Joyce és Hopper - Stranger Things - Fanfiction

5. fejezet

Amikor Joyce végzett a zuhanyzással, Hopper a konyhaasztalnál ült és maga elé meredt. Legszívesebben felbontott volna egy sört, de józan szeretett volna maradni. A motoszkálásra felemelte a fejét. Joyce rémesen nézett ki a férfi túlméretezett ruháiban. Nagyon meggyötört módon nézett ki, ahogy leült a házigazdával szemben az asztalhoz.
- Nem vagy éhes? – nézett rá kedvesen a férfi.
- Nem... Nem hiszem, hogy tudnék enni – sóhajtott fel Joyce. Jim együtt érzőn nézett rá, megfogta asztalon pihenő kezét.
- Figyelj, Joyce, jó lenne, ha holnap bejönnél velem az örsre és elmondanál mindent.
- Persze... De ma már túl fáradt vagyok.
- Az lenne a legjobb, ha kialudnád magad ma – tanácsolta a Jim.
- Hop, figyelj... Én szeretnék bocsánatot kérni amiatt, amiket ma mondtam. Megtaláltam az üzenetet... Én... sajnálom. – Joyce hangja olyan halk volt, hogy szinte suttogott.
- Joyce... Én is bocsánatot kérek. – Jimnek még sosem ment ennyire egyszerűen és őszintén a bocsánatkérés. – De most ne beszéljünk erről, nem számít. – Hopper sóhajtott egyet. Egy kis szünet állt be a beszélgetésben, de nem kínos volt, hanem inkább meghittnek volt mondható.
- Akarsz beszélni Willel? – Törte meg a csendet Hopper. A kérdésre Joyce bólintott és a telefonra nézett.
Miközben Joyce a Wheeler-házat tárcsázta, Hop is zuhanyozni indult. Nehezére esett egyedül hagynia a nőt, akár egy pillanatra is, de erőt vett magán és perceken belül ő is végzett a fürdéssel és visszatért a nőhöz. Addigra Joyce már a kanapén ült és a kikapcsolt tévét bámulta. Jim leült mellé és közelebb húzódott, hogy a nő arcán éktelenkedő sebet vizsgálja.
- Fáj? – kérdezte, s gyengéd hangsúlya saját magát is meglepte. Elkezdte hozzászoktatni magát a gondolathoz, hogyha Joyce-szal beszél, akkor ez a hangszín meg fog maradni. Gondoskodni szeretett volna róla és azt akarta, hogy minden rendben legyen körülötte.
- Egy kicsit... De nem kell vele semmit csinálni. – Joyce hozzáért arcához, pont akkor, amikor a férfi is odanyúlt, így kezük váratlanul összeért, szemérmesen el is húzódtak. – Will és Jonathan is jól van – tette hozzá a nő csak úgy mellékesen.
- Akarod látni most őket? Elvihetlek, ha gondolod...
- Nem, nem... Tudom, hogy jó kezekben vannak. Az sem lenne jó, ha a fiúk ilyen állapotban látnák az anyjukat... - Joyce szeméből patakzottak a könnyek. – Egy csődtömeg vagyok, Hop.
- Dehogy vagy! – csattant fel válaszul a férfi és gondolkodás nélkül ölébe húzta a pityergő nőt. Két karjával szorosan átölelte. – Joyce, meg ne halljam még egyszer, hogy ezt mondod magadról! – Bár szavai kemények voltak, hangja mégis lágyított az üzeneten. – Annyi mindent átéltél már, nem csodálom, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. És még milyen nagy csepp volt. – A férfi finoman simogatta a nő haját, aki még mindig a karjaiban hüppögött. Hopper nem tudta kifejezni, hogy mennyire dühös, hogy ilyen állapotban kell a nőt látnia. Szegényt még az ág is húzza, rengeteget dolgozik, hogy eltartsa a fiait, nem rég rémes természetfeletti dolgokat kellett átélnie, és most még ez is vele történik. Hop elhatározta, hogy mindent megtesz, hogy mindent megtesz, hogy Joyce élete visszakerüljön a normál kerékvágásba. És hogy utána mi történik, azt rábízza az időre.
- Hop, köszönöm... Nem is tudom, mit mondjak – suttogta a nő.
- Nem kell mondanod semmit. – Ismét csend állt be a beszélgetésbe. Hopper szinte már azt hitte, hogy a nő elaludt a karjaiban. A gondolat hatására a férfi szíve környékén egy különös, meleg érzés terjedt el. Nem tudta, meddig ülhetett így, a nővel a karjai között, de szinte megijedt, amikor Joyce megszólalt.
- Kicsit elaludtam. – Hangja tényleg álmos volt. – Nem fekszünk le? – Hop egy pillanatra zavarba jött, és miközben felsegítette az öléből a nőt, felvázolta a tervet, miszerint Joyce Tizi szobájában alszik, Hopper pedig a fő hálóban, de nyitva hagyja az ajtaját, bármi baj esetére. Joyce beleegyezett a nagy tervbe, és pár percen belül már mindketten ágyban voltak, külön szobában. Ahogy ígérte, Jim nyitva hagyta az ajtót, Joyce is így tett. A férfi azon gondolkodott, hogy így vajon hallani fogja-e a nő szuszogását, ha elalszik.
Jim szemére nem jött álom, csak forgolódott éberen, aztán a forgolódást is megunta és a plafont kezdte el bámulni. Azon tanakodott magában, hogy másnap kikkel kell beszélnie, hogy ez az ügy kiemelt státuszba kerüljön. Bizonytalan idő elteltével csak-csak sikerült félálomba merülnie. Arra ébredt, hogy Joyce csendesen befekszik mellé az ágyba.
- Nem tudtam aludni – suttogta Joyce. Remegett a hangja. Hopper csendesen maga mellé húzta nőt, betakarta és hagyta, hogy szorosan mellé vackolja magát. A nővel az oldalán már ő is jobban érezte magát.