15. Rész

180 13 0
                                    

Paige :

Két kopogást követően nyílt az ajtó és Daeval találtam szembe magam. Egy mindent tudó vigyorral bámult rám , testét alig fedte egy kis falatka piros ruha. Arcán egy kilo vakolat pihent ami elég mű hatást keltett.

-Gyönyörű a ruhád. -mosolygott kedvesen.

-A ficsúr erőszakolta rám. -keltem ki magamból és simítottam le a spagettipántos fekete földig erő ruhámon aminek a jobb oldala fel volt vágva így közszemlére téve combom nagy részét. Küldött hozzá még egy fekete tipegőt is aminek pántjai egészen térdemig felkígyóztak. A hajam , mint a nap hátralévő részében , most is fel volt tűzve Taehyung óhaja szerint. 

-Hallom Taehyung testőre lettél. -sétáltunk be a tágas előtérben aminek a falai feketére voltak festve , bal oldalon egy nagy  lépcső vezetett fel az emeletre , középen pedig egy nagy kerek asztal volt amin egy rózsacsokor volt szépen vázába helyezve. Az asztal fölött lógó csillár kövekkel volt kirakva , valamint halk zongorajáték dallamait véltem felfedezni.

Most is be kell valljam , hogy a kis szarházinak kifinomult ízlése van. Miket is gondolok én? Ez mind mocskos pénzből van , a ruha is ami rajtam van. És amit kapni fogok az is kegyetlenségtől szennyezett pénz lesz. De megéri. Csak most is értettem meg igazán mit jelent az a szólás , hogy : "Pénz beszél , kutya ugat".

-Valamiből élnem kell. -vontam vállat.

-És csak munkaról szól vagy szoktatok indőnkét összebújni is ? -faggatózott barátnőm én pedig élesen beszívtam a levegőt.

-Dae én ezt az embert gyűlölöm , érted? Ne légy ilyen naiv vedd észre , hogy nem jó helyen kopogtatsz. Tudom , hogy bejön neked Kook de az isten szerelmére kérlek , hogy ne dőllj be neki! Tudom milyen ember , mindig is szeretett a lányok érzéseivel játszani. Meg amúgy sem szereti megosztani azt ami az övé , és te köztudottan egy kuplerájban dolgozol. -vetettem rá szúrós pillantásokat és használtam egyben anyai féltő szigort.

-Már nem dolgozom ott , Kookal élek és ez így is fog maradni. -makacskodott.

-Martinez! -hallottam meg az ismerős mély hangot és nagylevegőt véve megfordultam. Idegesen néztem főnököm szemébe aki értetlenül nézett vissza rám. Nem értheti mi a bajom , mivel szerintem nem hallotta csípős eszmecserénket barátnőmmel.

Biccentett a fejével , hogy kövessem. Háta mögött mentem , cipőm kopogása visszhangot vert a csendes folyosón. Csupán még mindig a kissé kaotikus zongorajáték  lágy , halk szólama töltötte be a helységet. Szerintem mindenhol be van építve egy kis hangfal és onnan szól.

Megálltunk egy lekódolt ajtónál ahol Tae elfordult , hogy ne lássam milyen számokat ír be , kicsivel később ki is nyílt én pedig követtem szótlanul.

A szobában nem volt egy ablak sem , csak a vakító sötétséget láttam amíg Tae fel nem kapcsolta a lámpát.  Fegyverek hadai sorakoztak én pedig nem értettem mit akar. Ki akar nyírni vagy mi a fasz?

Levett egy kisebb fekete piszolyt és egy kést az egyik polcról majd letette az egyik asztalra. A kést tokba helyezte , majd egy fekete cuccot vett elő. Legugolt elém és elkezdte felhajtani szoknyám azon részét ahol nem volt felvágva.

-Mit csinálsz , meg buggyantál? -ütöttem le kezét.

-Csak rád akarom tenni ezt. -mutatta a fekete cuccot amit felcsatolt a combomra és belehelyezte a kést majd a piszolyt is odaerősítette.

-Minek kell ez? -tettem karba a kezem.

-Vendégek jönnek. Nem kispályások. -felelt higgadtan.

Marionett doll ♧TAEHYUNG FF♧Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt