All-in

12. C-bet

Felix elbizonytalanodott Daniel kérdéseitől. A bizonytalanság nem szerepelt azon a listán, amit ő a “hétköznapi érzéseim palettája” nevezetű, saját maga által kreált színészgyakorlat során összeállított, ezért igyekezett maradéktalanul megélni. Ha sejtette volna, hogy ez az érzés hamarosan egyre többször bukkan majd fel az életében, valószínűleg nem lubickol benne olyan önfeledten.

Az hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy Daniel nem csak mellékesen hozta szóba Lilyt. Pont az arcának az a rezzenéstelensége árulta el, amivel ezt palástolni akarta. Másrészt ezzel nem nagyon volt előrébb, olyan volt, mintha most is játszanának, csak éppen egy olyan játékot, aminek Felix sem a szabályait, sem a célját nem ismeri.

Később az egyre nagyobb mértékben fogyasztott forralt bort okolta, hogy nem esett le neki azonnal. (Jóval később még egészen más dolgokkal is bővítette a mit sem sejtő alkohol bűnlajstromát, de ne szaladjunk ennyire előre.) Felix eltúlzott bőbeszédűséggel kerülte el, hogy valódi választ adjon a puhatolózó kérdésekre, amíg egy apró torokköszörülést követően Daniel fel nem tette az utolsót.

- És úgy köztetek is minden - ismételt köszörülés - oké?
Ezt már könnyű volt lefordítani és ezzel egyidőben esett le, koppant, majd visszhangzott Felix koponyájában a már érthetővé vált hátsószándéka ennek az egésznek. Dannyt egyszerűen az érdekli, hogy járnak-e a lánnyal, ennek pedig nyilvánvaló az oka.
- Ja, minden. De mi nem vagyunk úgy együtt, szóval nem járunk vagy ilyesmi. - Nem tudta, hogyan mondhatná ezt finoman, de a lényeg még nem hangzott el és Felix az egyenesség mellett tette le a voksát.
- Nézd, barátok vagyunk, én nem fogok rányomulni, ha neked is tetszik. Tiéd a pálya.

Daniel felnevetett. Kicsit idegen, furcsa nevetés volt, de ezt követően egy lágy mosollyal törte meg az arcának rezzenéstelenségét és attól fogva ez a mosoly volt olyan mozdulatlan, mint amit odaragasztottak.

- Miattam nem kell aggódnod. Szóval is? - Kérdés és kijelentés között mozgott a mondat, de az utolsó szó félreérthetetlen hangsúlyt kapott.

Felix sóhajtva dőlt hátra a kanapén. Talán tévedett Dannyvel kapcsolatban, talán a srác csak barátilag érdeklődött, de a saját elszólása -ha az volt egyáltalán- elterelte erről a gondolatait. El Lilyre és arra, amit egy ideje a tudata peremére száműzött. Hogy igenis kezdenie kell valamit azzal a labilis viszonnyal ami köztük van.

Úgy beszélt Danielhez, ahogy gyónni szokás: várva az ítéletet, de bizonyosra véve a feloldozást. Kissé összefüggéstelen volt, egyszerre lassú és kapkodó, nem törődött vele mi az, amit valóban ki is mondott és mi az, amit csak magában fogalmazott meg. Meg kellett tennie, egyszerűen azért, mert időszerű volt és mert eddig nem volt hozzá mersze, de most bátorságot tudott meríteni ebből a szoborszerű fiúból, aki a kanapé túlsó felén hallgatta.

És mert annyi minden van Lilyvel. Szereti. Persze, hogyne szeretné. Jó, totál flúgos, de melyik színésznő nem az? És különben is, melyik pasi akarna valami karótnyelt nőt magának? Nem, ez a csaj izgalmas, extrovertált, tele van őrült ötletekkel és nem fél semmitől. Még humora is van, ha nem is egetrengető, de azért érti a viccet. Na meg szexi. Tagadhatatlanul. A srácok az osztályban a fél karukat odaadnák érte, hogy  ágybabújhassanak vele. Csak hát…

Felix megakadt, maga sem tudta miért. Egy ideje már nem volt komoly barátnője, rég túl volt az utolsó szakításán. Lilyvel jól kijöttek, a lány pedig hajlandónak tűnt volna, hogy továbblépjenek a barátság keretein. Olyan sima és egyszerű lenne, szinte magától értetődő.

Valahol itt érkezett el a saját határához. Azt már önmagának sem merte megfogalmazni, nemhogy Danny előtt kimondani, hogy ennél többet akar. Ha nem is pillangókat, földindulást és olyan szenvedélyt, ami a világot fordítja ki a sarkából, de valamit, nem csak egy kézenfekvő lehetőséget.