All-in

2. Szabályok

Más fiúk talán komolyabb dolgokat örökölnek az apjuktól, családi céget, hivatástudatot vagy éppen elveket. Daniel a póker szeretetét. A rajongást a rendszeres rítus iránt, ami minden héten lezajlott a maga világtól távol eső szabályrendszerével. Olyan volt ez neki, akár másoknak a vasárnapi istentisztelet.

Nem mintha az apja jó lett volna, se játékosnak, se szülőnek sem pedig férjnek, de mindegyik tekintetben lelkesen próbálkozott. Mivel az utolsóban túlságosan hamar vallott nyilvánvaló kudarcot, a másik kettőben makacsul próbált fejlődni, javarészt sikertelenül.

Művészember volt, nem is tehetségtelen, de ez leginkább csak azért számított neki, mert így igazolhatta a bohémságát. Félig-meddig egyedülálló szülőként túlságosan sokszor és mélyen hozta zavarba a koravén, komoly fia, akivel olyan sokáig hiába kereste a közös hangot, de amikor egy ilyen egyszerű játék megadta a lehetőséget a közeledésre, azt maradéktalanul kihasználta.

Daniel pedig így csatlakozott már kiskamaszként hetente egy estére a felnőtt férfiak világához.
Őt más vonzotta, mint az apját. Ez volt az egyetlen, szabályszerű ismétlődés az életében, amiben pedig szomjazta a rendet és ezért ezeket az alkalmakat mitikus magasságba emelte. Eleinte ügyetlen volt, de hamar megtalálta a játékban a rendszert, a letisztult rendet, ahol az élet fair, mert ugyanannyiszor kapsz jó lapot vagy rosszat, mint más és csak az a lényeg, hogy mihez kezdesz vele.

Ritkán vacsoráztak együtt az apjával, akkor is inkább csak véletlenül ettek egyszerre, de gyakran ültek le esténként, hogy lejátsszanak néhány partit kettesben. Ilyenkor, a pókerre vonatkozó tanács álcájában hangzottak el azok az atyai intelmek is, amiknek máshol nem jutott tér.

Daniel pedig gyorsan tanult és nem csak az egyszerű szabályokat, hanem minden fontosat, ahhoz, hogy nyerjen. Megtanulta, hogy pont abban rejlik a szépség, hogy az alapokat bárki percek alatt elsajátíthatja, de évek munkája, hogy valaki jó is legyen. Hogy a szerencse csak illúzió, rövid táv, de ha folyamatosan a legjobb formádat hozod és az tényleg jó, akkor a végén te kerülsz ki győztesen. Hogy mindig legyen agresszív, mert csak magára számíthat és sose hagyja, hogy az érzelmei befolyásolják egy döntésben. Hogy minden leosztás olyan, akár egy kapcsolat egy nővel, eleinte nem tudod, mit lehet kihozni belőle, de meg kell próbálni kisajtolni a maximumot, anélkül, hogy erőltetnéd. A végén úgyis el kell engedni, mert jön a következő.

Daniel sokáig nem mondta el, hogy ő egészen biztosan nem fog kapcsolatot erőltetni semmilyen nővel, de a tanácsot nagy általánosságban azért megfogadta. A coming outja nem mintha különösebben problémás lett volna. Úgy érezte egyedül őt zavarja, hogy nem tud minden tekintetben belesimulni az unalmas normalitásba, ami pedig az egyetlen lehetséges módnak tűnt az apja bosszantására.

A srác, akit akkortájt a legjobb barátjaként aposztrofált, meglepődve, de érdeklődéssel és könnyedén fogadta a bejelentést, otthon pedig valami értelmezhetetlen megkönnyebbülést tapasztalt utána. Olyan, szinte örömnek érződőt, hogy akkor a gyerek talán mégsem lesz valami genetikai defektus okán kispolgár.

Másnak nem beszélt róla, mert más nem számított. Amikor később az egyetemre került, akkor sem. Új ismerősei lettek, akik közül néhányan baráttá váltak az évek során, ez pedig titokká. Nem szégyellte magát a tényt, de túlságosan élvezte a valahovatartozást, a hétköznapi, igazi emberekhez való tartozást ahhoz, hogy ilyesmivel akár csak kicsit is megbolygassa.

Az egyetemi hallgatók megnyugtatóan monoton hétköznapjait élte, miközben a pókerestéi legendássá váltak. Felixszel is így találkozott. Nem volt szándékos a dolog. Még a kollégiumban lakott, mielőtt rájött volna, hogy pár óra online játékkal már megengedhet magának egy saját albérletet is. A szobatársaival kezdett el rendszeresen játszani, kis tétekben, de komolyan. Leginkább visszavágyódás volt, a biztonságos pont keresése idegen közegben, az ismerősség hajszolása.

Valahogy mégis népszerűvé vált. Talán mert limitált volt a résztvevők száma és presztízs lett bekerülni, vagy mert sajátos önkény alapján választotta ki a résztvevőket, ami ellenment a testvériségek gyerekes beavatási gesztusainak. Vagy mert ez az egész nem is érdekelte és csak a barátaival volt hajlandó játszani és azokkal, akikkel valamiért érdekes.

Közben gyorsan profi játékos lett és büszke volt az önállóságra, amit az a pénz jelentett, amit nyert. A lakásra, amit csak azután engedélyezett magának, hogy már teljes egészében tudta állni a saját tandíját.

A legendáriuma csitult, de megkövesedett és kitartott, amikor beköltözött az albérletébe. A Daniel-féle pókeresték olyanok lettek akár a modern szent Grál. Senki sem hitt ugyan a létezésében, de mindenki részt akart venni a megtalálásában.

Mindig hatan játszottak. Daniel ragaszkodott ahhoz, hogy ennyiben maximalizálják a létszámot, mert állította, hogy ha többen vannak, akkor belassul a játék. Különben sem tudott volna már egy hetedik embert hova leültetni.

Azt, hogy az egyik alkalommal Felix csatlakozzon a hosszú idő után megüresedett helyre Lily hisztizte ki. Lily eltekintve számtalan piercingjétől, sokszínűre pingált hajától és extrém ruhatárától egészen úgy festett, mint egy finom japán porcelánbaba. Dráma szakon tanult és ezért szakmai kötelességének érezte, hogy ha nem kapja meg, amit akar, akkor képes legyen órákon át szomorúan lebiggyedő ajakkal üldögélni, úgy, hogy közben végig egy éppen csak nem kibuggyanó könnycseppet egyensúlyoz a szeme sarkában.

A fiúk ilyenkor bármit ráhagytak, egyedül Elisabeth húzta kissé a száját. Neki ugyan mindegy volt, ki lesz a hatodik, de a női praktikákat sosem tudta alkalmazni és ennélfogva meg is vetette őket. Pirospozsgás, közép-nyugati lány volt, még pont formás, de már bujkált a testében a korai elhízás ígérete. Daniel esküdni mert volna rá, hogy a közelében a napon száradó szalma és frissen fejt tej illatát érzi.

Lilyt viszont semmi nem akadályozhatta meg ha akart valamit, főleg nem néhány anyáskodó grimasz, így a rá következő héten Felix jött. Jött, látott és hát... vesztett.