Losing game | jeon jungkook ff. ✔

~4. rész~

A srác csak sóhalytott egyet, majd levette a napszemüvegét. Én pedig megpillantottam a gyönyörű barna szemeit. Mostmár biztos voltam benne ki az. Ő! Ő volt az!!

– Jungkoook!!! - mondtam ki hirtelen.

Nem hittem a szemeimnek, azt hittem csak álmodom, hogy az egész egy álom és mindjárt felébredek. De nem így történt. Ez bizony a valóság volt. Nagyon-nagyon örültem neki, egyben viszont fájt hogy ott állt előttem és mégcsak ide sem jött. Látta rajtam, hogy Army vagyok, mégsem akart velem beszélni, nem akart hozzám jönni és megölelni. De miért nem?

– Jungkook én.. megölelhetlek? - kérdeztem elvékonyodott hangon ugyanis egy hajszál választott el attól, hogy ne sírjam el magam. Jungkook ezután a földet kezdte el bámulni mintha valami érdekes lenne rajta. Aztán utána kaptam észhez, hogy egyáltalán érti-e amit mondok neki.
– Érted amit mondok?

Jungkook megint elnevette magát, és bólogatni kezdett.

– Tényleg? - csillantak fel a szemeim. – Akkor mondhatok neked valamit? - kérdeztem, de Jungkook nem válaszolt, mert éppen akkor valaki hívta őt a telefonon. Felvette és koreaiul kezdett beszélni a telefonba. Sajnos nem értettem semmit, de amit furcsáltam Jungkook mindvégig engem nézett. Talán rólam van szó? Nem tudtam. Semmit sem tudtam. Azt sem, hogy Jungkook mit keres Pesten, ha érti amit mondok, akkor miért nem válaszol. Arra sem válaszolt, hogy egyaltalán meg-e ölelhetem.

Hirtlen Jungkook megváltozott. Felém igyekezett, először azt hittem meg akar ölelni úgyhogy már készen voltam kitárni a karomat, de ő kikerült. Levegőnek nézett, mintha ott sem lettem volna. Ez iszonyúan rosszul esett.
– Jungkook!! - kiáltottam utána, de nem állt meg, ment tovább, ezért utána mentem. – Jungkook mi ez az egész? Hallod? – Jeon Jungkook állj meg, és fordulj meg. Kérdeztem valamit!!

Jungkook ekkor megállt, és azt tette amit mondtam neki. Tehát újra egymásnak szembe voltunk.

– Ha érted amit mondok, nagyon szépen kérlek mondd el mi ez az egész. Miért vagy itt.

Jungkook közelebb jött hozzám, és mélyen a szemembe nézett.

– Sajnos nem mondhatom el, viszont nem most láttuk egymást utoljára. - mondta, majd mielőtt mondhattam volna akármit is beszállt egy nagy fekete furgonba ami pont akkor ért oda hozzánk. Csak néztem, ahogy a furgon villámgyorsan elhajt, majd elkanyarodik jobbra.

Nem értettem semmit, hogy pontosan mi is történt. Csak álltam ott egymagam az úton és bámultam a semmibe.

Otthon felhívtam Emmát és elnézést kértem tőle amiért ott hagytam őt a sulinál.

– Oké, el van felejtve, de mégis kihez rohantál te oda? Tudod jól, hogy egy idegenhez nem jó ötlet oda menni.

– Tudom, de ő nem csak egy idegen volt. Jungkook volt az.

– MII?? - kérdezte Emma.

– Igen, igen, igen. Jungkook volt az!!

– Hazudsz. Ezt nem hiszem el.

– Miért hazudnák?

– Azért mert ez képtelenség. Jungkook? Itt? Pesten? Neeem. Hülyeség.

Sajnos Emma nem hitt nekem ami miatt csalódott voltam. Miért találnák ki ilyet? Ugyan...

– Be fogom bizonyítani, hogy én igenis Jungkook-kal találkoztam.

