A Sötétség törzse

Gyűlés

A telihold lassan felkúszott az égre. A gyűlésre készülő macskák a tábor közepén gyülekeztek. Fenyőcsillag, Árnyéklevél, Hiúzkarom, Feketemancs és Csalánmancs is türelmesen várta a többieket. Hamarosan csatlakozott Menyétfarkú, és Pettyesorrú is.
- Mindenki itt van? - kérdezte Fenyőcsillag.
- Még Verébtoll és Bagolyszemű nincs itt. - mondta Feketemancs. Már az első csillagok is fent voltak az égen, és már elég sötét is volt. Ekkor két hatalmas, sárga szem jelent meg Fenyőcsillag mögött.
- Bagolyszemű... Már nem vagy harcos. - mondta Fenyőcsillag. Az alak bejött a gyülekezők látóterébe. Egy fakó bundás, a szemei körül sötétebb árnyalatú szőrrel rendelkező, kicsit sánta kandúr. A sötétebb szőr és a sárga szemek tényleg azt a látszatot keltették, mintha tényleg egy bagoly lenne.
- Tudom Fenyőcsillag. Csak már sajnálom, hogy nem karmolhatok az ellenségeim arcába, nem lehet növendékem, meg ilyenek. Érted? - magyarázta Bagolyszemű.
- Értem Bagolyszemű, de akkor sem lopakodhatsz a saját törzsed táborában. A sérülésed és a korod miatt lettél idős. Sajnálom, de meg kell értened. Már nem leszel harcos. - mondta Fenyőcsillag.
- Itt vagyok! Sajnálom, hogy késtem, de nehéz otthagyni a kölyköket. - futott a gyülekezők közé, egy barna nőstény.
- Semmi baj Verébtoll. A kölykökben van a törzs jövője. Gondoskodni kell róluk. - mondta Fenyőcsillag. - Indulunk! - biccentett a farkával, és elundult a tábor kijárata felé. A macskák követték a vezért. Sötét mocsarakon haladtak keresztül, egészen a Bokroserdőig. Az erdőben egymás mögött haladtak. Figyelték az erdei neszeket, a fejük felett zúgó szelet és mellettük elterülő Menydörgő Ösvényt. Néha elhaladt az úton egy-egy szörnyteg, de az út viszonylag nyugodt volt. Fenyőcsillag egy helyen elkanyarodott a Menydörgő Ösvény felé. Az út szélén megállt, körbenézett, és mivel nem látott semmit, gyorsan átszaladt. Őt követték a többiek egyesével. Amikor mindenki átért, Fenyőcsillag megállt, egy emelkedő tetején.
- Várjatok, amíg jelzek! - adta ki az utasítást a vezér, majd eltűnt a bokrok között. Lement a völgybe, majd nyávogott egyet.
- Mehetünk. - mondta Árnyéklevél, és ő is eltűnt a bokrok között. A törzs macskái követték őket.

A völgyben a többi törzsből jött macskák gyülekeztek. Kisebb csoportokban beszélgettek a kölykökről, a vadászatról, az elmúlt hónapban átélt kalandokról, az idősek pedig az ő korukban tartott emlékezetes gyűlésekről. Feketemancs és Csalánmancs a tömegben kóboroltak. Nem igazán találták meg még a helyüket. Csalánmancs nem akart a Szél törzs közelében lenni, Feketemancs pedig macskák közelében nem akart lenni. Igaz alig, de még érezhető volt rajta a vérszag, és nem akart szóbaálni az esetleges ellenségeivel sem. Csalánmancsot is csak azért engedte közel magához, mert egy kicsit szimpatikus volt számára a kandúr, és nem akart egyedül lenni.
- Csalánmancs!? Mit keresel itt!? - kérdezte egy macska. Termetre harcos volt, de látszott rajta, hogy még növendék. Csalánmancs bízott benne, hogy hajdani társa betartja a gyűlés egyik legfontosabb szabályát, hogy tilos megtámadni egy másik macskát.
- Itt lehetek. Az Árnyak törzsével jöttem. Talán baj, Karvalymancs? - válaszolt Csalánmancs. Feketemancs is szemügyre vette a macskát. A háta barna volt, a hasa fehér, halványbarna csíkokkal, mint egy karvalynak. Feketemancs még csak egyszer látott karvalyt. Emlékezetében egy kis harcias madárként élt, csíkos hassal.
- Az Árnyak törzsével!? Befogadtak? Engem meg már Karvalyszeműnek hívnak, nem pedig Karvalymancsnak áruló. - hőzöngött Karvalyszemű.
- Engem kitagadtatok egy hamis ürügy miatt, napokig éheztem, és harcoltam az életemért. Az Árnyak törzse befogadott, és ők harcost fognak belőlem képezni, nem pedig Fehércsillagot vakon követő macskát. - acsarkodott Csalánmancs, majd hátat fordított, és elment. Feketemancs összezavarodva állt. Karvalymancs is elment a vita helyszínéről. A macskák elrejtették Feketemancs elől a társait. Egyre inkább pánikolni kezdett. Egyedül Fenyőcsillagot látta, ő viszont az Óriássziklán ült, a tisztás közepén.

