Az erdő mélyén

Jelek, utak, történések

Sosem értettem az olyan embereket akik védtelen állatoknak állít csapdát, bele sem gondolva miféle szenvedést okoz szerencsétlen állatnak. Mindig is utáltam, gyűlöltem az ilyet. Éppen ezért amellett, hogy egy kajáldában dolgozom amikor csak tehetem járom az erdőt, megkeresem a felállított csapdákat és ha tudom szétszedem őket. Csak hát nem mindig járok sikerrel. Mert bizony néha van olyan mikor nem járok sikerrel. Legrosszabb esetekben túl későn találom meg a csapdát. Sajnos megesett már, hogy temetkeznem kellett. Reményeim szerint ma is sikerrel járok majd. Legalábbis nagyon remélem, hogy így lesz. S miért? Csupán csak azért mert kaptam egy hírt miszerint néhány vakmerő balfasz medvecsapdát rakott ki. Nem biztos az egész, de én akkor is útra keltem. Ezúttal is nálam volt hátizsákom s abban amire szükség lehet. Víz, némi élelem és néhány szerszám arra az esetre ha valóban találok medvecsapdát és végül lámpa néhány elemmel.
Lelkes is voltam egy ideig. Éppen addig míg voltam olyan szerencsétlen, hogy bele nem léptem egy csapdába. Akkorát ordítottam, hogy azt szerintem még a szomszéd városban is hallották. Aztán ahogy a sokk alább hagyott káromkodni kezdtem nem túl szépen. Bár ki honnan nézi ugyebár. Igyekeztem nem elájulni ahogy megláttam vérző lábam, na meg igyekeztem valahogy szétszedni a csapdát. Csak az volt a baj, hogy minél jobban próbálkoztam az a rohadék csapda csak még jobban a lábamra szorult. S ha ez nem lett volna elég valahonnét egy vonyítás szerű hangot hallottam. Nem is zavart volna ha csak egy lett volna. De nem egy volt. Sőt. Nagyon úgy tűnt, hogy a vonyítás tulajdonosa, tulajdonosai egyre közelebb kerülnek hozzám. Biztosra vettem, hogy vérző sebet csalja oda őket. Bár az is lehet az ordításom is hallották már. A lényegen semmit nem változtatott. Akármi is adta ki a hangot piszkosul belém fog marni. Ezért, meg mert amúgyis megtettem volna, továbbra is igyekeztem megszabadulni a csapda szorításából.
Aztán váratlanul a vonyítások abbamaradtak, helyette csend lett, meg úgy éreztem mintha figyelnének. Biztosra vettem, hogy már képzelődök a vérveszteség miatt. Erre utalt az is, hogy valahonnan mögülem, majd előttem valahol ág reccsent, végül egy alak bukkant fel a sötétben. Olyan volt mint egy szellem. Semmit nem láttam abból, hogy hogy nézhet ki, emellett irtó magas volt. Rendesen beijesztett. Éppen ezért dobáltam felé ami a kezem ügyébe került. Sajnálatos módon így néhány szerszámom is megreptettem.
Egyszer aztán erős ütést éreztem tarkómon, majd elsötétült minden.
Mikor észhez tértem s kinyitottam szemeim nagyon nem az erdőben voltam. De nem ám. Az erdő helyett egy ágyon, egy szobában voltam. Ami elsőre feltűnt az az, hogy nem volt már a csapda a lábamon és sebem is el volt látva, csinos kis kötés díszítette. Meglepett, de ennek ellenére nem értettem hogy kerültem abba a szobába. Fel is ültem, majd lábra is akartam állni, csak épp ez utóbbi nem ment úgy ahogy én azt elterveztem. Kezdetnek majd be tojtam olyan fájdalom hasított belém, aztán kis híján a földön kötöttem ki. Csakis azért nem kerültem közelebbi kapcsolatba a padlóval mert egy hirtelen ott termő alak ezt megakadályozta.
- Nem szabadna még nagyon mozognod. - volt olyan rendes, hogy segített visszaülni az ágyra. Ami feltűnt elsőre, hogy természetellenesen kék szemei voltak.