– Haha, sok szerencsét.

– Meglesz.

Még egy kicsit beszélgettünk. Elmeséltem neki az egész Jungkook-os történetet, és azt hogy mennyire zavarban voltam, majd mikor rohantam utána, végül egy "viszont nem most láttuk egymást utoljára" mondattal el is ment. Pff, vajon igazat mondott? Őszintén fogalmam nincs. Remélem.

Este már az ágyamban feküdtem mikor megrezzent a telefonom. Nem tudtam ki lehetett az, igazából nem is törődtem vele. Na de mikor már kábé ötször rezzent meg egymás után már elegem lett. Felvettem az éjjeliszekrényemről, és megnéztem kinek vagyok ennyire fontos. Hat üzenetet küldött nekem valaki. Eh, igaz a fele kérdőjel volt, viszont ami igazán érdekelt az ez az üzenet volt: "Remélem tudod ki vagyok, ha nem adok egy kis segítséget: nem most láttuk egymást utoljára".

Ó te Úr Isten, ez Jungkoook!!!! Vissza akartam neki írni, de nem tudtam. Blokkolt, de miért??? Miért ír rám, és utána leblokkol? Nem értettem.

Reggel azonnal kikeltem az ágyból. Nem voltam fáradt, nem voltam lassú. És ez azért volt mert minél hamarabb beszélni akartam Emmával. Reméltem, hogy az üzenet után végre hinni fog nekem. Gyorsan felöltöztem, sminkeltem és már mentem is.

– Szia anyu. Majd jövök.

– Tyűha, hova ilyen sietősen?

– Suliba. Meg Emmával akarok beszélni egy kicsit.

– Miről?

– Ah, úgysem értenéd meg. Na megyek. Majd jövök. Szia. - köszöntem el anyutól.

Emma már kint várt rám, és mikor rám nézett nem hitt a szemének.

– Jázmin tee...

– Igen? Ó nem vagyok zombi, nem vagyok fáradt. De ez csak is azért van, mert mutatnom kell valamit. És, ha ezt elolvasod tuti fogsz nekem hinni.

– Jázmin nee, ne kérlek. Én még fáradt vagyok ehez.

– Légyszi csak olvasd el.

– Jólvan. Elolvasom. - majd oda adtam neki a telefont. Emma döbbenten olvasta a sort. – Úr Isten.

– Ugye?

– És mit írtál neki vissza? Vagy nem is írtál neki visssza?

– Letiltott. - szomorodtam el.

– Tessék? Ugyan már ne hülyéskedj.

– De, itt van nézd meg. - mutattam a készülékre.

– És tényleg.

– Nem értem mégis mi a szösz folyik itt.

– Én sem.

A sulihoz érve megint elkapott az az érzés ami tegnap. Gyomorgörcs. Ha rá néztem a többiekre a hányinger kerülgetett. Alig vártam már, hogy elballaghassak innen.
Na de mielőtt be mentünk volna Emmával megláttam Őt megint. Ugyan ott várt valakire, gondolom arra a furgonra amibe tegnap be ült mikor engem ott hagyott. Oda kellett mennem, le akartam ezt vele zárni, és legfőképpen számon akartam kérni, hogy mégis miért tiltott le mikor ő maga írt rám.

– Emma nézd ott van.

– És most mit akarsz csinálni?

– Oda megyek.

– Mi? Megőrültél?

– Asszem. - vontam meg a vállam.

– Veled tartok.

– Dehogy is. Nem. Te szépen itt maradsz és figyelsz.

– Mit kéne figyelnem?

– Ha látsz egy fekete furgont hívj fel. Oké?

– Jólvan.

– Na, én pedig mindjárt visszajövök. - mondtam.

Egy mély levegő uzán megindultam Jungkook felé, aki ugyanúgy mint tegnap, ugyanúgy ott állt, napszemüvegben, maszkban és ahogy láttam megint várt valakire.