A Sötétség törzse

Pisztrángcsillag

Meleg, párás levegő volt. A táboron kívül sötétbarna, a hátán csíkokkal díszített, orrán apró világos foltot viselő macska ült. Elmélkedve figyelte az égen lassan keresztülúszó felhőket. A múlton, a jövőn, majd a jelent bemocskoló Sötétviharon gondolkozott. Az Árnyak törzsét támadta meg először. Miért? Ide nem került kölyke, soha nem ártottak neki, emellett a Szél törzsön kéne bosszút állnia.

Hirtelen megrezzent mögötte a bokor. Ébenfekete nőstény lépett ki a táborból. Füleit lecsapta, amikor meglátta a kandúrt. Mindig is gyerekesnek a tartotta azt a viselkedést amit a kandúr produkált. Túlzott, ok nélküli szerénység, értelmetlen poénok jellemezték, amik Hollókaromnak, mert ki más lehetne a fekete nőstény, nagyon nem tetszettek. Ráadásul a kandúr, aki természetesen Szedertövis volt, mindenkit legjobb haverjának tartott.
- Indulhatunk, madárka? - kérdezte Szedertövis.
- Van rendes nevem is, amiért nem keveset küzdöttem. HOLLÓKAROM. Így hívnak. Nem madárka. Csak hogy, tudd, te meg akkor egy bogyó vagy. - mondta idegesen Hollókarom, és kérdés nélkül elindult a Menydörgő Ösvény felé. Szedertövist meglepte az éles válasz, amely úgy érezte, mély sebet ejtett a melkasán. Hirtelen mozdulattal termett Hollókarom mellett. Némán sétáltak egymás mellett. Hollókarom elmerült a gondolataiban. El sem tudta képzelni, hogy mekkora idiótával kell neki erre a bevetésre elmennie. De most nem helyezheti magát előtérbe. Árnyéklevél osztotta be erre a feladatra. Végig kell csinálnia, a Folyó törzs érdekében. Távol esnek a veszélytől, de Sötétvihar oda is el tudja küldeni fekete viharfellegeit. De mi van Szedertövissel? Kedves akart lenni ő meg elutasította. Ez kegyetlenül ellenséges volt. Csak az ösztönei súgták, mégis legbelül marta a lelkiismeret amiért így megbántotta a kandúrt. Szedertövis is gondolkodott, de ő nem a lelkét mardosta. Egyszerűen csak egy fészakaljnyi madárfióka különösen csengő csivitelését hallgatta.
- Néha madárrá változnék, és a csillagokig repülnék. - mondta váratlanul Szedertövis.
- Akkor tedd azt. - próbálta megszakítani a kapcsolatot Hollókarom, és csak a menetelésre és a küldetésre koncentrálni. Szedertövis azonban nem szakította meg a gondolatmenetet, és egy ugrással Hollókarom előtt termett.
- Tudom, hogy nem vagyok a kedvenced, de legalább próbálj meg nyitni. A saját burkodba nem engedsz be senkit. Megértem. De legalább próbáljunk beszélgetni. - kérte Szedertövis.
- A te burkod pedig túlságosan nyitott. Nem tudodhatod, hogy ki az ellenség és ki a barát. Pettyesorrú elárult minket. Ha őt rá tudták venni, hogy ölje meg a saját nevelőjét, akkor bárki mást is. Nem bízom benned. Csak egy feltűnési fiszketegségekkel megáldott bolhazsák vagy. Próbálkozz csak bejutni a burkomba, kihajítalak onnan. - köpte a szavak Hollókarom. Nem érdekelte a lelkiismeret furdalás. Nem bízik meg ebben a piperkőcben.

Szedertövis elhallgatott.
- Basszus, igaza van. Tényleg bárki lehet ellenség. Már nem vagyunk egyedül. A veszély itt van, és ha megtalál, nincs újrapróbálkozás. Nem szabad bízni. - gondolkodott el egy pillanatra a kandúr.
- Viszont, most bíznunk kell egymásban. Árnyéklevél azért rakott minket össze, hogy elvigyük az üzenetet a Folyó törzsnek. Ezen az úton bíznunk kell egymásban. Ha tetszik, ha nem. Nem vagy a kedvencem, és valószínűleg én sem a tiéd. De most megpróbálunk változni. - törte meg a bánat csendjét Hollókarom.
- Nem leszek veled olyan, mint otthon. Visszaveszek magamból! - határozta el Szedertövis, kínos, mégis büszke mosollyal az arcán.
- Én is. Nyitottab leszek veled, de ne várj sokat. - mondta nevetve Hollókarom. Úgy látszik célba ért, amit a kandúrnak mondott.
- Akkor most, hogy megfogadtunk néhány betarthatatlan dolgot, szerintem indulhatunk is. Még sose jártam a Menydörgő Ösvényen túl. - jelentette ki Szedertövis.
- Béna vagy. Fogadjunk, én érek oda előbb! - mondta Hollókarom, és már el is futott a megfelelő irányba. Szedertövis csak mosolygott egyet, és rohanni kezdett utána.

