A Sötétség törzse

Ne nézz a csillagokra

Néma csend honolt az erdőben. Az eső szakadt, majd egy pillanatra világosság lett az éjszakából. Villám hasította ketté a sötét eget, néhány pillanattal később pedig az ég fülsiketítő robaja tört utat magának. Majd újra villámlott, újra dörgött az ég, az eső pedig szüntelen esett. Ez a vihar csapott le törzsekre. Hirtelen jött, és úgy tűnt, egyhamar nem akar elmenni. Néhány macska viszont eme végtelen viharban gyalogolt. Bundájuk sáros lett, fáztak és vizesek voltak, mégsem álltak meg. Egyikőjüknek egy kölyök volt a szájában.
- Mindjárt elérjük a tábort. Ha minden rendben van otthon, zsákmány és száraz menedék vár ránk. Talán egy orvosmacska is. - magyarázta egy nagy nőstény. Sötétvihar volt az, a többi macska, pedig a Sötétség törzse.
- Ki az orvosmacska? - kérdezte a mellette gyalogoló nőstény.
- Ha idetalált, akkor Fényesszemű. - válaszolt Sötétvihar.
- De ő megmérgezett egy növendéket! Nem bízhatsz egy gyilkos orvosmacskában! - pánikolt a nőstény.
- Jó oka volt a mérgezésre! Engem meg ne kérdőjelezz meg, Pettyesorrú! Te is egy gyilkos vagy, ha nem emlékeznél. - mondta emelt hangon Sötétvihar. Pettyesorrú lesütötte a füleit, és szó nélkül gyalogolt tovább. A csapat nemsokára elérte az épülő tábort. Egy átlagos macska hátáig érő tüskés ágakból épült kerítés védte a helyet. Egy helyre viszont nem raktak ágakat. Ez a lyuk bejáratként szolgált a táborba. A csapat bement a lyukon, ahol egy sötétszürke, rövidszőrű kandúr állt. Világoszöld szemei szinte világítottak a sötétben, bundája vizes volt, különösen nagy füleit pedig megtépte a szél.
- Mindenki maradjon itt. - mondta Sötétvihar. A vezér felugrott a tábor közepén álló fatönkre, majd nyávogni kezdett.
- A törzs ma hadat üzent az Árnyak törzsének. Mostantól folyamatos a fenyegetés. Amíg nem találják meg a tábrunkat, addig viszonylagos biztonságban vagyunk. Sebeket viszont így is szerezhetünk, ezért orvosmacskára is szükségünk van. Mostantól Fényesszemű is a Sötétség törzsének tagja. Ő az orvosmacskánk. A barlangja az üreges fatörzs lesz a tábor keleti részén. Ő fogja ellátni a sebeinket. - mondta a vezér, majd szünetet tartott. - Ma egy új harcos is csatlakozott hozzánk. A neve Pettyesorrú. Mivel vadon született, és igazi kiképzésben részesült, ő lesz az új vezérhelyettes. Illetve Hajnalbundásnak sikerült elrabolni egy kölyköt az Árnyak törzsétől. A neve Holdkölyök. Mivel már két kölyök van a törzsben, szükségünk van egy királynőre, aki gondját viseli a kölyköknek. A királynő Csonkafül lesz. Neked születtek kölykeid, és fel is nevelted őket. Ennyit akartam mondani. Most menjen mindenki pihenni. - fejezte be a mondandóját Sötétvihar, és elindult földbe kapart barlangja felé.
- Megmutatom hol van a mohaágyad. - bökte oda Pettyesorrúnak egy világosszürke nőstény. Pettyesorrút meglepte a nyers mondat, de azért követte a nőstényt, aki egy régi rókalyukba vezette.
- Ott alszol, ahol akarsz. Nálunk annyi moha van, hogy az egész lyukat kibéleltük. - magyarázta a nőstény.
- Jó. Kösz, hogy megmutattad. - próbált kedvesnek tűnni Pettyesorrú. A hitelessért még egy halvány mosolyt is magára erőltetett.
- Itt ne legyél ilyen kedves másokkal. Mi, ha nem is látod, de a túlélésért küzdünk. Harcolj erősen, és akkor életben maradsz. - mondta komoran a nőstény, miközben lefeküdt a mohára.
- Én eddig is ezt tettem. Én a vadonban születtem. - mondta Pettyesorrú, és ő is lefeküdt.
- Én a kétlábúak fészkébe születtem. Aztán Sötétvihar bevett a törzsébe. Házimacskaként a harcosnév egy kitüntetés. - magyarázta a nőstény. A komorság eltűnt a hangjából.
- Törzsi macskaként is egy kitüntetés. De ha már a neveknél járunk. Téged hogy hívnak? - kérdezte Pettyesorrú.
- Sólyomkarom. - válaszolt.
- Én Pettyesorrú vagyok. Holnap elmegyünk vadászni? - kérdezte Pettyesorrú.
- Felőlem. De mostmár hagyj aludni. - mondta Sólyomkarom.
- Jó éjt. - suttogta Pettyesorrú, és ő is lehajtott a fejét.

