Chloe és George [HP ff] /BEFEJEZETT/

16. rész

Előjöttek a közös emlékek, a nyaralások, az osztálykirándulások, a baráti esték. És persze ezekkor nem csak mi ketten voltunk, hanem barátok/osztálytársak is, de valahogy nagyon sokszor olyan volt mintha csak mi ketten lennénk a világon. Ilyen volt, amikor poénból elfoglaltunk a vonaton egy kabint a többiek elől, és így is maradt, egész úton ketten voltunk egy kabinba. És az egész utat végig beszéltük. Vagy amikor elsős voltam még, de nyárra olyan jóba lettem velük, hogy náluk voltam a nyári szünetben egy kerek egész hónapot. Vagy amikor szórakozásból együtt doboltunk, és mivel én nem tudok csak nevettünk az egészen....

Ezeket az emlékeket felidézve összeszorult a szívem. „Mivel már tudja, hogy szeretem és nem csak barátilag, ezt nem tudnánk folytatni csak barátokként”-gondoltam. „Akkor nincs más választásom, levegőnek kell néznem, Chloe csinálj úgy mintha nem is létezne számodra”-mondtam magamnak. „De ez nem fog menni, 1 percet se bírok ki nélküle, hogy ne lássam, hogy ne hallják a hangját, ne érezzem a kezét magamon”. Újra elkezdtem sírni, talán 1000-szer jobban mint az eddigiek.

Akárhányszor magam alatt vsgyok, anya mindig tud segíteni. Úgyhogy egyből rágondoltam és hívtam telefonon. Nem nagyon szoktam hívni ha a suliban vagyok, inkább írásba szoktunk beszélgetni, mert tudja hogy a suliban sok a dolgom. Ezért csak olyankor szoktam hívni ha valami baj van. Ezt ő is tudja, max 4-et csörrent ki a telefon, anya fel is vette.

-Baj van kicsim? -kérdezte anya aggódó hanggal a telefonba.

Megint eszembe jutott George, és elkezdtem sírni, anya várta míg egy kicsit megnyugszok, majd beleszóltam a telefonba...

-George..... -mondtam sírós hangon.

Hallottam hogy anya egy nagyot sóhajtott a telefonba, mivel tudta hogy akkor biztos nagy a baj ha ennyire kiakasztott. „Hát nekem nagy baj, de úgy látom Georgenak nem annyira, mert nem jött utánam, és meg nem is írt. ” Fiú miatt talán életemben 1-szer sírtam, az is óvodában történt, nyilván gyerek szerelem volt. De ez....ez nem az. Ez igazi szerelem....

-Mesélj mi történt! -mondta anya egy idő után, mert tudta hogy ha ennyire csendben vagyok akkor gondolkozok, mert én általában nem vagyok csendes, sőt sokat is beszélek, mondták is már egy párszor....
Anya nagyon jól ismer, ő az én elsőszámú legjobb barátnőm.

Elmondtam neki mindent egytől-egyig, az estétől hogy lehívott George hogy kettesben legyünk, odáig hogy láttam hogy Lavender megcsókolja.

Gondolkodás után megszólalt anya.

-Ha jól értelmeztem akkor az a Lavender csókolta meg, és mi van ha George ezt nem is akarta? -gondolkozott.

Nem mondom hogy ez nem járt már a fejemben....

-De akkor miért nem írt egy üzenetet hogy elszeretné magyarázni, vagy mert nem hívott fel, vagy miért nem jött utánam? -kérdeztem. -Csak ott maradt, és ott ült tovább. -mondtam szomorúan.

-Beszélned kéne vele, legalább engedd meg hogy megmagyarázza. -kezdte kérlelni anya, hogy hallgassam meg Georgeot.

-Most nem akarok beszélni vele, miért nem jött utánam hogy megmagyarázza. -álltam ki az igazán mellett, mint egy igazi tini.

-Rendben, te tudod! -mondta anya. -Viszont nekem most mennem kell mert dolgom van.

-Rendben!

Már majdnem letette a telefont amikor gyorsan még szóltam neki.

-Héjj anya!

-Igen kicsim? -kérdezte.

-Köszönöm hogy meghallgattál, jól esett! Szeretlek! -mondtam neki, és közben bekönnyeztem.

-Én is szeretlek! -mondta majd lerakta.

Lépteket hallottam, majd bejött az ajtón Ginny és Hermione.

-Jobban vagy? -kérdezte Hermione.

-Igen, beszéltem anyával. -mondtam nekik.

Egy bátorító mosolyt küldtek felém majd az ágyukhoz mentek.

Gondoltam, hogy jól esne egy kis friss levegő a fejemben, úgyhogy kiengedtem a kalitkából Nalát és kimentem vele az udvarra. Szerencsére üres volt, itt-ott volt egy két diák, de általában a hétvégén a városban vannak, vagy baráti napokat tartanak.

Leültem a padra és néztem ahogy Nala repked. „Ő legalább boldog. ”