Losing game | jeon jungkook ff. ✔

~5. rész~

Mikor oda értem Jungkook rám nézett és ugyan úgy mint tegnap ma is levette a szemüveget, viszont mostmár a maszkot is. Úram Atyám. Olyan lélegzetelállítóan jól néz kiiii!!!!
De akármennyire is szerettem, higgattnak kellett lennem. Még a végén elhiszi, hogy milye hatással van rám. Jó eléggé nagy hatással, de nem baj ha nem tud rola. Egyenllőre.

– Szia. - köszöntem neki.

– Szia.

– Elősször is, miért blokkoltál le?

– Mi?

– Jól hallottad. Miért blokkoltál le?

– Ez titok. - mosolyodott el.

– Ugyan már. Mondd el. Kíváncsi vagyok.

Jungkook sohalytott egyet, majd beszélni kezdett. – Az van, hogy a Big Hig nem szereti ha vissza írunk a fanoknak. Ezért nincs külön semmilyen platformunk, csak a Weverse de.. ott is csak néha kommentelünk a fanok bejegyzéseik alá. - mondta és szomorúan sóhalytott.

Na igen. Nehéz, ha valaki híres. Hirtelen meglesz neki kötve a keze, és nem csinálhatja azt amit szeretne.

– Oh értem. És hogy találtál rám?

– Hát.. tudod az van, hogy.. - kezdte, de valaki közbeszólt.

– Jázmin gyere már, el fogunk késni!!

Hát persze, Emma. Mindig rosszkor zavarja meg az embert.

– Tényleg menned kéne. ‐ mosolyodott el.

– Még nem végeztünk! - mondtam, majd hátatfordítva neki mosolyogni kezdtem.

Levakarhatatlan, füligérő mosoly keletkezett az arcomom. A szívem majd' kiesett a helyéről úgy kalapált. Nagyon próbáltam Jungkook előtt higgatt maradni, de akkor mikor el mentem tőle előjött a fangirl énem. Hihetetlen volt vele megint találkozni. Azt kívántam bárcsak újra és újra a közelében lehessek. De ez a kívánságom sajnos nem teljesült.

Ebédszünetben végig azon járt az agyam, hogy ha Emma nem zavarja meg a beszélgetésünket akkor mit mondott volna arra, hogy mégis hogyan talált rám.

– Valamin nagyon töröd az agyad. Mondd mi az.

– Tudod, kíváncsi vagyok, hogy mégis hogy talált rám. De ez sajnos valakinek köszönhetően - hangsúlyoztam ki a mondatot - nem igazán sikerült kiderítenem.

– Haha, bocs. Viszont ami engem jobban érdekel az az, hogy hogyan tud magyarul. Lehet a többi is tud? Egyáltalán mikor tanult meg?

– Emma fogalmam nincs. De ne ez érdekeljen. A lényeg, hogy beszéltem veleeee!!!

– Na igen, szuper meg minden de nem beszélünk valami másról? Anyuddal mi a helyzet?

– Semmi, el van. Mindketten éljük a saját kis életünket. Ha kérdez válaszolok neki. Ennyi. Nem igazán beszélünk azóta.

– Értem, de figyi lesz ennél jobb is. Hidd el. Elmondtad neki a Jungkook-os sztorit?

– Most hülyéskedsz? Természetesen nem. Azt hinné dilis vagyok hogy már annyira oda-vissza vagyok érte, hogy már ide képzelem. A végén tényleg el vinne pszichológushoz.

– Valamikor már én is azt hiszem hogy az vagy.

– Héj. Kikérem magamnak!!! - nevettünk fel egyszerre.

Nagyon örültem neki, hogy van egy ilyen barátnőm, aki ha kell segít, vigasztal, megmondja őszintén a dolgokat, és aki megnevetett. Emma mondhatni anyám helyett is az anyám. Igaz, néha én vagyok az okosabb és a normálisabb, de ha kell segítség akkor azonnal jön. Persze ez a valódi anyámról nem mondható el. Ő inkább magával törődik és mindig a saját dolgait nézi, hogy neki mi a jó. Kisebb koromban mindig azt kellett tennem amit ő mondott, és ezt 18 éves koromra már megelégeltem. Utál mert valaki olyat szeretek, aki nem is ismer (vagyis már igen, de ő ezt nem tudja), és képtelen együtt élni ezzel. De mindegy. El kell fogadnom valahogy. Ha ő nem is tudja elfogadni az én helyzetem, akkor muszáj leszek én elfogadni az ő helyzetét. Valahogy.

Hazaérve anyu azonnal hozzám sietett. Nem értettem mi ez az egész tehát rákérdeztem. Hiba volt.

– Anyu valami baj van? Idegesnek tűnsz.

– Mert az is vagyok. Kivel találkozgatsz az utcán, mikor neked suliban kéne lenned?

A fenébe. Most mit mondjak neki?

– Kitől tudod ezt? Ki mondta ezt neked?

– Az osztályfőnököd. Tegnap is látott téged valakivel beszélgetni miután kimentetek Emmával a suliból, és ma reggel is. Ki az a fiú.

– Úgysem értenéd meg. - mondtam, majd a szobám felé indultam, de anyu az utamba állt.

– Miért? Talán az a kínai fiúcska az?

Na most telt be a pohár. Eddig bírtam.

– Kínai? Kínai? Egy: ő nem kínai, hanem koreai! Kettő: igen! Képzeld el, hogy igen! Három: és akkor mi van?

– Kínai koreai tök mindegy, ugyanúgy néznek ki..

– Nem néznek ki ugyanúgy!

– De és csönd!

– Nem, nem fogom be. Kurvára elegem van, hogy nem érted meg a helyzetemet!! - kiabáltam.
– Unom már, hogy egy rohadt mondatot nem tudunk higgattan elmondani. Érted?

– Nem, nem értem és tudod mit? Ez a Jungkook gyerek is csak...

– A faszomba már anyu miért nem te voltál ott apu helyett abba a kurva kocsiba!!! - kiabáltam, viszont azonnal megbántam. Anyu persze nem hagyta annyiban. Egy lendület, és a keze az én arcomnak csapódott. Megérdemeltem.

– Azonnal felmész a szobádba. És szobafogságban vagy kettő hétig!! Világos? - kiabálta, de én akkor már a szobámban voltam. Egy hangos ajtócsapással jeleztem neki vissza, hogy utálom és soha többet nem akarom őt látni.
Azonnal az ágyamra feküdtem és sírni kezdtem. Fájt a pofon helye, csípett és égett az a része az arcomnak ahol megütött. Mikor megfogtam nagyon meleg volt, és mikor belenéztem a tükörbe láttam egy piros foltot is a helyen. Nagyon fájt ahogy anyu viselkedett. Jó, én sem voltam most normális, de könyörgöm.. 18 éves vagyok, nem lehetek kettő hétig szobafogságba.

Mikor lenyugodtam rá szerettem volna írni Jungkook-ra, de még mindig blokkolva voltam. Őszintén? Fogalmam nincs miért pont vele, talán mert őt szerettem a világon a legjobban, és azt képzeltem el mintha a barátom lenne és aki majd most fog engem megvigasztalni? Lehet. De hát.. úgy nehéz ha le voltam blokkolva. Mindegy, így Emmának tudtam csak írni egy "Emmaaa :(((" üzenetet, aki természetesen azonnal meg nézte, és azonnal írni kezdett, majd utána indítottam is a videóhívást.

---
Sziasztok, bocsi hogy tegnap nem volt rész, de olyan szinten álmos, fáradt voltam, hogy az nem igaz. + a fejem is nagyon fájt. Ezért úgy gondoltam pihenek egy kicsit, de hát.. eddig bírtam xdd. Nagyon remélem, hogy ez a rész is fog nektek tetszeni. 💜 Puszillak titeket!♡

(A helyesírási hibákért neharagudjatok <3)