- Köszönöm a segítséget, de.. elmondanád hogy kerültem ide? - tarkómra simítva feltűnt ott egy nagyobb púp és hogy fájt kissé - Ami azt illeti az is érdekelne, hogy ki ütött le. Te voltál?
- Ugyan... - elmosolyodott - Az nem én voltam, de ezúton is elnézésed kérem érte. - közben töltött egy kancsóból vizet egy pohárba mely az ágy mellett volt és amit én észre se vettem eddig, a poharat aztán odanyújtotta nekem - Először is hadd mutatkozzam be neked. - kezét nyújtotta - Heo Chan a nevem, de hívj csak nyugodtan Chan-nak.
- Park Seong Hwa. - ha már ő megtette akkor én is, majd kezet fogtam vele s csak aztán ittam a vízből.
- A kérdésedre, hogy hogy kerültél ide a válasz az, hogy a barátaim hoztak ide téged. Ami azt illeti egyikük ütött le mert tévesen azt hitte valami rabló vagy.
- Hát tévedett.. - szóltam közbe enyhe sértettséggel - Hogy lehettem volna rabló medvecsapdával a lábamon? - ami azt illeti sajog is rendesen a lábam.
- Még egyszer, a barátom nevében is, elnézésed kérem. - valamiért a szoba ajtaja felé nézett egy pillanatra aztán vissza rám - Ha van még kérdésed ne habozd feltenni. - beszéde is kicsit fura volt nekem. Olyan... kicsit olyan volt mintha egy betanult szöveget nyomna túlzott udvariassággal.
- Hol vagyok? Mert az biztos, hogy nem az erdőben. Az kizárt lenne mert ismerem szinte az egész erdőt. - na jó nem, de nem kell ezt tudnia.
- Nálam, illetve az én és a barátaim közös házában ami történetesen az erdő egy mondhatni ismeretlenebb részén van. - nem tudtam eldönteni, hogy igazat mond e vagy sem.
- Mondjuk, hogy elhiszem. - igyekszem nem a legrosszabbat feltételezni, de ez a fiú furcsa nekem - A holmijaim azt visszakaphatom?
- Természetesen. - ellépett mellőlem, hogy aztán az ágy végétől felemelje táskám, ami kissé koszos volt, aztán odahozta hozzám s kezembe adta. Csakis ezután ült le tisztes távolságba tőlem. - Mindened megvan?
- Azt hiszem. - egyből belenéztem táskámba és minden meg is volt, amit furcsálltam. Kivétel az ennivalóm és a vizem. - Megvan minden.
- Akkor jó. - úgy tűnt megkönnyebbült kissé - Pihenned kellene még. A lábad elég csúnyán vérzett, a csapda elég mély sebet ejtett rajta.
- Nem akarok hálátlannak tűnni, de jobb lenne azt hiszem ha nem maradnék. - fura érzéseim voltak. De talán csak a történtek utóhatásai voltak. - Holnap különben is dolgoznom kellene menni.
- Kérlek maradj. Esküszöm nem akarok rosszat. Csak aggódok ilyen lábbal útnak ereszteni téged. - úgy tűnt valóban aggódik. De vajon miattam vagy más miatt? - Itt nyugodtan maradhatsz. Nem leszel útban senkinek. Kérlek, legalább míg a lábad rendbe nem jön.
Válaszolni szerettem volna, de nem tudtam mert hirtelen egy vad üvöltés hallatszott kintről, azután szinte azonnal kivágódott az ajtó és egy dühös óriás jelent meg szinte már vakítóan szürke szemekkel. Beijesztett rendesen, de azzal ahogy megszólalt még jobban.
- Hálátlan dög! Mégis mit képzelsz te magadról, mi?! - alig tett két lépést máris jött még két óriás aki lefogta őt - Nem hogy örülnél, hogy elláttunk és itt lehetsz.
- Elég! - egy sokkal erőteljesebb, sokkal ijesztőbb hang szólt, majd tulajdonosa be is lépett lassan a szobába, nyomában még két fiúval. Máris túl zsúfolt lett a szoba és én.. nos azt kívántam bárcsak álmodnám az egészet. De sajnos hiába, mert bizony nem álom volt.