Csalánmancs a tömegben barangolt. Nem tudta merre vagy hova megy. Nem is érdekelte. Kicsit mindenhol érezte volt társai szagát. Végül a tisztás szélén ült le. Innen tökéletesen látta az Óriássziklát és az azon álló Fehércsillagot.
- Hogy lökne le onnan a Csillag törzs. - motyogta magának. Valahogy a régi sérelmei most előtörtek, mint egy forrás. Most az Árnyak törzsét se érezte közel magához.

A Gyűlés lassan kezdetét vette, és Csalánmancs is bemerészkedett a tömegbe. A Villám törzs szürke vezére kezdte a Gyűlést.
- Összegyűlt macskák! Ez a mai gyűlés hosszabb és fontosabb lesz, mint sok-sok holdal ezelőtt tartott társai. Most lett vége a kemény télnek, de a törzseket kemény csapások fogják várni a jövőben. A Villám törzsben felütötte fejét a fehérköhögés. - itt rövid szünetet tartott. A fehérköhögés általában a téllel szokott beköszönteni, és az addigra erős szervezetű kölyköket nem nagyon fenyegeti. Viszont most, tavasszal, hatalmas veszélyt jelent az újszülöttekre nézve. - A törzs egy darabig még tud védekezni, de nem tartjuk kizártnak a betegség megjelenését más törzsekben is. - fejezte be a vezér, majd hátrább lépett egyet a sziklán. A szót Fehércsillag vette át.
- Lehet, hogy már tudjátok, de a Szél törzs leleplezett egy árulást. Egy nőstény harcos, a tiszta és erős harcos vért egy lusta házimacska vérével keverte. Az áruló... Sötétvihar volt. - a macskák döbbenten álltak a szikla alatt. - Száműztem a törzsből, de ő bosszút esküdött. A kölykeit igazságosan szétosztjuk a törzsek közt. Sajnos egy kölykék már visszalopta. Egy kölyköt viszont, a Folyó törzsnek szánunk. - vörös királynő lépett ki a tömegből. Szájában egy fekete, a hátán fehér csíkot viselő kölyökkel. A kiscicát letette az Óriásszikla tövébe, majd visszament a tömegbe. - Egyett pedig a Villám törzsnek. - egy másik királynő, egy tarka, feltűnően bojhos kölyökkel a szájában ismét előlépett. Letette a kölyköt a másik mellé, majd elment. A két kiscica nyivákolt, segíséget várva, de senki sem melengette őket tovább. Az est szele felborzolta bundájukat, és most érezték először, hogy egyedül vannak. - Villám törzs, Folyó törzs. Befogadjátok a kölyköket? - kérdezte Fenyőcsillag. A tömeg zúgva kiáltotta az igent. - Viszont volt egy másik árulónk is. Csalánmancs! - a tömeg ismét meghökkent. - Ez a növendék is Sötétvihar oldalán áll. Sötétvihar alapított egy törzset, ami fenyegetést jelent a törzsekre. Csalánmancs is ennek a törzsnek lehet a tagja. Őt is száműztem. Most elvileg azzal az új törzsel van. Vigyázzatok, mert nem tudjuk hol csapnak le következőleg. - fejezte be Fenyőcsillag, és ő is hátralépett. Hirtelen valaki ismét kilépett a tömegből.
- ÉN NEM VAGYOK ÁRULÓ FEHÉRCSILLAG! - ordította Csalánmancs. Hirtelen mindenki rá nézett, de ő bátran állt ott, farkasszemet nézve Fehércsillaggal.
- Csalánmancsot az Árnyak törzse befogadta. - állt elő a sziklán Fenyőcsillag.
- Úgy látom életben vagy, Csalánmancs. A Szél törzsben olyan gyenge voltál, hogy azt hittük elvisz a zöldköhögés. Ezek szerint az Árnyak törzsénél megerdt a nyelved. Fenyőcsillag... Miért fogadtad be? - mondta Fehércsillag.
- Elhagyatva találtunk rá az esőben. Egy növendéknek otthonra és törzsre van szüksége. Nem volt alapja annak, hogy száműzted. De hiába mondaná el a történetet, te nem hinnéd el. - mondta Fenyőcsillag.
- A Gyűlésnek vége. - mondta Fehércsillag, és dühösen elment, a törzsével együtt. Csalánmancs még mindig ott ált. Bundáját az esti szél borzolta, szeme csillogott. A kölyköket egy-egy királynő elvitte, majd már csak az Árnyak törzse maradt a tisztáson.