80. rész

196 9 0
                                    

2010. Június 19. Csütörtök:

Most éppen a városban vagyunk, ugyanis esküvői- és koszorúslány ruhát nézünk. Velem jött a 4 koszorúslány (Hermione, Ginny, Luna és Cho), felkértem őket, amire persze mindegyik sikítva mondott igent. Sajnos Flóra nem tud eljönni, így megígértem neki, hogy majd George-al megfogjuk látogatni. És persze megígértem Molly-nak is, hogyha eljön az ideje, hogy nézelődni kell ő is itt lesz velem, így most ő is itt van. Magdolna aki a 100-szor szép ruhabolt tulajdonosa, azt mondta, hogy nyaranta szoktak hozzá jönni esküvői ruhák is. Tele lesz a bolt vele. Úgyhogy oda mentünk, mivel nem csalódtam benne, amikor a suliba kellett venni báli ruhát, így az esküvői ruhámat is innen szerettem volna megvenni. Mivel itt csak női ruhák/cipők vannak, így George-nak valahonnan máshonnan kell öltönyt nézzek. Már mindannyian be voltunk zsongva mint a tinik, hogy „Úristen ruha próba”. De hát ez van, a lányok szeretnek vásárolni.

Most a lányokkal a 100-szor szép ruhabolt előtt álltunk meg. Éppen bemenni készültünk, amikor egy ismerős hölgy nyitott nekünk ajtót. Magdolnának a gyönyörű derékig erő fekete hajából már inkább őszülő haj lett. De korához képes jól nézett ki.

-Gyertek Drágáim! Már elő is készítettem pár ruhát, a lányok mondták, hogy mi az elképzelésed. -invitált be minket Magdolna.

Mikor bementünk tele volt szebbnél szebb fehér ruhákkal. Csillámos, visszafogott, sellő fazonú, hercegnős. Mosolyogva léptem be, olyan régen jártam itt. És a régi szép időket hozta elő, amikor a lányokkal jöttünk a balra keresni ruhát, az is eszembe jutott, hogy itt gondolkoztam azon, hogy nem megyek a bálba, ha nem mentem volna el, mind ez meg se történt volna. Úgyhogy örülök, hogy elmentem.

Leültem egy székre, és végig vártam Magdolna mondandóját. Ami azt jelenti, hogy azt hallgattam végig, hogy melyik ruhának milyen az anyaga, miért jó, mi az előnye, mi a hátránya és ehhez hasonlók. Én már az elején kinéztem magamnak egyet, de úgy gondoltam a többi ruhának is adok esélyt. Molly mindegyik ruhánál hozzáfűzött valamit, nem tudta, hogy melyik a jobb, így csak dicsérte őket, és rám bízta a döntést. Vagy 6 ruhát próbáltam fel.

-Ez gyönyörű! -mondta Molly az első ruhánál.

-Ez a tökéletes! -mondta a másodiknál.

-Nem mégse, ez a jobb! -mondta a harmadiknál.

Utána inkább csak nézte, és magában elemezte, hogy melyik milyen, mert nem tudta eldönteni melyik A tökéletes ruha.

Amit elsőnek kinéztem magamnak az próbáltam utoljára. Szerintem ez a ruha maga a mennyország. Egy álom ez a ruha.

-Gyönyörű! -mondta Magdolna.

-Csodaszép! -mondta Luna.

-Ez nagyon hozzád illik Chloe! -mondta Cho.

-Ez a kiválasztott ruha! -mondta Ginny.

-Mint egy hercegnő! -mondta Hermione.

Úgyhogy ez a ruha lett a kiválasztott, és ezt vettem meg.

Most, hogy én már végeztem még csak cipőt kellett néznem, jöhettek a lányok

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Most, hogy én már végeztem még csak cipőt kellett néznem, jöhettek a lányok. Nekik néztem vagy 7-8 koszorúslány ruhát. Míg ők azokat próbálták én néztem cipőket.

-Nem jó! -mondtam az elsőnél.

-Jesszus ez nagyon sápaszt Hermione! -mondta a másodiknál.

-Ginny, ez neked túl hosszú! -mondtam a harmadiknál.

És még ezt párszor eljátszottuk, amikor is egy csoda lépett be. Próbáltunk úgy ruhákat keresni, hogy 4 darab legyen belőle. És ez....... ez amit most láttam még, maga a tökéletes koszorúslány ruha.

-Na ez az, ami mindegyikőtöknek jól áll! Gyönyörű! -mondta a lányoknak

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


-Na ez az, ami mindegyikőtöknek jól áll! Gyönyörű! -mondta a lányoknak. -Molly mit gondolsz? -fordultam hozzá.

-Szerintem is jól néz ki! -mondta.

Így tehát még is lett a menyasszonyi és a koszorúslány ruha is.

Mikor készen lettünk mondtam Magdolnának, hogy fekete zsákba rakja, még véletlenül se tudja megnézni George.

Így mikor készen lettünk, haza mentünk.

Otthon egyből letámadtak minket a fiúk. Tényleg, nem is említettem, míg nem találunk valami kis családias házat addig az Odúban lakunk George-al, és ha meglett a tökéletes ház, oda költözünk. Persze Molly mondta, hogy nem bánná ha ott maradnánk, legalább közel lennénk hozzá, és az unokáit is láthatná minden nap. De inkább elvetettük ezt az ötletet, Molly nagyon csalódott lett emiatt, de azt mondta végülis a mi életünk. Pontosan.

Mikor beléptünk az ajtón George egyből egy csókkal köszönt nekem.

-Hiányoztál! -súgta a fülembe.

-Te is nekem! -súgtam vissza.

-Istenem, csak 2 órát voltatok egymástól távol. -mondta Fred.

Hát ez van, a szerelmesek 2 óra távollét után is hiányolják a másikat. Ezután nem nagyon történt akármi izgalmas dolog is. Mivel estére fáradt lettem a ruhapróbálások után, így vacsoráztam, lezuhanyoztam és az ágyba feküdtem.
___________________________________________

Halii, van egy jó hírem. Ma elkezdem írni az új könyvet! Mivel ma lesz/van időm, így elkezdem írni az új könyvet. Ami nagy valószínűséggel a Fredes könyv lesz az, mivel azon lett több szavazat, és nem jött több új szavazat, úgyhogy azt kezdem el írni. Remélem azok akik nem arra szavaztak ugyanúgy olvasni fogják a könyvemet, és remélem, hogy tetszeni fog nekik az is, ahogyan ez is. (Ezt jól elmagyaráztam😂)

Viszont, nem tudom, hogy mikor fogom publikálni wattpadra a könyvet. De majd jelezni fogom ennél a könynél. (Remélem érthető, amit próbálok magyarázni, kicsit fáradt vagyok😂)

Ja, és még annyit szeretnék mondani, hogy remélem titeket nem zavar, hogy a HP-s könyveim modern világban játszódnak, mármint van már TV, telefon, stb.... És a 2000-es években, nem pedig 1990 valamennyiben. De ha netán valamelyik zavar titeket, akkor szóljatok.

Később jön majd ma még egy rész.

Addig is legyen szép napotok! 😘❤

Chloe és George [HP ff] /BEFEJEZETT/Where stories live. Discover now