igazán szerettem megosztani helyiséget bárkivel is. Egykeként nőttem fel, s remekül igazodott ehhez személyiségem. Nem kellettek tesók, túl sok barát se, vagy ismerős, nem voltam se irigy, se önző, és introvertált se, de jobb szerettem ezt így.

-Minden meg van? -kérdezte a férfi miközben, az utolsó dobozt is letette az ágy mellé. A szoba teljesen üres volt, tényleg sehol semmi, csak egyetlen egy ágy, egy éjjeliszekrény, egy L-alakú íróasztal a sarokban, s egy nagy szekrény. Üres, annyira üres volt, hogy bántotta a szememet.

-Igen. -válaszoltam, miközben a földön ültem, törökülésben, s otthonról elhozott cuccaimat kezdtem kipakolni a földre.

-Remek. -mondta, majd összecsapta tenyereit. -Legalább lesz helye a posztereidnek. -mosolyogta.

-Ja. -mondtam ridegen, nem azért mert nem kedveltem volna rokonom, csak az üres helyiség nyomasztott, s azon voltam minél előbb betöltsem dolgaimmal. Felrakni a képeimet, a bandák posztereit, kitölteni az üres polcokat, lemezeimmel, s kottás füzeteimmel. Hálát adtam az égnek, hogy nagy nehezen felvettek másodjára a fősulira, hiszen az anyagiak miatt, csak az ösztöndíj jöhetett szóba, így is örültem, ha a hangszerek mellett, maradt egy kis pénzem kajára, vagy egyéb dolgokra. Sajnos a CD pakolós nyári meló ehhez elég kevés volt, valamint az sem segített sokat, hogy nagy ritkán meghívást kaptam rendezvényekre, zenémmel felütni a hangulatot. Nem kecsegtető egy fiatal felnőtt számára, de nem volt értelme ezen rágódnom. Bármit megtettem azért, hogy elérjem azt amit akartam. -Anya nem küldött pénzt? -pillantottam fel rá, mire észbe kapva mondandóm -melyet valószínűleg elfelejtett- táskájába nyúlt, s kihúzott onnan két borítékot.

-Tessék. Az egyik egy csekk, a másik pénz. Azt üzeni, hogy takarékoskodj, és inkább arra költsd amire tényleg szükséged van, a csekket meg inkább csak végszükséglet esetén. -nyújtotta oda a két fehér tasakot, melyet elfogadtam, s felállva kinyitottam azokat. Egy zöld színű szalagozott, bélyegezett papírfecni, melynek értéke nem volt kevés, a másikban pedig összegumizott papírpénz. elhúztam számat. -Azt mondta, hogy nem ad többet, mert nem kajára költenéd, hanem felszerelésre, de küldeni fog pénzt, ha arról lenne szó. És én is. -folytatta, mire hitetlenkedve néztem rá.

-Minek Jae? Nem vagy az apám. -kérdeztem, s a két tasakot letettem a fehér asztalra, s elé sétáltam.

-Nem, de a húgom gyereke vagy. És felnőttél Taehyung, de attól még aggódunk. -jött közelebb s vállaimat megszorongatta. -Fél év múlva tudunk csak találkozni, magadra leszel utalva, ideje egy kis felelősséget tanulnod. -mosolygott, mire csak egy meleg ölelésbe vontam, s utoljára mélyet szippantottam illatából. Jae mindig úgy állt hozzám, mintha tényleg a saját apám lenne. Neki jól ment, mert ügyvédként dolgozott, amíg anyám csak egy étteremben volt pincérnő. Mindig segített nekünk, s ezért iszonyatosan hálás voltam, de ugyanakkor zavart a tény, hogy sokszor rá voltunk utalva. Többek között ezért akartam a saját lábamra állni, hogy ha egyszer sikerül, s befutok valahol, vagy zenei karrieremnek köszönhetően pénzhez jutok, ezt mind visszaadjam, s kisegítsem őt is, valamint egyetlen anyámat. -Mennem kell! Vigyázz magadra, és kérlek ne csinálj hülyeséget. Nagy buli az egyetem, főleg az ilyen... -vakarta meg tarkóját mikor elhúzódott. -az ilyen művészeti sulik. Lazábbak. Tényleg kerüld a hülyeséget, ismerem én az ilyet!