All-in

21. Slow play

Daniel, miután a fél péntek éjszakát éber agyalással töltötte, arra jutott, hogy az egyetlen lehetséges módja az ép eszét megőrizni, ha a Felix-kérdést ugyanúgy kezeli, ahogy bármilyen más problémával is tenné. Az érzelmi érintettsége végsősoron egy tény. A tényekkel pedig már lehet valamit kezdeni.

Ez a helyzet olyan volt, akár egy sokismeretlenes egyenlet, megoldóképlet nélkül. De az egyértelmű volt, hogy a cselekvési és kimeneti lehetőségek száma nem pusztán véges, de az irreleváns információk kiszűrésével belátható mennyiségre redukálható. Ehhez viszont kezdésként félre kellett tegye az összes eddigi hipotézisét.

Először is elbarikádozta magát a hétvégére, mondván ideje elkezdjen készülni a vizsgáira. Közben, pusztán pihenésképp, különböző szempontok alapján rendszerezte a jelenlegi szituációt és ignorált egy hívást Felixtől. Végül sikerült elérnie, hogy az egész zűrzavarosan és hevesen kavargó miazma a mellkasában és már a fiú gondolatától is meglóduló pulzusa, mind kezelhető lett néhány logikai alapművelettel. Legalábbis elméletben. A mi van most és abból következően mit kell csináljon A és B és fenetudja még hány variáció esetén, ami ha jól kalkulált, akkor remélhetőleg majd csökkenti ezeket a hormonális alapú fizikai reakcióit is, amit nagyon nem szeretne a kelleténél többször a valódi nevén nevezni.

Elméletileg minden stimmelt. Igaz a gyakorlatban még nem tudta rászánni magát, hogy beszéljenek, de legalább néhány kurta üzenetváltásig eljutottak. Megegyeztek, hogy a következő pénteken pótolják az elmaradt játszmát és futottak még pár érdektelen tiszteletkört.
Daniel megnyugodott. Ha az a megoldás, hogy nem vesznek tudomást arról, hogy részegen egymásnak estek és nem változik semmi, az végülis rendben van. Legalábbis volt ennél rengeteg rosszabb variáció.

A libikókának vannak bizonyos jól ismert sajátosságai. Hogy pontosabb legyek: azzal egyidőben, hogy Daniel beletörődött a helyzetbe (illetve abba, ahogyan azt ő értékelte) Felix kiakadt.
Saját mércéjével mérve ugyanis meg volt róla győződve, hogy olyasfajta extrém zen-nyugalmat tanúsít már napok óta, amit baromira időszerű lenne valakinek észrevenni és értékelni. Mert mondjon csak bárki bármit (főleg az apja), ő igenis képes érett, empatikus felnőttként viselkedni.

Ennek tényleg számos tanújelét adta mostanában. Mert mutassanak neki még valakit, aki ilyen hidegvérrel viseli a szarcunamit, mint ő. Kezdve azzal, hogy állítólag az anyja már három hete jelezte, hogy a nagy családi hepaj most pénteken lesz. Lemondhatatlan, áttehetetlen, öltönyös-nyakkendős felvonulás a kikenceficézett boszorkány előtt (az anyja hívta így, nem is csoda, hogy nem ő volt a kedvenc meny a családban).

Felix rühellte ezeket az alkalmakat. Ilyenkor az egész família felvonult kedélyes negédességgel a pénzes matróna előtt és azt játszották, hogy nem a haláláig hátralévő napokat számolják. Na ja, boldog szülinapot, Nagyi.

Az eseményről egy a hűtőre felmágnesezett cetli volt hivatott őt értesíteni, aminek az egyik felét egy mibevásárlólista, a másikat pedig egy kiskutyás képeslap takarta el. Ezzel az értesítési móddal kapcsolatos fenntartásait közölte is az anyjával, amikor az felhívta őt, csak úgy emlékeztetőül. Valahogy sikerült is összkapniuk, bár ebben az is benne lehetett, hogy frusztráló dolog szülőkkel csevegni, amikor az ember éppen szeretné helyrerakni újszerű szexuális élményeit.

Erre jött ráadásnak a Lilyvel töltött szombat este, ami pedig esélyes versenyzőként indulhatott volna a randik Darwin díjáért, ha randi volt egyáltalán.

Na és Daniel. Akinek ő minden ösztöni késztetése ellenére rengeteg időt hagyott, hogy helyre tudja tenni magában a dolgokat. Mert tudta, hogy a fiúnak szüksége van rá, hogy a maga tempójában átgondolhasson mindent.

És mégis mire ment ezzel a nagy bölcsességgel gyakorolt belátással? A kibebaszott türelemmel? Hát baromira semmire, úgyhogy ideje volt inkább amolyan felixes módon folytatni a dolgokat...

Daniel tudta, hogy ha az ember nem rendelt kaját és mégis ilyen elánnal tenyerelnek rá a csengőjére az csak három dolgot jelenthet: ég az épület, valaki meghalt vagy pedig szokatlanul erős a "Jehova tanúi aktivitás" a környéken.