A táboron kívül Fényesszemű ült. A gondolatai egymást kergették. Most hivatalosan is újra orvosmacska. A sok hónapnyi bújkálás, és önmarcangolás után ez megnyugtató volt számára. De a boldogság fehér felhő hamar feketék lettek. Fényesszemű újra hallotta a növendék fuldoklását és sikoltozását. Maga előtt látta a vörös halálbogyókat, a halott testet. Aztán képzeletében újra rohant. Ki a barlangjából, majd árugrotta a tábort védő kerítést. Ismét üldözték a Folyó törzs harcosai, és újra halotta a növendék anyjának keserves ordítását. De ő megállás nélkül rohant, egészen a lépőkövekig. Ott újra megnézte, hogy üldözik-e még. Nem lepődött meg, amikor meglátta a Folyó törzsi harcosokat. Elindult a lépőkövek felé, viszont a második kövön megcsúszott, és beleesett a folyóba. Egy fehér alapon világosszürke kandúr ugrott utána. Határozottan próbálta minél mélyebbre nyomni Fényesszeműt. Az orvosmacska beleharapott a kandúr lábába, de ellenfele még mindig nem hagyta, hogy felmenjen levegőért. Fényesszeműnek lassan kezdett elhomályosulni a világ. Már majdnem megfulladt, amikor valaki kihúzta a partra. Alig volt magánál, így nem emlékezett a megmentőjére. Aztán képzeletben újra visszacipelték a táborba, újra száműzték, és aztán újra kóbormacskaként kallódott. Ezek az emlékek olyan savanyúak voltak, mint az éretlen kökény, ezért fényesszemű inkább visszatért a valóságba.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte a háta mögül Sötétvihar.
- Gondolkodom. - válaszolt szűkszavúan Fényesszemű.
- Visszamehetsz, ha nem tetszik a hely. - mondta a vezér, és leült az orvosmacska mellé.
- A házimacskáid segítségével felépített táborod erősebb, mint a Folyó törzsé. Nincs vele semmi bajom. Csak az emlékeim kergetnek. - motyogta Fényesszemű.
- És? - kérdezte Sötétvihar.
- És várom, hogy a Csillag törzs valami jelet adjon. Tudnom kell, hogy hogyan győzzem le a múltat. - mondta Fényesszemű.
- Ne bízz a Csillag törzsben. Itt senki sem tiszteli őket. - magyarázta Sötétvihar.
- Azért mert az ittlévő macskák döntő többsége házimacska. Te nem hiszel benne, Pettyesorrú úgy gondolja, hogy vele nem foglalkoznak, engem pedig nem érdekel a holtak okoskodása. Nehogy jobban tudják, hogy mit kéne csinálnunk, mint saját magunk. - mondta Fényesszemű.
- Mégis hiszel bennük. - kötötte az orrára Sötétvihar.
- Te meg abban hiszel, hogy ez a törzs lesz a legerősebb. Minden törzs egyenlő és ez ellen nem tehetsz semmit. Ötödikként jelenleg leggyengébbek vagyunk. A területeünknek nincs határa, nincsenek növendékeink, a Csillag törzs meg nem ismer el minket. - vágottt vissza Fényesszemű.
- Az utolsót honnan tudod. - kérdezte Sötétvihar.
- Elmondták. - válaszolt szűkszavúan az orvosmacska.
- Megyek gyógynövényeket gyűjteni. - mondta Fényesszemű. Felállt a földről, és néma árnyként eltűnt az aljnövényzetben. Sötétvihar egyedül maradt. Sárga szeme az eget fürkészték. Fent, olyan magasan ahol még a sasok sem tudják elérni őket, ott ragyogott az Ezüstcsík. Sok kicsi csillag együtt fénylett. Sötétvihar érezte, hogy az ősei próbálják megszólítani, onnan fentről, a hangjuk viszont már nem ért el hozzá.  A vezér kergette a gondolatait, majd felfigyelt valami furcsaságra. Az eső lassan elált, de a csillagok látszottak az égen, tehát az nem lehetett felhős. De ha nincs felhő miből szakadt az eső?
- Az őseink tényleg akarnak valamit. - mondta magában Sötétvihar, és visszament a táborba.