Joyce és Hopper - Stranger Things - Fanfiction

9. fejezet

 Hopper eszméletlen testét Tizi találta meg délután, amikor hazaért az iskolából. A lány sokat tanult már, és ahelyett, hogy kétségbe esett volna, először a mentőket hívta, utána pedig Joyce-ot. Tudta, hogy különleges kapcsolat van Joyce és Hopper között, de nem igazán értette, hogy mi az. Nem olyan, mint Mike és közte, vagy Jonathan és Nancy között, vagy Mike szülei között. Nem tudta megfogalmazni, hogy miért, de úgy érezte, hogy Will anyukáját is értesítenie kell. Joyce mindig nagyon kedves volt vele, és egyszer rajta kapta Hoppert, hogy délutáni szunyókálás közben az ő nevét mormolja.
Joyce előbb ért oda, mint a mentők. Nem csoda, hiszen a telefonhívás után Jonathanre bízta Willt, majd padlógázzal indult és végigrobogott a városon. Tizi Hop mellett guggolt, amikor Joyce megérkezett. A férfi rémes állapotban volt. Arca tele volt lilás foltokkal, amiket helyenként vérpatakok csíkoztak. Joyce biztos volt benne, hogy ha levenné a rendőr ruháit, akkor teste is hasonlóan sérült lenne. Hop lélegzett, de nem reagált semmi külső hatásra. Amikor megjött a mentőautó, Joyce megkérte Tizit, hogy szedjen össze pár holmit magának, ő pedig Jimnek készített össze egy csomagot a kórházba.
Miután a mentősök elszállították Hopot, Joyce magához vitte Tizit. Már járt már náluk a lány, otthonosan érezte ott magát, de furcsa volt, hogy csak Willel és Jonathannal van hármasban. Tizi aggódott Hopért, de tudta, hogy a kórházban és Joyce mellett jó helyen van. Hopper már átélt ennél nagyobb kalandokat és súlyosabb sérüléseket is, így Tizenegy megpróbálta lecsillapítani aggodalmát és egész este vígjátékokat nézett a Byers fivérekkel.
Joyce könnyes szemmel várakozott a kórház folyosóján, amikor pár percnyi veszekedés után végre megmondták, hogy Hoppert melyik szobába vitték. Az orvosok még vizsgálták, így Joyce nem mehetett be egyből. Nagyon aggódott, és félt. Sejtette, hogy köze lehet a támadásnak az ő ügyéhez, azonban rémes volt beismerni, hogy így tulajdonképpen miatta verték félholtra Hoppert.
Egy örökkévalóságnak tűnő idő múlva két orvos és egy csapat nővér lépett ki Hop szobájának ajtaján, mire Joyce azonnal felpattant. Az egyik nővérke adott neki tájékoztatást:
-  Minden rendben lesz – kezdte megnyugtató hangon. Joyce hálás volt neki. – Még alszik, csak kicsi az esélye, hogy felébred. Ha igen, akkor is valószínűleg csak hányni fog. Készítettünk ki neki egy lavórt – nézett sokatmondóan a nőre. – Belső vérzése nincs, de a külső sebei komolyak, a fejét is nagy trauma érhette. – Joyce remegő ajkakkal biccentett, majd egy pillanatig elgondolkodva bámult a távozó ápoló után. Nem volt benne biztos, hogy készen áll a látványra, de belépett a kórterembe. Hop egy egyágyas szobát kapott, elég picike volt. A kórházi ruhában, infúzióval övezve szívszorító látványt nyújtott. Joyce egyből az ágyához ment és megsimította az alvó férfi arcát.
-  Hop... Itt vagyok. Most már minden rendben lesz... – Joyce valójában ezt magának mondta bátorításképpen. Felállított egy kis összecsukható széket, és a férfi kezét szorongatva ült rajta. Joyce már majdnem elaludt ültében, amikor két rendőr lépett be a szobába. Kihallgatták őt, és mivel Joyce azt állította, hogy köze lehet a támadásnak az ő ügyéhez, egy biztonsági őrt is állítottak az ajtó elé. Valószínűleg Hopper kivételes ellátásban részesült, hiszen nem küldték haza látogatóját éjjelre sem. Joyce kényelmetlenül ült a széken, fejét az ágyra támasztotta Hopper karja mellé. A háta már egy merő görcs volt, de egy pillanatra sem akarta magára hagyni a férfit.
Hajnali kettőt mutatott az óra, amikor Joyce felületes alvását mocorgás zavarta meg. Azonnal felkapta a fejét és a férfire nézett. Csak egy szót mondogatott, először érthetetlenül, de aztán addig ismételte, amíg Joyce megértette: - Lonnie.