All-in

38. Turn

Danielnek két cigarettába, illetve egészen pontosan 12 perc és 20 másodperc maga elé bambulásba telt, hogy visszatérjen pragmatikus önmagához. Briannek, mint kiderült, nem azért volt olyan sürgős beszélhetnéke Daniellel, hogy beszámoljon valamiről. Az volt csak sürgős, hogy megbeszéljenek egy időpontot találkozni, lehetőleg minél hamarabb, amikor majd beszélnek. Fasza. Információk elodázva.

Na nem mintha Brian szűkszavú lett volna, sőt, azzal védekezett bármiféle kérdés ellen, hogy folyamatosan pofázott és öntötte magából az élete irreleváns híreit. Daniel ugyan rutinból megpróbálkozott néhány közbeékelt keresztkérdést feltenni, de inkább csak azért, hogy egy kicsit megnehezítse a dolgát. 

Miközben Daniel, a beszélgetés után, a telefonja elsötétülő képernyőjét nézte, jutott eszébe, hogy Brian már megint pontosan úgy viselkedett, mint egy gyerek. Menekül a kényelmetlenség elől. A felelősség elől. Előle. 

Mintha Daniel lenne itt kettőjük közül a szigorú szülő, ami meg legalábbis ironikus, ha nem egyenesen groteszk helyzet. Neki tényleg rég nincsenek irreális elvárásai az élettől vagy az emberektől, de komolyan olyan nagy kérés lenne, hogy ha már Brian kétszer annyi idős mint ő, akkor ne neki, Danielnek, kelljen egyedül felnőttként viselkedni? Miért ő vértezze fel magát előre az összes eshetőségre, amivel csak Brian szembesítheti majd, hogy bármelyiket higgadtan és éretten tudja fogadni? 

Jó néhány dolog felmerült még benne, abban a már említett 12 perc és 20 másodpercben, ami a telefont követte, de konklúziót kettőt sikerült csak levonjon. 

Az első, hogy olyan problémát nem fog tudni megoldani, aminek egyetlen elemét sem ismeri. 

A második, hogy ez az első megállapítás nem fogja megakadályozni abban, hogy folyamatosan ezen kattogjon.

Ebből pedig egyenesen következett, hogy valami hathatós figyelemelterelésre van szüksége. Már megint Felix járt a fejében, ahogy a telefonja fekete képernyőjét pöcögtette. Nem, ennyire azért ne legyen már kétségbeesett, hogy elkezdje annak a valószínűségét kiszámolni, hogy a monoizé nem lesz rémes. Talán tíz az egyhez. De ha azt mondjuk, hogy szimplán szar és nem pedig vállalhatatlan katasztrófa, az még akár lehet öt az egyhez is. 

Ezek nagyon közelítőleges becslések voltak, de Daniel vállán már megint ott mocorgott egy csalfa kisördög, aki azt suttogta a fülébe, hogy ez mind mindegy, ha Felix vele akarja tölteni az estéjét. Így pedig igazán nem lehet normálisan valószínűséget számolni. Daniel azzal próbálta elhallgattatni a kis dögöt, hogy ez nem jelent semmit, végülis barátok, a barátok meg szoktak időt tölteni együtt. Csak úgy. Ezt párszor elmantrázta magában. Aztán rájött, hogy tulajdonképpen ez egy teljesen jó megoldás. Barátja azért van Felixen kívül is.

Hezitálás nélkül hívta fel Pete-et, pontosan ez kell neki, egy kiadós kocsmázás egy régi haverral.