A Menydörgő Ösvény, némán szelte át az erdőt. Mintha nem tudná, mekkora veszélt jelent a harcosokra nézve. Lomhán feküdt azon a helyen, ahova sok-sok holddal ezelőtt lerakták a kétlábúak. Mellette a bokrok, mintha az itt Csillag törzsbe jutott macskák suttogásait ismételnék.
- Te nem ide tartozol. - zúgják, hallkan, monoton, egyhangú dúdolással. Itt büdös van. A szörnyetegek halált hozó lehellete leng át mindent. Nincsenek állatok, virágok, macskák, madarak vagy pockok, csak a halál szaga és suttogása.

Az élet ma mégis utat tört két kifáradt, de ezenfelül vidám utazó képében. Csak az ösvény szélénél álltak meg. Némán pillantottak egymásra, és lassan, de biztosan indultak meg az ismeretlenbe. Mancsukat égette a nap melegétől perzselővé vált aszfalt, orrukat pedig a szörnyetegek bűze mardosta. Mégis, lassan, megfontolva lépdeltek, mintha lábnyomukban az életet próbálták volna meg feléleszteni. Ez a fajta séta csak pár méteren keresztül tartott, mégis változást hozott, az élettelen tájba. Az ösvény túloldalán a két utazó eltűnt a bokrok szegélyezte, zölden viruló erdőben. Odabent, a mocsarakhoz nem is hasonlítható hangzavar volt. A tavaszi madarak éneke mindenhova elért.
- Ha ezek a tollasok ekkora hangzavart csapnak, hipp-hopp elárulnak minket. - morgott Hollókarom az orra alatt.
- Szerintem szépen énekelnek. Itt legalább nem csak a varangyok brekegnek. - cáfolta meg Szedertövis. Látott valami szürke, mégis vad és színes fényt Hollókarom ébenfekete bundája alatt.
- Lehet. Nemsokára elérjük a Folyó törzs határát, és a Napos sziklákat. Megállunk napozni egy kicsit? - kérdezte Hollókarom. A vártnál sokkal jobban megtetetszett neki a melegebb éghajlat.
- És az üzenet? Ha Fenyőcsillag megtudja, megnyúz minket. Felejtsd el. - jelentette ki határozottan Szedertövis, és tovább baktatott az erdei ösvényen. Egy különös szerepcsere, egy kis megfelelési kényszer tört felszínre mindkettőjükből. A különös mégis az volt, hogy nem egymásért tették mindezt. Egyetlen céljuk a küldetés véghezvitele volt. Csak átjutni a folyón, és a fűzfák alatt átadni az üzenetet. Érezték, hogyha hazamennek, a mocsár visszaadja nekik az eredeti lelküket, amit az utazás idejére elvett tőlük. És, hogy ebben hogy lehet megtalálni a rejtett boldogságot, amit ők ketten legbelül, a szellős tavaszi szőr, a vastag bőr, a vad izomok és a lágy hús alatt éreztek? Csak a reszkető árnyak tudhatják. A Csillag törzsből figyelő, óvó tekintetek akarták így. Nem lehet viszály egy törzsön belül. A Sötétség törzse ott van a hegyek védelmében. Tudnak mindent, ami a törzsek sok holdas hatalmának megdöntéséhez kell. És ha sikerül a véres bosszú, amit az elkergetett macskák dühe szövöget, akkor a törzsekkel együtt, a csillagokban lakók is az enyészeté lesznek.

Szégyentől világít egy pár gyömbérszínű szem. Fentről figyeli, ahogy fia halálos bosszút esküszik a távoli világok ellen.

Sziasztok!
Tudom, a rész első fele hihetetlenül béna. Az első 400 szót tavasszal írtam, az utolsó 500-zat pedig szeptemberben. Szerintem mindenki észrevette a változásokat. Tudom, kivettem egy kis szabadságot, de újra nekiállok, és folytatom a történetet!